WHAT THEY CANNOT SEE || ChanLix 2. ✔

2. ➣ ❝ Rejtett ajtó ❞

༒

Sóhajtva guggoltam le a szemétlapáttal a kezemben, majd egyenként tettem rá a szilánkokat, miközben a következő teendőimen gondolkodtam.
A fürdőszoba legalább már csillog, még odalent el kell mosogatnom Chan helyett.Meg még kidobni azokat, amiket itt hagytak az előző tulajdonosok, és nem kellenek... aigoo.
- Szívem, nem tudod, hová tettem a tárcám? - nyitott be Chan, amitől kissé megijedtem, hisz azt hittem, elment. - Min ügyködsz?
- A kesztyűtartóba tetted. Memória problémák, drágám? - néztem rá kuncogva.
- Csak annyit pakoltam, hogy már nem tudom... hey, vérzik a kezed! Miért nem húztál legalább kesztyűt, vagy nem tudom - guggolt le mellém, hogy szemügyre vegye.
- Nincs baj, megoldom. Csak egy karcolás - húztam el a kezem. - Menj már inkább, és hozz kaját.
- Aigoo, megyek - sóhajtott, majd duzzogva kiment, én pedig csak nevetve folytattam a dolgom. Mire viszont összeszedtem a szilánkokat, észre vettem, hogy szinte az egész tenyerem vörös... igazából azt sem éreztem, hogy egyáltalán megvágtam.

A vérem a padlóra is kifolyt, és azt sem tudtam, mit kezdjek vele. A kocsiban maradt az elsősegély doboz is, szóval a csap alá akartam tartani, hogy lemossam, de valami undorító színe volt a víznek... viszont csak pár pillanatig, szóval megnyugodtam.
Sőt, legalább a pénztárcámban találtam egy nagyobb sebtapaszt, igaz szinte azonnal átázott, szóval inkább megvárom ezzel Chant.
Addig persze kidobtam a szemetet, és vizes zsepivel feltöröltem a vértócsát. Eközben vettem észre, hogy egy helyen befolyt két padló közé, és sehol máshol nem... mivel furcsának találtam, követtem a vonalat, és félre húztam a poros szőnyeget, ami takarta a téglalap alakot. És a szőnyeg alatt volt egy kis fogantyú... ez valami titkos ajtó?
Hirtelen nem tudtam, mivel nyithatnám ki, de beugrott, hogy mintha odalemt láttam volna egy kandallót, ott pedig biztosan van piszkavas is. És mivel igazam lett, nehezen felnyitottam, hisz nem akartam, hogy nagyon befertőzzön a sebem. Az padló alatt találtam egy ládát, amit felnyitottam. Nagyon poros volt, ami miatt köhögni kezdtem, és bár a benne lévő tárgyak is azok voltak, elkezdtem kipakolni őket. Egy régi plüssmackó, aminek hiányzott a szeme, egy ezer éves mesekönyv talán, és egy kis minidoboz... abban pedig egy nyaklánc volt, és megtaláltam benne a mackó szemét, valamint egy rozsdás kulcsot. Oké, ez ijesztő... mikor, és ki tehette ide ezeket? Ilyen helyekre inkább értékeket, és fegyvereket tesznek, nem gyerek cuccokat... na mindegy, inkább vissza pakolom, még rengeteg dolgom van. Majd később kidobom őket. Ennyit arról, hogy nem piszkolom be a sebem...

༒

- Wow, kitettél magadért, baby! A fürdőszoba jól néz ki - hallottam Chan hangját, miközben szó szerint négykézláb pucsítottam neki, hisz az ágy alatt kutattam. - Mit csinálsz, ez provokáló!
- Szenvedek, és fordulj el...
- Hm.
- Chan! - ültem a padlóra. - Inkább hozd ide az elsősegély dobozt, kérlek.
- Máris, picim - fordult sarkon, majd elindult le.
Miután felkeltem, én is utána mentem, majd leültem az ebédlőben az asztalhoz, hogy megvárjam.
- Mit csináltál, jesszus! - nézett rám, miután lehúzta a jócskán átázott már harmadik sebtapaszt, amit rátettem. - Lemostad?
- Amennyire tudtam, igen - haraptam alsó ajkamra, és akkor vettem észre, hogy ki vagyok száradva.
- Hívhattál volna, hogy előbb lássalak el - csóválta a fejét, majd elkezdte le fertőtleníteni.
Hihetetlen, hogy ennyi év után is képes lennék még órákig bámulni őt.
- Akkor még nem vérzett annyira - válaszoltam kicsit késve. - Egyébként mit vettél?
- Hideg pizzát...
- Mirelit pizzát?
- Azaz! Meg ennivalót Berry-nek, és instant levest, ha az jó.
- Tökéletes, még nem használható a konyha főzésre, de az instant leves megoldható, meg a pizza is - mondtam, bár a végére felszisszentem, hisz hideg volt a krém, amivel bekente a tenyerem.
- Ne haragudj - pillantott fel rám, majd ujjbegyeimre puszilt.
- Jól vagyok - fojtottam el egy vigyort.
- Akkor jó. Berry?
- Az udvart jelöli szerintem - kuncogtam.
- Okés... no, készen is vagyunk - puszilt ezúttal a kötésre, majd elengedte a kezem.
- Köszönöm. Oh, tudnál amúgy segíteni? Nem tudom mit csináljak a törött ablakkal, be fog fújni a szél rajta.
- Passz, nem vagyok barkács... hm, húzzunk valami fóliát rá, és szögeljük le, majd megjavítom holnap, oké?
- Nem vagy barkács - forgattam szemet. - Kersek szögeket.
- A garázsban láttam, nézd ott. De vigyázz a kezedre... tudod mit, megyek én - indult is el ki, én meg inkább ráhagytam, és felmentem. Kisebb szenvedés, és vita után (azon, hogy ki verje a szöget a keretbe) sikerült kezdenünk valamit az ablakkal, aztán végre lement mosogatni, amíg folytattam a hálószoba kitakarítását, de százas, hogy az autóban éjszakázom.

Majd holnapra kiszellőzik talán a ház, elég dohos illat van... tényleg nem ártott volna, ha előre kitakarírják nekünk, de a tulajt még én sem érem el.
Ott volt délután hét óra, ami azt jelentette, hogy vacsorázunk, és megyünk aludni... a kocsiba.
Igen, minden bajom volt vele.
Tudtam, hogy a saját ötletem volt, és egyetlen választási lehetőség, de eh... még szerencse, hogy le lehet csukni az üléseket.
- És ha éjjel pisilnem kell?
- Lehúzod az ablakot, édesem.
- És ha nagy dolgom van?
- Akkor az ajtót is kinyitod - kuncogott, majd magához húzott, és betakart minket. - Tekerjem feljebb a fűtést? Mondjuk annyira nincs kint hűvös.
- Mmh, jó így, majd melegíts - fordultam a másik oldalamra. - Jó éjt.
- Most tényleg? Miért alszol nekem háttal...
- Mert a jobb oldalamon kényelmes - mondtam szinte a párnába, majd csak megfogtam a karját, hogy öleljen meg. - Majd helyet cserélünk, jó?
- Oké, szívem. Jó éjt neked is - puszilt a fülem mögé, én pedig szinte azonnal elaludtam, hogy lehunytam a szemem.