WHAT THEY CANNOT SEE || ChanLix 2. ✔

➣ ❝ Prológus ❞

♱

-- Mama! Nézd, ott a kislány akivel játszani akartam, de folyton csak sír! -- panaszolta a kisfiú, miközben szabad kezével a hintára mutatott.
Az idős hölgynek sokáig kellett keresnie, mire észrevette a kislányt. Ruhái rongyosan, szétvagdalva lógtak rajta, hosszú és kócos haja az arcába lógott, ahogy lehajtott fejjel ült ott. Csak hagyta, hogy a lágy szellő hintáztassa.
-- Ne menj a kislány közelébe, Peter -- hajolt le unokájához. -- Ígérd meg, hogy nem jászol vele.
-- Ígérem nagyi, de miért nem? Olyan szomorúnak látszik.
-- Túl kicsi vagy ahhoz, hogy elmondjam. Sajnálom, kicsikém -- ült le a nagymama, a kisfiú pedig duzzogva foglalt helyet mellette, miközben lábait lógatta.
Aranyosak voltak egymás mellett, hisz az idős néninek sem ért le a lába a padról.
-- Pedig most lettem nyolc éves mama, nem vagyok pisis kisbaba!
-- Oh my... rendben, elmondom, de csak egyszer, rendben? -- kötötte a kíváncsi fiú orrára, aki csak bőszen bólogatott.
-- Hol volt, hol nem volt, a Goolengook erdő mellett volt egy nagy, gyönyörű ház. Mindig szebbnél szebb virágok voltak körülötte, az ott lakók pedig nagyon kedvesek, mosolygósak voltak. Ám ez csak a látszat volt, hisz az apuka egy nagyon gonosz ember volt. Mindig elvette mások dolgát, mikor nem látták, de senki sem vette észre, csak mikor eltűnt egy-egy holmijuk. Egy napon a férfi felesége elment, mert nem tudta tovább tűrni, hogy a férje ilyen rossz ember, így egyedül maradt a lányával. De a férj nem bírta ki a felesége nélkül, így utána ment, a kislányuk pedig egyedül maradt.
-- De akkor hogy~
-- Kérsz vattacukrot? Nézd, ott az árus! Válassz magadnak -- mutatta a nagyi, miközben a kis kezébe adta az apró pénzt, és sikeresen elterelte ezzel a fiú figyelmét a témájukról. Viszont a kisfiú édesanyja, aki egyben az idős hölgy lánya volt, a történetet hallva csak megölelte őt a pad mögül. -- Ne sírj Isabelle, Pete szomorú lesz.
-- Meglesz, anya -- törölte meg a szemét, majd a már mosolyogva ment az egyetlen szeme fénye után, hogy vegyen neki a vattacukorból, és azt mondta neki, hogy tartsa meg magának az aprót.

♰

A hatalmas telihold uralta a sötét égboltot, a történet szerint pedig aznap egy csillagot sem lehetett látni az égen.
Míg mások édes álmot láttak, a férfi csak a késeit élezte. Már tudta, ki lesz a következő áldozata.
Egy nő, kinek hosszú szőke haja mindig ragyogott a napfényben, kék íriszei akár az óceán színe, ajkai pirosak akár a rózsa...
de a férfi mindig az árnyékból figyelte őt, hiába ismerte régóta.
Imádta azt a hangot, amikor a késeit élezte. Minden alkalommal tudta, hogy nem szabadna tennie, de azzal nyugtatta magát, hogy ez nem ő, és biztosan csak álmodik. Bármikor felébredhet, mikor nem tetszik neki valami.
Bár előbb tette volna meg.
Nem tudott felébredni, mikor a nő mellkasába döfte az éles fegyvert. Végig nézte, ahogy a nő levegőért kapkodott, sírt, az arca pedig egyre fehérebb és fehérebb lett, akár a sápadt telihold. Míg ki nem ment belőle az utolsó csepp élet.
-- Ébredj fel, Sam... Samantha! Csak álmodsz! -- mondogatta a férfi, miközben elkezdte több helyen is felvágni a nő élettelen testét, majd megkereste a szívét, és a késsel nehezen kivágta.
Vér terítette be a fehér havat, de bőven cseppent a vörös folyadékból a nő és a férfi arcára is.
-- Ki fog most vigyázni a kicsire... ki?! Ne játszadozz velem, asszony! -- vágta a földhöz a belső szervet, majd felsírt.
Hangosan, talán az egész erdő is hallotta, ahogy azt is, hogy őrült nevetése fullad, és hirtelen elhallgat.

Aznap két élettelen testet találtak az erdő közepén, a harmadikat pedig a két felnőtt házában.