Álomban élni (Befejezett)

Epilógus

Lefele futok a lépcsőn.
Nem hiszem el amiket tettem és mondtam. Egyszerűen csak sok. A könnyeim utat találnak és szépen egyesével esnek le az arcomon.
- Hülye! - kiabálom, majd gyorsan reménykedek, hogy egy tanár sincs a közelben. Nem kell ma még egy fejmosás is.
Mikor leértem a lépcsőn, kitörök az iskolaudvarra. Kell a levegő. Még jó, hogy az udvar is üres.
Pár lépés után meg kell hogy álljak. Valamiért vissza nézek a harmadik emelet irányába. Az ablak aminél álltunk a másik oldalán van az épületnek, így csak nézek céltalanul. Letörlöm könnyeim, és hirtelen elnevetem magam. Végre.
- Miért? - magamtól kérdezem. - Miért?
Hangom elszáll a széllel, de nem bánom. Már nem akarom minden áron, hogy egy bizonyos személy hallja. A szívem megkönnyebbült.
Gondtalanul nevetve csinálok egy hátra arcot és átfutok az udvaron a termem irányába. Ott vállamra kapom a táskám és kirohanok az épületből. Ám a kapu előtt hamar meg is torpanok.
- Hát ti mi a... Jó Istent csináltok itt? - kérdezem a padon ülő három jómadártól.
- Megvártunk - von vállat Emma és felállt - és most pedig sétálni megyünk.
- Nem mész te sehova, szépen jösdz velünk - fogja meg a táskám pántját Janka mielőtt bármit is csinálhattam volna.
- Van más választásom? - kérdezem Gittát megadóan.
- Nem, nincs - közli vigyorogva, majd bal kezembe belekarol és úgy húz maga mellé. - Egyébként meg, kiszedjük belőled.
- Magamtól is elmondom, csak kérlek menjünk olyan helyre ahol kevesebb a beton és nem látok iskolát - könyörögtem túljátszva szerepem, ők meg nevetve nyugtázták mondatomat. Lábunk lassan, de céltudatosan a Nagy Erdő fele vitt minket.
Ilyen nincs.
És hogy őszinte legyek nem is lesz még egy.
Imádom őket és szeretem az életem.

12 évesen még nem volt fogalmam arról, hogy mi a szerelem, de egy álom miatt beleszerettem.
13 évesen találkoztam vele, de ő nem nyitott felém.
14 évesen hozzá szoktam az érzéshez, és kezdtem beletörődni abba.
15 évesen pedig sikerült nem szeretni.
Sikerült elengedni.
Többé már nem élek egy álomban.
Egy korszak lezárult.

Most már ismered a történetemet. Egyszer azt mondtam, hogy nem hiszek a legjobb barátban. Ezt tőled is megkérdeztem, de most felteszem még egyszer: Te hiszel a legjobb barátban?
Nekem megváltozott a válaszom...
Hiszek benne.
Ha te nem, adok egy tanácsot: légy mindig türelmes, mert mindennek eljön az ideje. Lehet, hogy nem az első emberek lesznek azok, ezt megtanultam én is. Lehet, hogy sok csalódás fog érni, de ne hátrálj meg, mert akit te vársz egyszer eljön.
Hiszel nekem?