"If we lost our minds and we took it way too far I know we'd be alright"
Nico legnagyobb sajnálatára Kheirón nem kérdezett semmit, így a fiú elő sem adhatta a hajnalban közösen kiötlött alibit. Vagy átlátott rajtuk, vagy egyszerűen tudta, hogy Percy nem képes a fenekén maradni, ha nélküle indul el egy veszélyes küldetés. Via inkább az utóbbira tippelt volna. Percy nem olyan srácnak tűnt, aki hagyja, hogy más mentse meg a barátait helyette. Márpedig az az Annabeth nevű lány a barátja lehetett, sőt, talán több is. Nico épp ezt fejtegette a szörnytanórájuk és az ebéd közti szünetben, egy fa ágán ülve.
-Még mindig nem tudom, hogyan ébredtél fel olyan hajnalok hajnalán – váltott hirtelen témát. Via csak vállat vont.
-Viszketett a tenyerem.
-Mi van? – nevetett fel Nico – Megcsípett egy pók, vagy mi?
-Nem tudom – fordította felfelé a kezeit Via. A fiú szemei akkorára tágultak, mint egy-egy pingponglabda.
-Mik azok a rajzok a tenyereden?
-Ismét csak nem tudom – sóhajtott fel a lány – Még apám csinálta, de fogalmam sincs, mire jók.
-Úúú, lehet, hogy ha felidegesítenek, kilősz vele egy tűzcsóvát, ami fél kilométeres körzetben mindenkit elpusztít – találgatott Nico.
-Jól sejtem, hogy most fel akarsz idegesíteni, hogy kipróbáld?
-Brrr, dehogyis. Az kéne még csak, hogy itt helyben ropogósra süljek.
-Várj csak! – Viának eszébe jutott valami – A Mitomágiában, vagy hogy hívják, nem láttál valami hasonlót?
-Eddig nem, de simán lehet, hogy valami elkerülte a figyelmemet – Nico lazán akart leugrani az ágról, de szerencsétlenségére pont egy jégfoltra érkezett. Majdnem kitörte a bokáját, de ez nem szegte kedvét, ahogyan az sem, hogy Via könnyedén és hangtalanul landolt mellette. Mint egy macska.
-Gyere, nézzük át azokat a kártyákat! – azzal a lány eliramodott a Hermész Bungaló felé – Verseny odáig!
-Hééé, ez csalás! – hallotta meg maga mögött Nico kiáltását, és még jobban rákapcsolt. Sok mindenben jobb volt a fiúnál, de a futás nem tartozott ezek közé a dolgok közé. Tíz méter múlva Nico már mellette szaladt. Simán leelőzhette volna, de direkt úgy haladt, hogy csak egy lépéssel legyen Via előtt.
-Ez meg aljasság – lihegte a lány, aztán lendületből oldalba lökte Nicót. Sikerült kibillentenie az egyensúlyából, és a fiú végighemperedett a földön. Via már éppen elnevette volna magát, amikor Nico lerántotta maga mellé a hóba. Egy pillanatig farkasszemet néztek.
-Ez meg... hm, sportszerűtlenség? – vigyorgott Nico, aztán feltápászkodott.
-Tudod, hogy az nem szokott izgatni – hunyta le Via a szemét, de aztán engedte, hogy a fiú felhúzza. Amint azonban újra a talpán állt, előtört belőle a bajkeverő. Lehajolt egy adag hóért, ami a következő másodpercben már Nico nyakában csöpögött a fiú hangos kiáltásától kísérve.
Öt perc múlva már a teljes Félvér Tábor kint hógolyózott a mezőn. Viával tartottak az apollónosok, a héphaisztoszosok és az athénések, Nicóval pedig mindenki más, beleértve még a Vadászokat is. Csodák csodája, még Kheirónnak és Mr.D.-nek sem volt ezzel semmi problémája, így délután ott folytathatták a hó-hadjáratot, ahol abbahagyták. A Mitomágia egyelőre másnapra maradt.
*****
Az elkövetkező pár nap volt Via életének egyik legboldogabb időszaka. Vívott, tanult, és remekül szórakozott testvéreivel, Nicóval, illetve az Ellelop fivérekkel. Aoife is megérkezett, és a lány többször is bejárta vele az egész erdőt. Egyetlen dolog árnyékolta csak be kedélyüket: Nicónak egyik éjjel rémálma volt, és utána fél napig aggodalmasan és szomorúan járkált. Via csak azzal tudta jobb kedvre deríteni, hogy felajánlotta: játszik vele egy Mitomágia meccset. Ebben ugyan mindig kikapott, de megérte, ha Nico ettől jobb kedvre derül. És csakugyan, a terv működött. Nemsokára már fennhangon viccelődtek mindenről és mindenkiről, méghozzá versben. Will ugyanis egyik este megtanította Viának, hogyan átkozhat meg másokat, hogy egy ideig rímekben kelljen beszélniük. Tapasztalat hiányában ez ugyan alig fél napig tartott, de így is hanyatt vágódva nevettek egy-egy jól sikerült tréfán.
YOU ARE READING
Daughter of the Solar Solstice 1. (The Titan's Curse)
Fanfiction"A lány összpontosított, és utasította az összes közeli fénysugarat, hogy távozzanak a csapatától. Természetellenesen koromsötét lett. Zihálni kezdett; érezte, hogy nem sokáig fogja tudni fenntartani az árnyékot." Liviana Nelson Írországban él. Sze...
