Mikor a BTS veled van

17.

 -Már nem azért – nyitott be Hobi a szobába, mi pedig odakaptuk a fejünket – De megint tőletek zeng minden. – hagyta figyelmen kívül, hogy Tae tulajdonképpen rajtam fekszik, és a fotelhez lépve leült, amíg mi lekászálódtunk egymásról. Vörös arccal ültem az ágyon, Taehyung pedig rám mosolyogva megfogta a kezem.

 -Mi a helyzet? – kérdeztem megtörve a csendet.

 -Elfáradtam ma. – sóhajtott. – Te mit csináltál? – nézett rám.

 -Unatkoztam és szenvedtem. – vágtam rá, majd hozzátettem: - Olvastam, rajzoltam, zenéltem, beszélgettem és aludtam leginkább.

 -Ennyi minden belefért a napba? – nevetett fel.

 -Hosszú volt és semmi nem kötött le különösebben. – feleltem.

 -Kivéve én. – nézett rám Tae, én pedig elröhögve magam Hobira néztem.

 -Mindig ilyen magabiztos volt?

 -Hogyne! – vágta rá. – A legjobb, amikor alaptalanul az.

 -Ugye? – bólogattam mosolyogva – Imádom, amikor semmi oka nincs az egoizmusának. – szívtam a barátom vérét, aki röhögve rázta a fejét.

 -Befejeztétek? – kérdezte, én pedig bólintottam.

 -Igen, csak érdekelt, mire fel ez a nagy önbizalom. Azt hittem, van valami különösebb oka. – szívattam tovább, amit megelégelve az ágyra lökött, és rám nehezedve az arcomba mosolygott. Már nem voltam annyira kemény legény, mint az előbb, mivel meglepett a húzása.

 -Na, most ki az alaptalanul magabiztos? – kérdezett vissza, én pedig viszonylag hamar összeszedtem magam, a helyzettől függetlenül.

 -Ennyire magadra vetted? Akkor biztos igazunk van. – vigyorogtam rá pimaszul, mire összehúzva a szemét felemelte a kezeimet a fejem fölé, és a számra hajolt. Nem akartam Hoseok előtt, hát, khm... igen, ezért próbáltam kissé kicsúszni a barátom alól. Ez neki annyira nem tetszett, így amíg egy kézzel a kezeimet fogta, a másikkal az oldalam felé nyúlt.

 -Nekem úgy tűnik, neked se lenne sok okod arra, hogy engem oltogass. – mondta a nevetését visszatartva, miközben én felsikoltva röhögtem, és próbáltam kihúzni a kezem az ő keze fogásából.

 -Hobi, segíts! – kértem a rajtunk röhögő tagot.

 -Na, hagyd már! – állt fel végül Hobi, és Tae vállára tette a kezét, aki elhúzva a száját elengedett.

 -Hálás lehetsz Hobi-hyungnak, Hannah-shi. – mondta szórakozottan, én pedig kifulladva feküdtem alatta.

 -Miért csak én kaptam? Ő is beszólt! – néztem rá dühösen.

 -Hééé! – szólt az érintett felháborodva. – Belerángatnál? – kérdezte, én pedig elnézést kérően oda pillantottam.

 -Dehogy, csak kellett valamit mondanom. – nevettem el magam, mire megértően bólintott.

 -Hobi-hyungon ez nem nagyon működik. – vonta meg Tae a vállát, én pedig mérgesen ráztam a fejem.

 -Utállak. – hazudtam, ő pedig felröhögött.

 -Persze. – hagyta rám, és lágy puszit nyomott az arcomra, amitől nem tudtam tovább színlelni.

 -Ne már! – fontam össze magam előtt a karom elröhögve magam. Ő pedig mosolyogva ült mellettem, és olyan szeretettel nézett, hogy nem lehetett nem szeretni.

  -Hihetetlenek vagytok. – rázta a fejét Hobi velünk szemben ülve.

  -Még nincs vége, Taehyung. – meredtem rá összehúzott szemmel, megjátszva magam.