Mila Fewtrell
11. 14.
Tizennyolc év alatt sokszor mondtam azt, hogy ez volt ,, életem legnagyobb hibája". Inkább csak pillanatnyilag éreztem úgy, vagy csak egyszerűen dobáltam a szavakat feleslegesen. De ahogy kiléptem Lando Norris szobájából rájöttem, hogy tényleg elkövettem életem legnagyobb hibáját. Lefeküdni a bátyád legjobb barátjával, akit kiskorod óta ismersz a legrosszabb lépés, amit megtehetsz. A folyosó teljesen kihalt volt és ahogy lefordultam a lépcsőre, majdnem felsikítottam mert egy piroshajú srác a lépcsőn elterülve aludt. Átléptem rajta, majd halkan lépkedtem le. Leírhatatlanul reménykedtem abban, hogy nem futok össze a testvéremmel, aki valahol a házban lehetett. Csak akkor nyugodtam meg amikor már a bejáratiajtó kilincsén volt a kezem. De kár volt már is megnyugodnom, mert Max kint levegőzött, a nap felé fordítva az arcát, behunyt szemmel. Más helyzetben meglepődtem volna a napsütötte reggelen, de most elvoltam foglalva a kisebb szívinfarktusommal.
- Jó reggelt -köszöntem nehezen, mire a bátyám felém fordult.
- Jó reggelt, Mila -ásított egyet.
- Nem tudtam, hogy itt aludtál -ráncolta a homlokát.
- Hát az egyik vendégszobát elfoglaltam -hazudtam, de szerencsére a testvérem nem akart többet kérdezni, és nem cáfolta meg a válaszomat sem.
- Haza vinnélek, de nem vagyok túl jó passzba -ült le a lépcsőre és egyértelműen másnapos volt.
- Talán Lando fent van már -nézett rám, nekem pedig a gyomrom azonnal összerándult. Én jól tudtam, hogy Lando még mélyen alszik, szanaszét álló hajjal és aprókat motyog álmában. Mondjuk elég aranyos látványt nyújtott.
- Hívok egy taxit vagy megyek busszal -léptem el mellette és elindultam a kapu felé. A tesóm nem szólt egy szót se, amivel bizonyította is, hogy tényleg teljesen ki van. Elindultam az utcában és reménykedtem benne, hogy hamarosan találok egy buszmegállót. Míg a napsütötte Londoni kertvárosban sétáltam, a ma hajnal minden kockája felvillant. Kisebb túlzással, de életem legjobb éjszakája volt, ha eltekintünk attól, hogy Lando a testvérem legjobb barátja. De őszintén, ezt csak magamnak merem bevallani és bárki másnak sosem tenném meg ezt.
11. 15
Hétfő lévén a campusra készülődtem. Csak három óra elé néztem, így a napnak sokkal nagyobb lendülettel kezdtem neki. Felvettem egy fekete cicanadrágot és egy szürke hosszított pulóvert. A fekete csizmámba bele bújtam, majd ahogy kiléptem a szobámból, lementem a lépcsőn és a fülemet azonnal megcsapták az ismerős hangok. A gyomrom minimálisan összerándult ahogy a konyhába beléptem, és megpillantottam a szüleimet, a testvéremet, meg Lando Norris-t a pultnál ülve. Azonnal összetalálkozott a tekintetünk, és azonnal tudtam, hogy ő is ugyan úgy emlékszik mindenre ahogyan én.
- Jó reggelt -köhintettem lehajtott fejjel, majd anya mellé léptem, aki nagy csevegésben volt a fiúkkal.
- Szia, szívem -nyomott egy gyors puszit az arcomra, majd a kezembe nyomta a bögre teát és tovább beszélgetett.
- Ez fekete? -néztem apura, aki szendvicseket sütött.
- Igen.
Belekortyoltam a teába, majd a nagy beszélgetések közepette lassan kimentem a konyhából és amint letettem a bögrét a nappaliban, kiindultam az előszobába, ahol kezdett a pulzusom helyre állni, de erre Lando megjelent mögöttem.
- Elviszlek -ijedten egyenesedtem fel és fordultam felé, majd zavartan el is kaptam róla a tekintetem.
- Nem kell, megyek busszal -feleltem.
- Szóval most ez lesz? Kerülni fogsz? -érdeklődött flegmán.
- Nem, de talán jobb, ha nem vagyunk egy légtérben... Nem akarom, hogy kiderüljön mi történt tegnap -suttogtam.
- Én sem, de azért szerintem egyikünknek se a legkönnyebb ezen túllépni --suttogta közelebb lépve.
- Nekem mondod? -néztem rá.
- Elviszlek a campusra, és megbeszéljük addig a dolgokat -suttogta.
- Jól van -mentem bele, majd felkaptam a kabátomat és kiléptem a teraszra. Lando követett, majd ahogy a fehér Mercedeshez értünk és beszálltunk, végre kifújtam a levegőt. Lando azonnal elindult és csak akkor szólalt meg, amikor az utca végébe értünk.
- Én... Megismételném, de nem tudom, hogy te, hogy vagy ezzel -kellett pár pillanat, mire felfogtam mit mondott.
- Ugye tisztába vagy azzal, hogy köztünk nem lehet semmi? -kérdeztem felkapva a vizet.
- Szexeltünk, Mila... A semmin már túl vagyunk -az arcom vörösbe borult és csak is az útra figyeltem.
- Szóval, téged nem érdekel, hogy a legjobb barátod húga vagyok? -érdeklődtem az utat figyelve.
- De igen, viszont az, hogy összejárnánk néha... Egyikünknek se lenne rossz és Maxnek sem kellene megtudnia -válaszolta.
Nem értettem, hogy miért pont velem akar kavarni, de a gond az volt, hogy én sem tudtam kiverni a fejemből a történteket. De felnőttként kellett gondolkoznom, ha már Lando nem így tett. Összeszedtem magam, majd a pilótára néztem.
- Sajnálom, de én ebbe nem megyek bele.
Sziasztok! Kicsit csúsztam az első fejezettel, de végre itt van! ♡
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
