Az Álpasim. (Larry fanfiction)

5. Hoppá!

Louis:

Hazz zavartan elhúzódik, és már hebegni kezdene, de én csupán megrázom a fejem, majd nyomok egy rövid puszit az ajkára.
- A jövendőbeli pasid vagyok, Harry. - közlöm vele tömören, neki meg csodálkozva elnyílik a szája.

Ideje tudomásul vennie, hogy köztünk megvan a kémia, és igenis megpróbáljuk együtt.

- Akkor te és én... - halványul el a hangja, és nagy, zöld szemei reménykedve csillannak fel.
- Igen, Hazz, randizunk. Megnézzük,hogy működik, és ha oké, majd összejövünk. - húzom félvigyorra a szám.
Édesen elmosolyodik, és a karjaim közé veti magát. Nevetve ölelem át, és a göndör fürtökbe temetve az arcom, belélegzem az illatát.
Életemben nem örültem ennyire annak, hogy ennyire szókimondó vagyok.
- Szóval akkor randizunk. - motyogja a nyakamba, mire akaratlanul is felhúzom a vállam a csikis érzésre.
- Igen. Ráérünk. Ismerjük meg egymást. - simogatom izmos hátát, majd a derekát, végül a kezem már veszélyes helyekre evezne, amikor látom, hogy jönnek a gyerekek szülei.
Ennyi idő eltelt volna már? Vége az edzésnek?
- Hazz, most megyek, aztán eljössz hozzám egy vacsorára, oké? - adok egy puszit az arcára, hiszen a szülők előtt nem hiszem, hogy jó ötlet lenne megcsókolni.
Meg nem tudom, túlzás lenne e még.
- Ühüm. - bólogat aranyosan.
Istenem, milyen srácot fogtam ki! Olyan mint egy angyal. Na, ezt ne baszd el Tomlinson.

Harry:

Örülök, hogy most nincs kínos csend, mert jó érzés csakúgy elleni Louval mindenféle dolog nélkül.
Próbálom nyitvatartani a szemem, hiszen alig múlt öt, de Louis autójának a zúgása elálmosít egy kicsit.

Nagyon megörültem, amikor közölte, hogy megpróbáljuk együtt. Na jó, miket beszélek, azt hittem lányosan elsikítom magam, és táncolni kezdek.
Akkor tényleg tetszem neki! Sőt, annyira, hogy akar is engem! Aww...

- Hahó, Hazz! Alszol? - zökkent ki Lou a bambulásból. - Megjöttünk göndör.
- Oh, bocs. Megyek. - szállok ki zavartan nevetve.

A háza kicsi, de otthonos, és van egy nagy kertje, amit már most imádok.
Ahogy nyitja a bejáratot, egy kutya rohan felénk, majd leterít a földre.
- Te jó ég! - nevetek hangosan, mikor összenyalogatja az arcom.
- Clifford, elég! - szedi rólam a bundást, én pedig még mindig kuncogva fogadom el a felém nyújtott kezét.
- Oké, Hazz. Én most megyek, tusolok egyet. - mutat a lépcsőre. - Te addig - ragadja meg ismét a kezem, és elvezet az előszobából a nappaliba, ami egyben van a konyhával. - ülj le nyugodtan a kanapéra. Érezd otthon magad. - kacsint rám, én pedig elpirulok.

Nem is tudom, miért, egyszerűen csak rám kacsintott! Néha komolyan olyan vagyok mint egy szende szűz, ha róla van szó.

Lou egy utolsó édes mosollyal megajándékoz, majd felsiet a lépcsőn. Egy pillanatra megakad a szemem a formás hátsóján, de aztán zavartan el is kapom a tekintetem.
Felállok, majd kíváncsian a kandallóhoz lépek. A falak egyszerű fából készültek, a kandalló kőböl, de az egész olyan Lou hangulatot áraszt, hogy teljesen magába szippant.
A kandalló párkányon látok néhány képet, ezért közelebbről szemügyre veszem azokat. A legtöbben középkorú nővel van, gondolom az édesanyjával.
De vannak olyanok is, ahol egy igen csinos lánnyal van. Nem is eggyel.
Lehet, hogy az exei? De azokat meg ki gyűjti képeken?

Ettől a gondolatottól kissé idegesebben huppanok le a kanapéra, aztán állok fel ismét, hogy megnézzem a konyha részt is. Szép, egyszerű tölgyből van a pult, és márvány lap van a tetején. Néhány szekrény fölötte, meg polc, ami tele van fűszerekkel. Megmosolyogtat a gondolat, hogy Louis itt tesz vesz.

Végül már sokadjára leülök, erre pedig Clifford a térdemre támasztja a pofiját, és úgy néz. Halkan nevetve megsimogatom a kis buksiját. Hát igen. Az állatok mindig is a gyengéim voltak.

- Látom, jól elvagytok. - túr bele hátulról a hajamba, mire felé fordulok.
- Hát igen. Ki tudna ellenállni ennek a csodás kutyusnak. - vigyorgok az állatra, aki válaszul ugat egyet.
Erre Lou csak nevetve megcsóválja a fejét.

- Szeretnéd, hogy főzzek valamit? Éhes vagy? - szólal meg, amikor már vagy 5 perce csendben ülünk.
De ez nem olyan kínos csönd volt. Hanem az, amiben érezted, hogy egy ütemre vesztek levegőt, és csak így akartok maradni.
Legalábbis én így érzem.
- Tudsz főzni? - fordítom felé a fejem, ezáltal közelebb kerülve arcához, de egyikünk sem húzódik el.
- Azt nem mondanám. - húzza el vékony ajkait, ez a mozdulat pedig azt eredményezi, hogy újra rabja legyek a szájának.
Lou, aki ennek biztos hogy tudatában van, lassan megnyalja a párnácskáit, aminek hatására sóhajtok egyet.
- Szabad? - kérdezem gyámoltalanul.

Louis:

Istenem, ez a fiú olyan édes. És amikor elpirul... Ahh...
- Megérdemled? - simítok végig puha arcán, ő meg úgy bújik az érintésembe, mint egy kiscica.
- Szerinted? - pislog rám félénken azokkal a nagy, zöld csodákkal, és ártatlanul beharapja az alsó ajkát.
És el is hinném neki, hogy nem szándékosan próbál csábítgatni, de amikor vágyakozó pillantásom a szájáról a szemére csúszik, látom megvillani benne a ravasz fényt.
Szóval erre megy ki a játék!
- Hazz... - vigyorgok rá pimaszul. - Nem, nem érdemled meg. Palacsinta jó lesz?
Pattanok fel, mire meghallom magam mögül a morgását.
Lehunyt szemmel küszködök a röhögés ellen, amikor hirtelen megérzek két izmos kart magam köré fonódni.
- Azt hiszed vicces vagy, Lou? - suttogja a fülembe.
Felszusszanok, majd megfordulok kezei között, s átölelem nyakát.
A zöld szemek huncutul bámulnak, én pedig nem bírom tovább, nevetve ajkaira tapadok.
- Szóval azt mondod, hogy nem vagyok vicces? - kérem számon, mikor elhajolok egy kicsit. - Rendben Harold, megjegyeztem.
Csörtetek "sértetten" a pulthoz. A göndör édes kuncogása azonban mosolygásra késztet.

Már hét is elmúlt, amikor a kanapén nézünk valami idétlen vígjátékot, és Hazzy a vállamra hajtva a fejét, izgatottan bűvöli a képernyőt. Hogy lehet ilyen aranyos? Ez a film borzalmas, és klisés, ő mégis úgy bámulja, mintha nem is tudom, bármelyik pillanatban kinyírhatnák az egyik főszereplőt.
- Louis! Törpeee! - lengeti előttem a göndör a kezét, és csak a törpe szó zavar meg a bambulásomban.
- Milyen törpe? - csúszik fel a hangom kissé magasabbra felháborodottságomban.
- Hehe. - nyom egy puszit az arcomra, én meg zavartan lesütöm a szemem.
Hogy képes ilyen hangulat változást okozni nálam pár perc alatt?
- Csengettek, egyébként. - markol bele a pattogatott kukoricába, és felemeli a fejét a vállamról.
- Mindjárt jövök, aztán folytatjuk a randit. - kacsintok rá, mire elpirul.
Hát megzabálom, komolyan.

- Igen? - nyitom ki az ajtót, és Liam vigyorgó feje jelenik meg előttem. - Hát te?
- Engedj már be Tommo, megfagyok. November van, ember. - lök beljebb, én meg kínosan elhúzom a szám.
- Mi ez a jó illat? Csak nem filmet néztél nélkülem, te álla... Oh, szia Harry!
Sóhajtva becsapom az ajtót, majd a zavart Liamre kapom a tekintetem.
- Amint látod, programom van, szóval...
- Hagyd csak! - vág a szavamba Hazzy. - Maradj velünk Liam. - vigyorog rá, gödröcskéi táncot járnak arcán.
- Tényleg? - lepődik meg a sötét szemű.
- Persze.
Hát ez jó. Én Harryvel akartam kettesben lenni, baszki.
- Gyere Clifford. - hívom magamhoz a kis szőröst. - Ha már úgysem lehetek kettesben a göndörrel.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Sziasztok! Arra gondoltam, hogy viszek a történetbe egy kis izgalmat, szóval hamarosan belépnek olyan tényezők, mint Eleanor, és Taylor....
Ha érdekel az insta rajongói (Larrys) oldalam, gyere és kövess be :)
@I.believe_in_Larry