I Feel There Is Hope

8. Fejezet

Nem volt mást tenni.... Tanultam. Napokig nem is hallgattam zenét csak bújtam a könyveket. Adam nem hozott fel nőket már ami meg is lépett engem. Bejártam órákra, majd haza, otthon megtanultam az anyagot néha ettem ittam és aludtam. Ezek voltak a napjaim. Néha dúdolásztam tanulás közben,aztán egyszer megfeledkeztem magamról és a dudolászásból éneklés lett.
Pár sor után Adam csak úgy bejött a szobámba.

-Hé! Kopogni ki a faszom fog?! És ha nincs rajtam ruha?!

-Nem tudnál olyat mutatni amit még nem láttam, különben is a tesók nem szoktak Kopogni. - Vigyorgott.

-Na persze! Mostantól szokás! Értve vagyok?

-Persze persze! Na gyere kapd össze magad.

-Minek?

-Sétálunk egyet. - Azzal rám kacsintott és kiment.
Mi a szar? Mondjuk jól esett volna hiszen, napok óta nem csinálok semmit csak tanulom ezt a szájbabaszott könyvet. Felkaptam magamra a melegítő nadrágom és felsőm, már közeledett a nyár de még azért hűvös volt. Adam várt már az ajtó előtt. Majd mosolyogva megindult.

-Miért is jöttünk sétálni? - Kérdeztem ahogy egymás mellett mentünk.

-Nem jó ha mindig bent bújod a könyvet, plusz nem árt egy kis éneklés sem.

-Éneklés? Nekem tanulnom kell, nincs időm erre.

-Ugyan már! Legalább magadnak ne hazudj. Talán anyukáddal eltudod hitetni hogy keményen tanulsz de te mást akarsz az élettől.

Kicsit meglepett hogy ezt mondja. Nem is mondtam neki semmit erről.

-Mielőtt megkérdeznéd hogy honnan veszem ezt, egyszerű: Hanna barátnőd mesélt róla.

-Mi?! Hanna!! Az a lány...

-Az a lány segíteni akar neked. Becsüld meg hogy ilyen barátod van mert ritka. - Emelte az égbe mutató ujját.

-Tudom! Ő a legjobb. Csak ez az álom nem valósulhat meg. Apám ezt akarta hogy tanuljak, majd mikor anyának egyszer megemlítettem hogy mit szeretnék azt mondta nőljek fel. Akkor eléggé össze vesztem vele.

-De te mit szeretnél? - Állt meg előttem Adam.

-Az nem számít.

-Csak az számít!-
Döbbenve néztem rá. Senki nem mondta még ezt nekem. Kicsit még a szívem is meg dobbant.
Adam elkezdet énekelni, a goodbye agony című számukat. Ismertem a szövegét, tudtam hogy mit énekel.

-Until I looked it in the eye
And now I'm not sure I am able
To reach the other side
Casting out the light. - Énekelte közben végig mutatta hogy én jövök.
Dúdolt és várta a hangom. Ekkor úgy döntöttem hogy folytatom.

-Living a life of misery
Always there, just underneath
Haunting me, quietly alone
It's killing me, killing me. - Majd a refrén második szakaszába ő is becsatlakozott.

-Dead and gone, what's done is done
You were all I had become
I'm letting go of what I once believed
So goodbye agony
Goodbye agony.

Ahogy énekeltünk nem vettem észre hogy Adam közelebb került hoztam. Csak pár centire állt meg előttem. Imádom ezt a számot és az a bizsergető érzés ahogyan együtt énekeltük nem távozott könnyen belőlem.

-Szóval?

-Hm?-Néztem fel rá.

-Mit szeretnél?

-Én... - Énekelni akarok! Gyerünk Lilian! Mond csak ki.
-Énekelni! - Adam elvigyorogta magát.

-Holnap kezdődnek a próbák. A fiúknak már szóltam hogy lesz még egy énekesünk.

-Mi?! Még egy énekes? Ezt hogy érted?

-Fel fogsz lépni velünk Lilian. Három hét múlva koncert, addig pedig van mit gyakorolni. - Kacsintott rám.

-Várj! HOGY MIVAN?!