5.rész

3 0 0
                                    

Érzések amiket elfojtottam, kavarognak most bennem és felszínre akarnak törni.

Egy megbeszélés után úgy gondoltam beülök egy kávézóba dolgozni. Amikor már éppen rendelni szerettem volna Elanor oda jött hozzám. Kicsit meglepődtem, hogy pont egy kávézóban találkoztunk. Megkérdezte kérek e valamit és amint megkaptam a kávém egy kisebb beszélgetésbe keveredtünk. Elmondta, hogy az övé a kávézó. Meglepett. Viszont amikor jobban szemügyre vettem a helyet rá emlékeztetett. Nagyon természetes és nyugodt volt. Pont mint ő. Színesebbnél színesebb virágok és kellemes kávé illat. Imádtam. 

Egészen zárásig maradtam és dolgozgattam. Amikor pedig Elanor odajött hozzám és mondta, hogy záróra, felajánlottam neki, hogy hazaviszem. Boldogan el is fogadta. 

- Köszönöm, hogy hazaviszel.- mondta mikor már az autóban ültünk. Olyan felszabadultnak és boldog tűnt mintha nem lenne semmijen problémája. 

- Semmiség. Hiszen szomszédok vagyunk ez a legkevesebb.

- Mivel viszonozhatnám? 

- Gyere át hozzám vacsorára.

- Rendben.- mondta mosolyogva. Bementünk a lépcsőházba és már a lift ajtajában álltunk amikor a karbantartó oda jött hozzánk és azt mondta, hogy a lift elromlott és most nem lehet használni. Ezért megindultunk a legfelső emeletre a lépcsőn. Szerencsére nem olyan nagyon nagy a lépcsőház ezért gyorsan felértünk. Lepakoltunk és neki is láttam a specialitásomnak. Az igazat megvallva nem tudok főzni, de ha instant tésztáról van szó abban verhetetlen vagyok. Amikor egyszer koreában jártam megismertem egy idős hölgyet aki megtanította hogy csináljak tésztát igazi koreai módra. 



Az a bizonyos fehér rózsaOnde histórias criam vida. Descubra agora