Hogyan idegesíts fel egy kaszást || KuroKen || (fordítás)

6. fejezet

    - Te szent szar, milyen évet írunk? – Kuroo álmosan dörzsölte meg szemeit, miután már végre felébredt a „szunyókálásából”.

    - Még mindig 2018. Két hétig aludtál, ahhoz képest elég keveset, hogy ennyi ideig kibírtad alvás nélkül. – mondta Akaashi miközben felsegítette Kuroot.

    - Két hét? Ez nem valami hosszú. Oh haver, éhes vagyok... – kordult meg Kuroo hasa.

    - Amúgy, mielőtt bármit is mondanál, míg aludtál én addig szemmeltartottam Kenmát. – Akaashi megsimogatta Kuroo hátát, mielőtt megizította volna a haját.

    - Oh! Kenma! Hogy van? Meghalt? Él? Megsebesült? Ki bántotta? – Kuroo hirtelen megragadta Akaashi vállait majd elkezdte rázogatni őt. A másik pár másodpercig csendben tűrte, majd pillanatokkal később hangos nevetésben tört ki.

    - Kuroo, nyugodj meg! Kenma jól van. Kicsit szomorú volt az elmúlt pár napban, de ezen kívül semmi baja sincsen. – Akaashi félresöpörte a homlokára hulló tincseit, majd megnyugtatóan megsimogatta Kuroo vállát.

    - Oh.. oké. Kiváncsi vagyok, hogy miért szomorú. Beszélnem kéne vele.. talán történt vele valami. Oh, apropó, mi van Bokutoval? – kérdezte Kuroo, miközben Akaashival beléptek a kávézóba.

    - Áh... problémás. Emlékeztet engem a régi páromra, szóval kissé nehézkes őt megölnöm. – Akaashi megállt, majd hangosan felsóhajtott.

    - Régi párod? – Kuroo felelmelte az egyik szemöldökét, valami rémlett neki arról amit Akaashi mondott, csak nem jutott eszébe. Talán részeg volt akkor.

    - Ja, már mondtam neked ezelőtt. A párom aki úgy halt meg, hogy megvédett engem, Bokuto szinte teljesen úgy néz ki mint ő, leszámitva a festett hajat ugye. Olyan... mindegy. Menj enni. – mosolyodott el halványan Akaashi, viszont mielőtt Kuroo egy szót is szólhatott volna már ott sem volt.

Kuroo megvonta a vállát, elvégre is Akaashi az a személy aki könnyen tudja kezelni a nehéz helyzeteket. Viszont nem csak ez, még az után is ő kutat, hogy Kenmát miért nem lehet megölni – amit ő maga nem tudna megcsinálni.

Kuroo is megcsinálná, viszont a legutóbbi alkalom amikor a könyvtárban járt, azzal végződött, hogy majdnem leégette az egészet. Ezzel 200 évre kitiltották minden környező könyvtárból.

A kávézó már szinte kellemetlenül üres volt, rajta kívül csak pár más démon volt ott, akik jóízűen majszolták a friss muffinjaikat. Kuroo elvett egy tálcát, és kiválasztott magának egy rakat külömböző kaját, de amiután leült és ránézett a tálcájára – elment az étvágya.

Aggódott Kenmáért.

Miért volt ő, egy kaszás akinek az a feladata, hogy embereket öjön, aggodalmas egy ember miatt? Nem is említve, hogy egy fiú miatt. Kuroo beletemette az arcát a tenyereibe, majd becsukta a szemét. Kenma jelent meg előtte.

Milyen szomorú szemek. A szája sarka sosem formált még egy őszinte mosolyt. Olyan üresnek nézett ki, mégis élőnek. Az egyetlen mosoly ami valaha is megjelent az arcán, az azért volt, hogy elrejtse mindazt amit valóban gondol.

Erős vágy az életre, talán ez az a dolog ami megakadályozza őt attól, hogy megölje Kenmát? Viszont ez még így sem nyert értelmet. Az nem számit, hogy mennyire nagy benned az életre való vágy, egy kaszás még ennek ellenére is képes téged megölni.

Talán valamilyen kapcsolatban áll a pokollal, de ez sem lehet igaz. Kenma nem néz ki annak az embernek, aki hazudna, még Kurooról sem hitte el, hogy ő egy kaszás.

Talán ő csak egyszerűen.. halhatatlan? Talán egy angyal? Nem, Kuroo tudtná ha erről lenne szó.

    - Bazdmeg! – kiáltott fel hangosan, miközben öklét beleütötte az asztalba. Frusztrált volt. Azt akarta, hogy Kenma éljen, de ugyanakkor azt akarta, hogy eltűnjön az életéből, hogy sose érezze újra ezekat az érzelmeket.

Felállt az asztaltól, és anélkül, hogy evett volna egy falatot is, úgy döntött, hogy meglátogatja a kis bajkeverőt. Azon gondolkodott, hogy vajon mit csinálhat Kenma este 11:27-kor az ember világban.

Amikor megérkezett a Földre, Kenma háza közelében találta magát, igazából nem volt meglepődve. Sokkal jobban meglepte volna, ha nem találta volna otthon ilyen későn. Kuroo lassan odasétált a bejárati ajtóhoz, de mielőtt kopogott volna, az ablakon keresztül egy homályos fényt látott meg kiszűrődni.

Látta, hogy Kenma a kanapén ül, a szemei bevoltak csukva, viszont ébren volt. Valamilyen okból kifolyólag, most sokkal boldogtalanabbnak nézett ki, mint máskor.

Kuroo háromszor kopogott az ajtón, és nem kellett sok idő mire kis lépéseket hallott meg közeliteni az ajtó felé. Egy kattanás a zárban, és az ajtó nyitva is volt.

Kuroo egy kedves mosollyal köszöntötte Kenmát. Különösen boldog volt, hogy láthatta őt, de Kenma valahogy...

Kenma könnyes szemekkel állt Kuroo előtt, az arca sebes volt, az ajkai ki voltak száradva, a ruhái pedig koszosak voltak. Kuroo meg sem tudott szólalni, Kenma hirtelen a karjaiba hullott majd kiengedett egy halk szipogást.