"Another brother takin' somebody's flag"
Lee Fletcher csak egy dolgot felejtett el közölni. Hogy mikor van vacsora. Így aztán Via úgy esett be az oszlopcsarnokos, nyitott tetejű étkezőbe, hogy rajta kívül szó szerint már mindenki ott volt. Enyhén pánikba esve kezdte el keresni Apollón asztalát. Szerencsére nem volt nehéz dolga: ahol a legtöbb szőke félistent látta, az volt az ő helyük.
-Hé Liv, gyere ide! – csúszott arrébb a padon az egyik srác, aki nála úgy két-három évvel lehetett idősebb. Látva a lány enyhe zavarát, bemutatkozott. Csak úgy, ülve – Will Solace vagyok.
-Gondolom, az én nevemet már tudod – foglalt helyet Via – Hogyhogy Liv?
-Nem t'om – vont vállat Will – Csak úgy jött. Mit kérsz?
-Fogalmam sincs, de sok legyen – jelentette ki a lány, amivel heves nevetést váltott ki társai köréből – Most mi van? Nagyon éhes vagyok.
-Ez a beszéd, kislány – veregette vállon Michael Yew, az egyik legidősebb apollónos, és átnyújtott neki egy fél pizzát. A lány jóízűen enni kezdett, csak arra figyelt fel, hogy a többiek egyszer csak felállnak, és a helység közepén lobogó tűz felé indulnak.
-Mit csinálunk? – kérdezte Willt.
-Áldozatot mutatunk be Apollónnak. Hozz valami kaját, és gyere!
Via engedelmeskedett. Felkapott egy szelet pizzát, és a tűzhöz lépett vele. Társaihoz hasonlóan a tűzbe dobta az ételt, és gondolatban üzenetet küldött az apjának. Köszi, hogy egyelőre minden jól alakult. Mert ez valóban így volt.
-Amúgy ezt ők... hogyan érzékelik? – tudakolta visszafelé menet.
-Állítólag szeretik az illatát – vont vállat Will. A lány ezt simán el tudta képzelni. A tűzből áradó illat kicsit zavaros volt ugyan a rengetegféle kajától, de kimondottan kellemes. Oldalra pillantott, és észrevette Nicót a talán legnépesebb asztalnál ülni. Éppen két, teljesen egyforma sráccal beszélgetett.
-Az ott a hermészesek helye – szólalt meg Will, mintha csak olvasott volna a gondolataiban – Mindenki, akit nem ismernek el, oda kerül. Meg persze a saját gyerekei is, szóval legtöbbször elég nagy ott a dugó.
-Azt elhiszem – nevetett Via, és őszintén örült, hogy Apollón ilyen hamar elismerte. Ráadásul a testvérei határozottan kedvesnek bizonyultak, ami nagy szó. A lány egy kezén meg tudta volna számolni, hogy a tábor előtt hány, elsőre jófej emberrel találkozott eddigi életében. Vacsora közben még kitanulta az önműködő poharak működését is – forró citromos teát ivott – de aztán kezdett elálmosodni. Evés után másodikként sikerült lezuhanyoznia, és ezt követően elég gyorsan az álmok birodalmában találta magát.
*****
Másnap délelőtt Via és Nico közelharcórán vettek részt. Rajtuk kívül csak Kheirón volt jelen, ami azt jelentette, hogy egymással kellett gyakorolniuk. Nico egészen ügyes volt, de a lány rengeteget bénázott. Ebben persze az is benne volt, hogy a gyakorlókardot felemelni is alig bírta, de más is zavarta. Nevezetesen, hogy íjászat közben már megszokta, hogy mindkét kezét használja. Néhány szúrás és vágás után a kentaur is belátta, hogy ez így teljesen esélytelen. Kis türelmet kért a fiútól, aztán elvitte Viát a fegyverraktárba.
-Nekem bőven elég az íjam, nem kell más! – nyavalygott a lány, és így is gondolta. A Vadászoknál is bőven elég volt, ha a lőfegyverrel tudott bánni.
ESTÁS LEYENDO
Daughter of the Solar Solstice 1. (The Titan's Curse)
Fanfic"A lány összpontosított, és utasította az összes közeli fénysugarat, hogy távozzanak a csapatától. Természetellenesen koromsötét lett. Zihálni kezdett; érezte, hogy nem sokáig fogja tudni fenntartani az árnyékot." Liviana Nelson Írországban él. Sze...
