A story told - PUF fanfiction [Szünetel]

17. Fejezet: Innen jön a lárma

Az Eszterházy utca vidám gyerekhangoktól lett zajos hétfő délután. A vörösingeseké volt a labdaterület, métáztak a széles úton. A két csapat kapitányai, ahogyan megszokott volt náluk, ismét a Pásztorok lettek, miközben Áts félrehúzódott a Múzeumkert kerítésének dőlve. A vezér szúrós tekintettel figyelte a fiúk minden mozdulatát. Amikor Kóbor eldobta a labdát, és az hangos csattanás közepette találkozott az ütővel, majd messze a magasba emelkedett, ismét hangos kiabálás röppent a levegőbe a labdával együtt. Az út felporzott, ahogyan Szebenics eldobta az ütőt, és nekilódult. Két csapattársa, akik eddig egy-egy földre dobott táskánál, jobban mondva tiszteletbeli bójánál várakoztak, azok is futásnak eredtek. Áts Feri elmosolyodott, a Szebenics jó ütő volt, és rendszerint megfuttatta még a Pásztorokat is. Ádám vetődött ismét a labda után, cipője talpa hangosan csattogott a macskakövön, miközben fél szemmel a repülő labdát figyelte. Hirtelen a magasba lökte magát, úgy kapta el a labdát, és amint földet ért, már pördült is, hogy teljes erővel dobja vissza a célnál álló Dobosnak.

– Szedd a lábad, Szebenics! – ordította el magát Wendauer, amikor a labda süvítve szelte át a levegőt. Szebenics majd' elesett, olyan lendülettel vett egy kanyart az utolsó táska körül, hogy aztán az egyenes szakaszra fordulva, sprintelve iramodjon neki.

– Gyerünk, Szebenics! – kiáltotta a Lengyel Zoli is, miközben ide-oda lépkedett az izgalomtól. – Meglesz az a három pont! Szaladj!

Szebenics szaladt, olyan gyorsan, mint soha eddig. Cipője talpa meg-megcsúszott a lapos köveken, de nem lassított, nem, amikor a Dobos már arra készült, hogy elkapja a labdát. Meglesz a három pont! Már csak egy méter! Dobos előrelendült, majd fel a magasba, és amikor visszaérkezett a célt jelző bójatáska mellé, akkor suhant el mellette a Szebenics is.

– Megvolt!

– Nem volt meg!

A két csapat hangja egyszerre csendült fel, miközben a lihegő Szebenics kiterült az Eszterházy utca hideg kövezetén. A Pásztor Ádám is zihálva futott be melléjük, miközben barátja fele pillantgatott, aki ellökte magát a faltól, és odasétált hozzájuk.

– Gyuri, jól vagy? – fordult Áts először a földön fekvőhöz, aki válaszul csupán lihegve elvigyorodott, és jobb kezét kicsit felemelve hüvelykujjával az ég felé bökött, mielőtt erőtlenül összecsuklott volna a karja. Áts elfojtott egy mosolyt, majd a veszekedő csapatokhoz lépett. – Csendet! – dörrent rájuk mély, velős hangon, amire hirtelen csend támadt. – Lehet ezt csendesen is.

– Ugye, hogy megvolt?! – lépett eléje Ravasz, amire a kapitánya, Dávid is bólintott egyet magában.

– Nem volt meg! – szólt közbe Holzfer, akihez csatlakozott a Kováts is, míg az idősebb Pásztor a térdére támaszkodva fújta ki magát.

– Csendet, ha mondom! – dörrent rájuk a vezér, így a fiúk ismét elhallgattak. – Necces volt, így demokratikus módon oldjuk meg. Ádáméknak eddig tizenhat pontjuk van, Dávidéknak tizenöt. Amondó vagyok, hirdessünk erre a futásra egy döntetlent, Ádámék kapnak egy pontot a necc miatt, Szebenics megkapja a két pontot, mert szépet futott, így a két csapat tizenhét ponttal fog rendelkezni. Mindenki elégedett?

– Nekem megfelel – tolta fel magát Ádám a térdéről, de amint felegyenesedett volna, ismét visszagörnyedt, és halkan fújtatva mély levegőket vett.

– Ádám? – fordult hozzá Feri aggódva, amire a fiú felpillantott rá a sapkája árnyékából. A vörösinges egy pillanatnyi időre hallgatott, mégiscsak a rettegett Pásztorról volt szó. – Fújd ki magad – szólt végül csendesen.

– Feri, te nem akarnál beállni? – vetette fel az ötletet Dobos, amikor az idősebb Pásztor inkább leguggolt, és úgy nézett fel a többiekre, Dávid aggódva odalépett fivéréhez, aki igyekezett összeszedni magát. Áts nem felelt, a legyengült barátját figyelte.