Hogyan idegesíts fel egy kaszást || KuroKen || (fordítás)

9. fejezet

    - Kuroo, már napok óta ki sem jöttél a szobádból, a gyűlés nemsokára kezdődik! – mondta Akaashi miközben bekopogtatott az ajtón. A szobából egy furcsa hangot hallott meg kiszűrődni. – Nem tudom mi történt, de ha nem jössz a mai gyűlésre sem, akkor bajban leszel. Legyél ott. – sóhajtott egyet, majd elsétált.

Kuroo bezárkózott a szobájába, és addig nem állt szádékában elhagyni azt míg azok az érzések el nem múlanak, de a helyett, hogy azok gyengülni kezdtek volna, egyre erősebbé váltak. Minden egyes alkalommal, amikor lehunyta a szemeit csak Kenmát látta maga előtt. Bármikor amikor eltakarta a füleit, hogy minden hangot kiszűrjön, Kenma hangja viszhangzott vissza a fejében.

Amikor csak egy kicsit is Kenmára gondolt a szíve hevesen kezdett el verni. Ez veszélyes volt, azt tekintve, hogy beleszeretni egy emberbe tilos, így Kuroo elég könnyen elveszítheti a pozicióját.

Viszont, tudta, hogy nem hagyhatja ki ezt a gyűlést is, ez most túlságosan fontos volt ahoz. Maga az Ördög is ott lesz ez alkalommal, így hogyha Kuroo ezen a gyűlésen sem jelenik meg, simán száműzheti őt a magányba, ami igazáből olyan mint egy bünti a kaszásoknak.

Igy ezzel, lesöpörte magáról az üres pizzás dobozokat és felállt. Rettenetesen nézett ki. A haja kócosabb volt, mint általában, és valószínüleg büdös is volt, de ezt én honnan is tudhatnám.

    - Ugh... Kenma, miért? Miért? Miért? Miért?.. – fújta ki a levegőt Kuroo. Bűntudata is volt, csak úgy otthagyni Kenmát..

Amikor rájött, hogy érzelmeket táplál a fiú felé, bepánikolt. Ellökte magától Kenmát és hitetlenkedve nézett le rá. Kenma összezavarodottan nézett vissza rá, és úgy tűnt, hogy fájt neki amit a másik tett. Folyamatosan azt kérdezgette, hogy mi a baj, de Kuroo csak annyit tudott kinyögni, hogy: - Undorító.

Ezek után elmenekült, Kenmát magára hagyva.

Azonnal bűntudatot érzett. Lehet, hogy megsérült amikor lelökte a földre. Mi van akkor ha csak mégrosszabbul érezte magát utána?

Valószínüleg így történt.

De Kuroo nem tudta magát rávenni arra, hogy elmenjen hozzá, félt attól, hogy mit tehetne Kenmával, ha odamenne. Szóval, megtartotta a távolságot.

Egy 15 perces zuhanyzás, és tükörben nézegetés után, készen állt a gyűlésre. Nem akart ott lenni, de megjelenni a gyűlésen jobb volt, mint megint azokon az érzéseken gondolkodni.

Sok folyosón végigment, lesétált az emeletről, átsétált egy utcán, és már is a pokol legnagyobb épületével találta szembe magát, ami a kaszások és az ő munkájukért volt fenntartva. Kuroo, általában a legtöbb idejét itt töltötte, de a Kenmával történt incidens után inkább visszament a saját lakásába, ahol már évek óta nem járt.

    - Meglepő, hogy itt vagy. – mondta Akaashi abban a pillanatban amikor Kuroo belépett az épületbe.

    - Nem hagyhatom ki. Muszály itt lennem. – mondta halkan.

    - Legalább még van egy kis eszed. – nevetett Akaashi.

    - Mi van Bokutoval? – kérdezte Kuroo, ezzel megpróbálva bármilyen Kenmához kapcsolatos témát elkerülni.

    - Ó, hogy az. Megöltem. Tudod, egy pillanatig azt hittem, hogy érzek iránta valamit! Akkora marhaság volt, ez mind csak azért volt, mert hasonlított az exemre. Amikor erre rájöttem, azonnal megöltem! – mesélte Akaashi, ezzel Kuroot kicsit megijesztve. – Mármint, képzeld el, hogy mi kaszások beleszeretünk azokba a szánalmas emberekbe! Nevetséges!

    - Ja... nevetséges. – nevetett fel Kuroo tettetve. Még sosem volt ezelőtt ennyire hálás, hogy elérte a gyűlésszobát.

A gyűlés, mint általában, most is elég lassan telt. Kuroo majdnem el is aludt azt a sok számot hallgatva, ami egyáltalán nem is érdekelte őt. Az egyetlen ok ami ébren tartotta az volt, hogy: Ő nagysága pont előtte ült, Tendou pedig a combját piszkálta.

A kaszások az áldozataik számáról beszéltek, a költségvetésről meg ilyen-olyan dolgokról, mintha Kuroot ezek annyira érdekelték volna.

A gyűlés azzal végződött, hogy Ő nagysága mindenkinek azt mondta, hogy dolgozzon keményen meg ilyenek, de Kuroo ekkor még nem sejtette – hogy ez még nem a befejezés volt számára.

    - Kuroo Tetsurou, maradj még itt egy kicsit. – mondta az Ördög. Kuroo egy gyenge érintést érzett meg a vállán, Akaashi volt az. Adott neki egy bátorító bólintást majd magára hagyta Kuroot Vele.

    - Igen, uram? – Kuroo gyorsan megigazította a haját.

    - Feszültnek nézel ki, nyugodj meg. Akaashi mondta, hogy nehézségeid vannak. – mondta miközben intett Kuroonak, hogy üljön le. A másik azonnal engedelmeskedett.

    - Igen, uram. Van egy kis nehézségem, de nem akartam magát ezzel zavarni. – mondta Kuroo.

    - Ezt megbecsülöm, Kuroo. Szóval, ha jól értettem Keiji mondanivalóját, akkor nem számít, hogy mit teszel, a célpontod nem hal meg. – végigénézte, ahogy Kuroo enyhén bólínt egyet.

Igazából, Kuroo ekkor gondolatban Akaashit átkozta, mivel így már semmi esélye sem volt arra, hogy kibújjon Kenma megölése alól.

    - Igen, úgy tűnik, hogy nem tudunk megoldást találni erre. – legbelül Kuroo azt remélte, hogy Ő majd azt fogja mondani, hogy erre nincs semmilyen megoldás, és Kenma élhet ezután is, de nem ez volt a helyzet.

    - Erre nem találhatsz megoldást. Általában ezeket az eseteket én magam szoktam elintézni. Engedd meg, hogy elmagyarázzam mi történik itt. – leüllt Kuroo előtt és keresztbe tette a lábait. – Ez egy paradoxon. Amikor egy ember élni akar, akkor elég könnyű megölni őket. Még akkor is ha ez egy öngyilkos hajlamokkal rendelkező személy is, ezek mindanyian legbelül élni akarnak. És itt jelenik meg a probléma. A te esetedben, a célpontod nem meg akar halni, hanem egyszerűen csak nem akar élni. Biztos vagyok benne, hogy ezt te is észrevetted már, üres szemek, tudod. - magyarázta, ezzel Kuroot összezavarva. – A paradoxon az, hogy egy ezeknek a személyeknek semmi vágya sincs az életre, és teljesen rendben vannak a halál tudatával, ezek az emberek nem tudnak meghalni. Az egyetlen megoldás erre az, hogy még csak akár egy pillanatra is, de élni akarjanak. Ekkor kell lecsapni rájuk.

    - És, hogyan érhetem ezt el? – Kuroo megemelte az egyik szemöldökét.

    - Biztos vagyok benne, hogy ezt már tudod, Kuroo.