Hogyan idegesíts fel egy kaszást || KuroKen || (fordítás)

5. fejezet

    - Kenma, mond el nekem, hogy hogy kötöttél itt ki egyedül? Miért nem élsz a szüleiddel? – kérdezte Kuroo egy sörrel a kezében.

Ő és Kenma nemrég fejezte be az evést. Ha már itt tartunk, Kuroo egy rohadt jó vacsorát készített, Kenma pedig úgy felfalta, mintha az lett volna az utolsó étkezése. Még a legkisebb gondolat is elhagyta Kuroo fejét, arról, hogy bármi rosszat is csináljon Kenmával.

    - Hmm, jó kérdés. Szerintem már mindennel tele volt a tököm. Egy egyszerű ember vagyok, szóval egyszerű dolgokra vágyok. Az apám, ennek ellenére, többet akart számomra. Azt akarta, hogy az ő utját kövessem, de... én csak azt akartam tanulni, amit szeretek. És így is tettem, elmentem otthonról és valahogy sikerült elérnem azt, hogy kibéreljek egy házat itt. – mesélte Kenma, a hangja kissé szomorú volt, hiányzott már neki az otthona és az anyja főztjei.

    - Ahw, sajnálom. Tudod, a kaszások is emberek voltak egyszer, nekem is volt egy családom. – Kuroo kiengedett egy hangos sóhajt, mielőtt kortyolt volna egyet a söréből és egy kicsit odafordult Kenmához. Ahogy az várható volt, a másik nem igazán volt meglepődve.

    - Miylen volt a te családod? – Kenma felnézett a magasabb fiúra.

    - Oh, jók voltak. Mi sokkal az előtt éltünk mielőtt létre jöttek volna ezek a technológiák. Sokat játszottam kint, nagyon érdekelt engem az élővilág. A császár közelében laktunk, azt hiszem, hogy elég tehetős család voltunk. A császárnak rengeteg egzotikus állata volt, mindig őket csodáltam. Volt egy öcsém is, de ő sokkal inkább szeretett a házban maradni... – Kuroo elmosolyodott, miközben visszaemlékezett a régi szép időkre. A jó emlékek megmaradnak, a rosszak pedig kísértenek.

    - Ohh, értem. Jól hangzik, ez egyetlen híres ember akivel találkoztam egy röplabda játékos volt a nemzeti csapatból, a neve Bokuto volt, rohadt jól játszik. – Kenma egyetértett magával, francba, ez az egész kezdett már érzelmessé válni, Kenma pedig nem volt felkészülve erre.

    - Azt hiszem, hogy már hallottam ezt a nevet valahol. Ha jól emlékszem a barátom említette már őt egyszer-kétszer. – Kuroo megvonta a vállait, mostmár tényleg ideje lenne találkoznia Akaashival – szegény fiút fejbeverte egy idős néni.

    - Hogyan lettél amúgy kaszás? – kérdezte Kenma, miközben ránézett az üres limonádés poharára amit felállva próbált meg beledobni a szemeteskukába, de természetesen nem sikerült neki.

    - Az én történetem furcsán hasonlít arra a Jack Frost gyerek sztoriára. Éppen egy befagyott tavacskán játszottam, amikor hirtelen megrepedt a jég alattam és bele estem a fagyos vízbe. Nem tudtam, hogy kell úszni, szóval... mielőtt tudtam volna, egy furcsa helyen ébredtem fel, ahol azt mondták, hogy ki fognak képezni engem egy kaszásnak. – mondta Kuroo, majd ásított egyet, itt volt az ideje, hogy haza menjen. Még a kaszások is eltudnak valaha fáradni, viszont Kuroo legbelül egy kicsit csalódott volt, több időt szeretett volna Kenmával tölteni.

    - Fáradt vagy? – Kenma rámosolygot a magasabbik fiúra.

    - Ja, egy kicsit. Már pár hónapja nem aludtam. Most már elindulok haza, neked is lekéne pihenned. – Kuroo felállt, majd megigazította a pulcsiát, azelőtt, hogy ismét Kenmára nézett volna. A másik éppen ásított, ezzel a világ legaranyosabb emberének kinézve.

    - Oké, jó lenne aludni az előtt, hogy elmosogatok, ha most neki kezdenék valószinüleg a tévé előtt kötnék ki, hogy megnézzem az „Igy jártam anyátokkal” összes évadát.. – Kenma szemei már alig voltak nyitva. Távozás előtt Kuroo még megsimogatta Kenma fejét, majd eltűnt a semmibe.

    - Látom visszajöttél, hogy ment? – kérdezte hiretelen Akaashi, ezzel megijesztve Kuroot.

    - Nos... jól. – sóhajtott, tudta, hogy éppen elbukja az egyik küldetését, de ő csak... Ahogy az idő telt, Kuroo kezdte megérteni, hogy a trükkjei nem fognak beválni Kenmán, és ő saját maga pedig nem akarja bántani őt.

    - Mit találtál ki ez alkalommal? Törött üveg? Egy lámpa esik a fejére? – kérdezte Akaashi, Kuroo pedig összeráncolta a szemöldökét.

    - Én igazából.. Én igazából nem csináltam semmit, csak eltötöttem vele egy estét. – vallotta be Kuroo.

    - Mi? Miért? – kérdezte Akaashi teljesen összezavarodottan.

    - Amúgysem volt kedvem ahhoz, hogy csináljak vele valamit.. mindegy is, hallottál már Bokuto Koutaroról? – Kuroo odafurdult Akaashioz, aki egy kis gondolkodás után bólintott egyet.

    - Igen, ő a következő áldozatom, most kutatást végzek róla. Haver.. elég fáradtnak tűnsz. – Akaashinak muszály volt megemlítenie. Kuroo arcán egy furcsa arckifejezés jelent meg, és már alig állt a lábain.

    - Ja, megyek pihenni.. – hezitált... Amikor egy kaszás alszik, akkor képes akár hetekig is aludni, és valami legbelül azt sugalta neki, hogy valami rossz fog Kenmával történni ez idő alatt.

    - Tényleg lekéne pihenned. Mikor is volt legutóbb amikor aludtál? Úgy nyolc hónapja? – nevetett fel Akaashi, mielőtt rámosolygott volna a másikra.

    - Majd később találkozunk, majd meséld el, hogy hogy ment Bokuto megölése amikor felébredtem – integetett Kuroo mielőtt vissza nem ment volna a házába, és mély álomba szenderült.