Larry Stylinson Oneshots

Tokiói éjszaka #3

Kora reggel lágy cirógatásokra, suttogásra kelek, de mégse akarom jelét mutatni annak, hogy fent vagyok. Félek, hogy az érzés elmúlik, hiába Louisról van szó, aki nem vonna meg tőlem ilyesfajta élvezetet. Húzódok a lágy simogatás felé, nyitogatom szemeimet és amikor megérzem mellkasát, hozzábújok. Figyelem és hallgatom szívverését, légvételeit, amikor felnevet, hogyan változik. 
- Fenn vagy, Hazz? - suttogja halkan az esetben, hogy ha nem lennék, ne keltsen fel. Csak hümmögök, hogy hallom és értem, de ezután átteszem lábamat derekán, hogy több felületen érintkezhessünk. - Gyere, bújj ide - húzza fel felsőtestem is az övére, karjaimat pedig behajlítja, hogy ölelni tudjon.
További lusta percek telnek el apró puszikkal hajamban vagy homlokomon, keze le se áll, folyamatosan járnak rajtam ujjai. Nyugtató, kellemes hatással van rám, még vissza is szundítok miatta. 
- Ez olyan jó - suttogom félálomban egy ásítással, ő pedig elmotyog egy jó éjszakát, pedig lehet már nyolc-kilenc óra is. Azt se tudom, hogy van ébren, hiszen esete sokáig dolgozik. 

Mikor másodjára is felkelek, ugyanúgy Louis mellkasán fekszem, lábaink összegabalyodva, egyik keze meztelen hátamon, másikjában telefonja. 
- Hát jó reggelt - emeli meg fejem, hogy szájon csókoljon. Még fáradtan viszonzom, mégis felpezsdít az érzés, ahogy őt érezhetem, egy ilyen bensőséges helyzetben. - Furcsa így kelni, alig tudtam aludni - mondja, miután felülök a támlának döntve hátam.
- Miért? - kérdezem aggódva, hiszen hosszú hónapok óta most aludtam a legjobban. Pihentető, kellemes, hosszú éjszaka volt, viszont szavaival élve, neki nem tetszett annyira. Gondolhattam volna, mondta már az elején, hogy nem az érintés a szeretetnyelve, mégis összebújt velem, csak a saját lelki békémért. - Rugdostalak? Vagy hideg volt a lábam? - kérdezem azokat, amiket Darrentől sokszor megkaptam.
- Jaj, ne így értsd - tűri fülem mögé az egyik elkanászodott, kócos, göndör fürtöt. - Rég keltem valakivel olyan pozícióban, mintha egy csomóban lennénk. Furcsa volt, de minden szempontból kellemes. Veled valahogy más - suttogja szemembe nézve. Szavai egészen szívemig hatolnak, ahol először kimarad egy dobbanás, majd sokszorosa veszi fel újra az ütemet. Minden létező józan eszem elveszi. Válaszolnék, de nem tudok mit, így ajkaira hajolok.

Meglepődöm, amikor nyelves csókra váltunk, de a világért se állítanám le. Érzem a mentolt, a saját fogkrémem ízét, amit ezek szerint kölcsönvett, nyelvét, ami szenvedélyesen játszik az enyémmel.
- Lou - nyikkanok fel, ő pedig újra elhallgattat egy csókkal. Áthúz ölébe, érzem a ruhán átütő erekcióját, amit hozzám is nyom. Felnyögök, hátra ejtem fejem, ő pedig térdeimre állít.
- Bízol bennem? - Meglep kérdése, de gondolkodás nélkül tudok bólintani, majd ráerősíteni szavaimmal. - Bármi nem tetszene, mondd! - utasít, ezzel be is vezeti kezeit bokszerem alá. Szemembe néz, miközben a két félgömbre fekteti tenyereit. Nyöszörögni kezdek, ahogy gyurmázza, de egy értelmes szót nem tudnék összetenni. - Kibújtatlak az alsóból, ez rendben?

***

A hat nap valósággal rohant, bármennyire is féltem tőle. Louis egyszer ment el saját lakására, akkor is csak azért, hogy összeszedjen pár ruhát. Mivel én dolgoztam reggeltől délutánig, ő pedig késő este kezdett, volt szabad öt óránk minden nap. Ott kiéltünk minden vágyat. Testit és lelkit. 
Elmentünk különböző helyekre, keresett helyeket, amiket meg akart mutogatni. A programok után viszont a szoba falai közt újra egymáséi lettünk. Volt, hogy egész idő alatt ingereltük egymást, leginkább én őt. Végig simítottam combján, egészen nadrágja ülepéig; ahogy ki- vagy bemásztam a helyemre, beleültem ölébe, és kicsit megjátszva sóhajtottam fülébe, de vigyázva, csak ő hallja. Az ilyeneket viszont minden kegyelem nélkül behajtotta rajtam. Ahogy befordultunk az ajtón, neki nyomott és térdelt is elém. Az elején élveztem, ki ne tenné, de a vége felé átment kegyetlen játszmába. Mikor közel kerültem, ő leállt, abbahagyta, áttért combjaim csókolgatására, ami élvezet volt, de közel sem akkora, mintha szájával cuppogna rajtam.
A második ilyen után viszont megtanultam a leckét, figyeltem rá, hogy szinten tartsam publikusan a hasonló terveimet, mert én bánom meg. Kínzó percekig vonta meg előlem a gyönyört, ami lehet csak olyan felajzott álapotban tűnt annyinak, de akkor is kegyetlen volt.