Álomban élni (Befejezett)

1. Álomtenger

Jártál már a tengernél? Ha nem milyennek képzeled el? Vagy hogyan emlékszel rá? Eltért attól amit elképzeltél? Tettszett vagy csalódtál benne?

Én még sosem jártam a tengernél. Mikor meghallom azt a szót, hogy tenger gyönyörű, türkizkék vizűnek képzelem el. Sárga homokos parttal, amely tele van különféle kagylókkal, felnézve mellette a ragyogó napsütésben csillogó tükör, mely a lágy szellő miatt kicsit hullámzik. Mindig is ilyennek álmodtam és álmodom most is, valamiért úgy, hogy sziklák övezik, mint egy ki öblöt. Csodálatos.

Engem Annának hívnak és tizenöt éves vagyok. Csak egy szokásos tinédzser lány. Kinézetre nem vagyok olyan csinos: közép hosszú, gesztenye barna hajam van. Nem vagyok sem vékony sem dagadt (bár ezzel akkor is vannak gondjaim). Középmagas vagyok, olyan 165 centi, bár hogy őszinte legyek évek óta nem mértem. Minek? Úgy sem változik már! Apukámtól örököltem a nagy orromat. Szerintem mondanom sem kell: utálom. Igazából legtöbbször nem szeretem azt ahogyan kinézek. Egyetlen egy dolgot szeretek magamon: a szememet. Különleges szemem van, de azt nem tudom megmondani milyen színű, olyan kék, zöld, szürke egyszerre. Hozzá hosszú, fekete szempillám van.

Hat osztályos gimnáziumban tanulok már a harmadik éve. Most kilencedikes vagyok. Furcsa, de szeretem a reál tárgyakat, holott humán tagozaton vagyok. Szerencsére jeles bizonyítvánnyal büszkélkedhetek, bár ez köszönhető annak, hogy ezt kicsi korom óta elvárják tőlem. Mármint azt, hogy a lehető legjobbat nyújtsam magamból. Anya mindig azt mondja, hogy ha jól tanulok akkor bármi lehet belőlem.

Régen nem volt hobbim. Mindig utáltam azokat a feladatokat amikben erről kellett beszélni. Rengetegszer írtunk belőle fogalmazást, főleg németből. "Was ist dein hobby?" Brrr... Pedig szeretem a németet. Általában a rajzot mondtam hobbi ként (mert az megy valamennyire ha csak nem kell élethűen ábrázolni), mára már viszont csak akkor rajzolok ha muszáj. Kellett egy kis idő, de az élet elsodort ahhoz amit álmomban sem hittem volna, hogy megtörténhet. De a sors ebbe is beleköpött, mert miért is ne kapcsolódna hozzá? Na majd csak egyszer kerüljön a kezem közé! Megmutatom én neki! Aztán vagy megutál, vagy nem.

Egy kis kertes házban élek a város szélén, a szüleimmel, a két testvéremmel és a kutyámmal. Én vagyok a legidősebb a családunkban. Nagyon szeretem a családomat, csak néha a falra tudnék mászni. Köztem és az öcséim között nem több mint tíz év van. Említeni sem kell hiperaktívak. Ja és hogy ezt tudom e fokozni? Igen, ráadásul ikrek. Egypetéjű. Ha nekem annyi energiám lenne... Apám egy kedves, áldott jó lélek, anyám pedig egy tündér. Ennek ellenére nagyon szigorú nevelést kapok. Mára már enyhült a korom miatt és ennek meg lett a gyümölcse. Anyát mindig dicsérik, hogy milyen jól nevelt, okos, ügyes lánya van. Aztán amikor elmondjuk hogy azért ezért tenni is kell, na akkor jön az a tipikus "burokban neveled" szöveg. Ezen anyával mindig jót mosolygunk. Ez a kedvenc szórakozásom. Na jó azt viszont meg kell hagyni, hogy otthon azért én sem vagyok olyan kis angyal... Legfőbb bűnöm a lustaság. Bár sok gondom még nem származott belőle. (Khm... csak föciből mindig hármas dogát írtál!) Piszt, ezt nem kell tudni senkinek, ép elég büntetés volt azt kijavítani!

Vannak e barátaim? Hogy úgy mondjam vannak is, meg nem is. Egészen kicsi korom óta nehezen barátkozom. Anyukám ezt úgy indokolta, hogy kicsit érettebb vagyok a többi velem egykorúhoz képest, így a kicsikhez már nem, a nagyokhoz még nem tartoztam. Mostanára már javult a helyzet, de még így sem a legjobb. Például olyan hogy legjobb barát nekem nem létezik. Persze vannak akikkel a napjaimat töltöm és nagyon szeretem őket, de azért na! Mindegy nem panaszkodom.

Neked vannak vágyaid, álmaid? Szerinted mindenképpen birtokolnunk kell azt ahhoz, hogy boldogok legyünk? Én nem vagyok benne biztos. Egy álom vagy egy vágy hosszú évekig meghatározhatja az életed. Ahogy tette ezt nekem is. Vagy teszi. Vagy nem tudom. Ha beteljesülne elfogadnám és még örülnék is neki, de akár már azt is vállalnám ha a nem szó lenne a válasz. De se ezt se azt nem hallom már több mint három éve. Tálán ha vissza utasítana... Ahhoz viszont előbb a szemébe kéne nézni és kinyögni azt az egy szót. Na azt már biztos, hogy nem!

Nekem mindig is egy igaz barát volt az álmom. Egy valaki akit bármikor felhívhatok, egy olyan aki mindig mellettem áll, akivel bármit megoszthatok és akihez bármikor átmehetek vagy ő átjöhet mert közel vagyunk egymáshoz. Visszagondolva majdnem sikerült. Óvodás koromban. Egek, hogy lehet egy személy ilyen meghatározó az életemben! Vagy miért pont ő? Legalább bátorságom lenne hozzá...