WHAT THEY CANNOT SEE || ChanLix 2. ✔

9. ➣ ❝ Rideg valóság ❞

⌜ Felix szemszöge ⌝

  Arra ébredtem, hogy a nap besüt az ablakon, nehezítve, hogy kinyissam a szemem. De végül én győzedelmeskedtem úgy, hogy a másik oldalamra fordultam.
Chan már nem volt mellettem, de valószínűleg odalent van. Láttam, hogy a telefonom jelez valamit, így elvettem a szekrényről, és feloldottam. Jisungtól kaptam egy SMS-t, és elküldte az új számát, így mivel 9 óra múlt, fel is hívtam. A harmadik csengés után pedig felvette.
-- Haliii! -- köszöntem vigyorogva, amit nem láthatott.
-- Szia Lixie! Ezer éve nem hallottam a hangod!
-- Egy hete jöttünk el -- nevettem. -- Mesélj, miújság?
-- Semmi, a héten rendezkedtem be az új lakásba! Imádom. Na de mesélj, van valami új?
-- Háát~ -- kezdtem, de ekkor meghallottam egy ismerős, rekedtes hangot a túloldalon.
-- Kivel telefonálsz ilyen korán, Édes? Szombat van.
-- Sssh! Aigoo…
-- Hyunjin? -- kérdeztem meglepetten. -- Hogy hogy ott vagy..?
-- Felix? Ah, jesszus... Nem hallottál semmit -- köhintett Hyunjin.
-- Az a baj, hogy ezt nem tudom elfelejteni… szóval ti mióta kavartok? -- kérdeztem szintén vigyorogva.
-- Pár éve… -- válaszolta Jisung.
-- Debüt után jóval jöttünk össze -- válaszolt az idősebb 
-- Wow… jól titkoltátok. Azt hittem, mai napig utáljátok egymást -- nevettem zavartan.
-- Um... Hehe! Na mindegy, szóval mit kezdtél el mondani? -- kérdezte Han.
-- Oh... Nos -- köhintettem. -- Azt hiszem, mostantól a nevem nem Felix Lee lesz, hanem Felix Bang -- vigyorodtam el, Jisung pedig szépen bele visított a telefonba.
-- ÚRISTEN, GRATULÁLOK! MIKOR LESZ ESKÜVŐ?!
-- Köszönjük -- mosolyodtam el. -- Az számomra is titok.
-- Majd muti a gyűrűt! Chan tuti valami tatásat adott…
-- Ez csúnya volt, Mókuska! -- hallottam magam mellett Chan hangját, és majdnem én sikítottam…
-- Legalább szólj, ha visszajössz.. -- fújtam ki a bent rekedt levegőt.
-- Bocsi, édesem -- puszilt arcomra.
-- De te olyan tatásan öltözöl, hyung! -- nevetett.
-- Jól van, Sungie, ne őt zaklasd, hanem hozz nekem egy kávét, kérlek -- hallottuk Hyun kuncogó hangját. -- Nektek pedig gratulálok, hyung! Majd hívjatok meg az esküvőre.
  Chan kissé sokkosan nézett rám, de csak leintettem, hogy majd később elmondom, miért van ott Hyun is a vonal végén.
-- Rendben, Oppa. Na, majd kérem a képet! Pápá~ -- köszönt el Han, majd miután mi is így tettünk, a piros gombra nyomtam.
-- A reakciódból ítélve te sem tudtad, hogy együtt van Hyunjinnal a debüt óta? -- fordultam Chan felé, miután letettem a telefonom.
-- Nem… egyáltalán nem -- pislogott. -- Vagyis csak sejtettem. Azt tudtam, hogy Jisung bele volt esve, de hogy fordítva is úgy legyen…
-- Ah, értem. Arról én is tudtam, hogy Hannak tetszett Hyunjin. Na mindegy, legalább egymásra találtak! -- vigyorodtam el.
-- Igen. Na és hogy aludt, Felix Bang? -- simított arcomra, én pedig megfogtam a kezét, és elmosolyodtam.
-- Egész jól. És te?
-- Én is -- csókolt homlokomra. -- És kész a reggeli!
-- Ajajaj… -- kuncogtam.
-- Ehető, meg is kóstoltam! -- biggyesztette le alsó ajkát.
-- Jól van, elhiszem, Oppa -- mosolyodtam el kisebb durcáján.
-- Oké… levigyelek? Hogy érzed magad?
-- Lehet elfogadok egy taxit, de előtte adsz ruhát, kérlek?
-- Persze, Szívem -- engedett el, majd kihalászott a bőröndből egy pólót, nadrágot, és alsót, én pedig felvettem őket. Ezek után Chan felvett az ölébe, és legközelebb a konyhában tett le a pultnál, ahol már elő volt készítve a reggeli, pontosabban gofri.-- Tadaa~
-- Hmm, az illata jó -- dicsértem meg, majd nyomtam egy puszit az arcára.
-- Az íze is! Mindjárt jövök -- mosolygott, majd átment a nappaliba, és visszatért egy selfiebottal, amiben benne volt a telefonja, és lassan közelített felém. -- Jó reggelt, Stay! Itt is van a Napsugaratok, ahogy a reggelijét fogyasztja!
-- Hey, ugye most nem live-olsz? Hogy nézek ki! Aaa~! - takartam el az arcom.
-- Naa, a Stay kedvéért egyél!
-- Aigoo! -- nevettem el magam, majd inkább tényleg köszöntem a rajongóknak, ha már így live-olunk. 
  És igazából bejelentettük, hogy eljegyeztük úgymond egymást, és szerencsére csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Plusz megígértették velünk, hogy jelentkezzünk sűrűbben a közösségi médián, ha van időnk, mert attól, hogy nincs együtt a csapat, mindenkire kíváncsiak, hogy mi lett és lesz velünk a disband után. Szóval igen, örültem a dolognak.
  Sőt, zavartalanul telt el ezután 3 nap, ismét. Utána ismét kezdődött minden elölről, de már visszafordíthatatlannak tűnt.

⌜ Chan szemszöge ⌝
   
Már hajnalodott, mikor megébredtem reggel.
Éreztem, hogy dermesztő hideg szél fújt be az ablakon, Felix pedig nem volt mellettem. Azt hittem, álmodom, de rájöttem, hogy nem. Felkeltem, hogy becsukjam az ablakot, és észrevettem odalent egy kis mozgást a fák között, amik szerencsére nem voltak mind annyira közel egymáshoz… és akkor láttam meg Felixet.
  Konkrétan magamra rángattam a ruháim, és rohantam le a lépcsőn olyan gyorsasággal, mint még soha, majd szinte kirontottam az ajtón, és utána mentem.
-- Felix szívem, hová mész? Hideg van, gyere menjünk vissza -- fogtam meg jéghideg csuklóját, de nem válaszolt, s rám se nézett. -- Felix?
Lassan felém fordította a fejét, és nem akartam hinni a szememnek. Ugyanaz a beteg vigyor, vérző szemek, porcelánbőr… egyszóval nem Felix.
Mire szóra nyitottam a számat, megelőzött.
-- Figyelmeztettelek! -- A következő pedig az volt, hogy egy kést döfött belém, ismét.
  De ezúttal nem álom volt. Hanem a kegyetlen valóság. Erőtlenül rogytam össze, a hasamra tapasztva tenyerem, amennyire tudtam az átkozott kés miatt. Az a valami pedig eltűnt, és már csak a röhögését hallottam messziről, visszhangozva.
  Percekig csak próbáltam felfogni, hogy mi történt velem az imént, és valahogy sikerült kihúznom a kést magamból, de nem volt fájdalommentes.
  Úgy éreztem, az ájulás szélén vagyok, mégis csak az volt a fejembe, hogy Felixet ne bántsa.
  Nem érdekel, hogy velem mi történik, csak neki ne essen bántódása.