WHAT THEY CANNOT SEE || ChanLix 2. ✔

14. ➣ ❝ Ajándék ❞

⌜ Chan szemszöge ⌝

  Nem gondoltam volna, hogy ennyi szenvedést vesz igénybe, hogy szülinapi ajándékot találjak ki Felixnek… két napja gondolkodok rajta, de egyszerűen csak falakba ütközöm. Aigoo!
“Bárcsak odaadhatnám a szívem egy ajándékdobozba téve,
az összes érzéssel, amit valaha éreztem irántad… de egyik sem lenne számodra újdonság" -- írtam a sorokat a füzetbe.
  Hmm… mi lenne, ha a füzetet adnám neki ajándékba? Úgysem olvasott még bele ebbe, tudtommal. Igazából tőle kaptam, talán akkoriban, mikor még alakulóban voltunk… igen, akkor. Az utolsó lap tele van firkálva a nevemmel, Lixie által, hehe…
  Igazából csak róla és rólunk írtam ebbe a füzetbe, félig naplóként üzemelt, félig pedig dalszöveges és verses füzet lett belőle. Kissé csöpög is, dehát ez van…
Még csak délután egy óra van, vajon Lixie végzett a sütivel?
  Előbb ki kellett mennem virágért, szóval kilopóztam, amit szerencsére nem vett észre. A növényt és a füzetet az asztalra tettem, majd céllba vettem a konyhát, ahol Lixie már tálcára pakolgatta a finom illatú sütiket, így csak mögé lépve megölteltem.
-- Végeztél, életem?
-- Igen, egy perc -- simított végig a karomon, s folytatta a dolgát. Végül felém fordult, és lábujjhegyre állva a számra puszilt. -- Ismét a tiéd vagyok. Nem vagy éhes? Enned kellene, aztán nézünk valamit a tévében? Hátha van valami értelmes műsor…
-- Mindenek előtt csukd be a szemed, és kövess -- fogtam meg a kezét, ő pedig úgy tett, ahogy kértem. A nappaliban leültettem a kanapéra, majd a kis kezeibe adtam a füzetet és a virágot. -- Isten éltessen, Lixie! Idén ennyire tellett, remélem tetszeni fog… évek óta írkálok belé rólad. Néhány régi is bele van tűzve, még mikor csak megismertük egymást. Lényegében ez az a füzet, amit régen te adtál nekem, ez leírja az elmúlt hét évet -- mosolyodtan el, ő pedig csak hatalmasakat pislogva nézett felváltva rám és a kezémben lévő dolgokra.
-- Várj, ma van a... Basszus, tényleg! Elfelejtem a saját szülinapom -- sóhajtott, s az asztalra tette a füzetet a virággal, majd óvatosan az ölembe mászott, hogy megöleljen, én pedig csak kuncogtam a feledékenységén. -- Köszönöm szépen, Oppa! Szeretlek.
-- Én is téged, Picim. Majd olvasd el a füzetet, ha lesz kedved.
-- Mindenképp! Sőt, mindjárt neki is fogok.
-- Azt hittem, előtte kéred a másik ajándékod -- markoltam két kézzel a formás popsiba, majd ajkaira csókoltam.
-- Másik ajándék? -- szusszant fel. -- Bőven elég, ha itt vagy velem, nincs szükség ajándékra.
-- Nos, itt vagyok, szívem -- simítottam arcára, mire elmosolyodott, s kezébe vette a füzetet, és olvasni kezdte.

  Elég sok érzelem váltakozott az arcán. Meglepettség, meghatottság, boldogság… még szomorúságot is felfedeztem a gyönyörű szempárban. Sokáig olvasta, de az időérzékem megszűnt, és csak annyit érzékeltem belőle, hogy már különböző pozíciókban fetrengünk a kanapén, és csak őt figyelem.
  Mikor a végére ért, csak letette a füzetet, rám nézett könnyes szemekkel, mosolyogva, és megölelt.
-- Tetszett? -- kuncogtam, mire rám nézett, és megcsókolt. Nos, igennek vettem, így elmosolyodtam, és vakon' letöröltem a könnyeit.
-- Szeretlek.
-- Én is szeretlek, Kiscsibém -- csókoltam homlokára. -- Örülök, ha tetszett.
-- Hogyne tetszett volna! De még van benne pár szabad oldal...
-- Nos, azt te fejezed be.
-- Akkor ennek sok kötete lesz. Majd hetven évesen is írni fogok egy füzetbe, rólunk.
-- Hajrá, Lixie.
-- De nem olvashatod el, majd csak minden hetedik évben -- kacsintott.
-- Hűha, ezt kivárni…
-- Én is ennyit vártam!
-- Jól van, jól van -- nevettem, s inkább csak hajába túrva magamhoz húztam, és újabb csókba hívtam.

  A kis csókból heves csókcsata lett, és már épp vetkőztettem volna le, mikor csengettek.
-- Aigoo, biztos Mason az -- sóhajtott Lixie és egy "utolsó" puszit adva a számra, felkelt, és ment ajtót nyitni, persze előtte visszavette a felsőjét.
És igen, Mason hozta át Berryt, aki rögtön rajtam volt, hogy szétnyálazza az arcom.
-- Üdv! Hoztam egy csomagot… ott szalad! -- nevetett a srác, és beljebb jött.
-- Köszönjük -- ültem fel, és kezet fogtam vele, és a fotelre mutattam, hogy leülhet.
-- Ugyan. Hogy vagy?
-- Jobban, köszi.
-- Kérsz browniet? -- kérdezte Lixie, de már ment is a konyhába.
-- Ha kínálsz, persze. Utána szerintem nem is zavarok tovább…
-- Igazából jó lenne, ha zavarnál, mert lenne pár kérdésünk -- jegyeztem meg.
-- Tényleg? Miről van szó?
-- A házról -- válaszolt helyettem Lixie, amint visszatért pár szelet sütivel, és az asztalra tette. -- Utána néztem, ahogy mondtad… de azt nem említetted, hogy te is tapasztaltál itt dolgokat.
-- Szóval megtaláltad a cikket… őszintén, nem szívesen beszélek erről, főleg a házban… itt voltam a nagyszüleimnél, és este furcsa hangokat hallottam. Kiabálások, sikolyok… elbújtam az ágy alá, másnap reggel pedig holtan találtam őket. Ezenkívül tényleg nem emlékszem semmire.
-- Részvétünk -- szóltam halkan.
-- Sajnálom, hogy nem mondtam el, de nem is akartam rátok ijeszteni… de rossz döntés volt. Hogy hozhatnám helyre?
-- Segíts kiűzni ezt a valamit -- válaszolt Felix. -- Derítsük ki, mi ez, és űzzük el.
-- Rendben. Mit szólnátok, ha hoznék egy-két kamerát, hogy követni tudjuk az eseményeket?
-- Oké, előtte elmondanád, melyik ágy alá bújtál el?
-- Az emeleten, a nagyobbik hálószobába… miért?
-- Ott alszunk Channal, és valójában abban a szobában találtam egy ládát, amiben volt egy plüss, nyaklánc és egy mesekönyv… meg egy kulcs.
-- Mutasd meg, kérlek -- állt fel Mason, és miután én is felszenvedtem magam, felmentünk. -- Félre tolhatom az ágyat? -- kérdezte, majd miután bólintottunk, meg is tette…

  Hát, ugyanaz a minta volt az ágy alatt, mint a pincében… szerintem mindhármunkat sokkolta a dolog.
-- Így már értem, miért ébredtem a pincében. Ez úgy működik mint egy lift, vagy mint a teleportálás -- jegyezte meg Felix.
-- Meglehet -- helyeseltem. -- Akkor hozol kamerákat? -- néztem Mason-re, aki csak bólogatott.
  Az ágyat úgy hagytuk, és inkább tanulmányozni kezdtük a mintát, s így fedeztünk fel egy fel nyitható ajtót, de kulcscsal lehet csak kinyitni
-- Várj, van kulcsunk! -- ment a polchoz, ahol volt a plüss meg a mesekönyv. Igaz is, említette, hogy volt a ládában kulcs.
Így sikerült felnyitni, s egy létra volt tulajdonképpen az egész. Mármint lefelé vezetett, valószínűleg a picébe… de végülis kezdetét veszi a home made-szellemvadászat. Remélem sikerülni fog, és nem fordul rosszabbra a helyzet...

__________________________________
Szép napszakot!
Őszinte leszek veletek…

Hiába vannak tervek a könyvhöz, elég nehezen megy az írása, szóval elnézést :'D de szerencsére van egy hetem kiötleni, hogy mégis mit írjak :'D

Szóval a következő fejezet szokás szerint 7 nap múlva, azaz január 17-én várható.

Remélem tetszett ennek ellenére a fejezet…

További szép napot!

/10/01/23/