I Feel There Is Hope

17. Fejezet

Adamnek van barátnője?

Adamre pillantottam aki egy pillantást sem vetett rám, majd elvette apjától a borítékot.
Rezéstelen arcal olvasta.
Valaki még ír rendes levelet? Régimódi de aranyos is... Egy faszt! Megszólalt bennem valami. Mi ez?! Féltékeny lennék? Úgy hogy nincs is jogom rá?? Félre értelmeztem volna azokat a jeleket amiket tett felém?
Még jobban szétvetett az ideg és a fájdalom mikor láttam egy halvány mosolyt Adam arcán.
A maradék étvágyam is elment. Letettem az evőeszközöm és csapot papot ott hagytam mindent. Felrohantam az szobámba és becsaptam az ajtót. Be is zártam. Majd lerogytam a térdeimre és elöntött a zokogás. Próbáltam törölgetni a könnyeim de azok folyamatosan csak jöttek és jöttek.
-Mi a feje bajom van? - Súgtam a térdeim közé. Már alig kaptam levegőt. Nem akarok megint Olyan embert szeretni aki elérhetetlen a számomra. Nem akarok!

-Lili! - Erős dübörgés zavarta meg a sírásomat.
-Lili nyisd ki az ajtót! - Adam hangja volt. Szinte ököllel verte az ajtómat.

Letöröltem a könnyeim és vettem egy mély levegőt.
-Menj most el Adam.

-Nem! Beszélnünk kell!

-Nincs miről beszélnünk. Menj el.

-Addig nem amíg ki nem jössz!

-Akkor várhatsz rá egy darabig.

-Lili, kérlek, gyere ki.

Erre már nem válaszoltam.
Adam sóhajtása hallatszott az ajtó másik feléről.
Elővettem a telefonom és ráírtam Hannara.

L: Szia

H: Szia na mi a helyzet?

L: Van egy kis gond. Adam itt áll az ajtóm előtt és azt mlmdta addig nem megy el amíg nem nyitom ki és beszélek vele.

H: Mi? Ezt most nem értem. Akkor miért nem beszélsz vele?

L: Mert nem akarok!

H: Történt valami?

L: Kiderült hogy barátnője van.

H: Hogy mi vaaaaan?! Ez új nekem. Még Greg sem mondta. Várj!

L: Mi az?

H: Te most bezárkóztál Adam elől azért mert barátnője van?

L: Igen

H: Féltékeny vagy?

H: Hahó?

H: Most hirtelen miért nem írsz vissza?

H: Tudod hogy utálom mikor megnézed de nem írsz.

H: Azt ne mond...

L: Hanna... 😟

H: Beleszerettél?

Erre már nem tudtam mit írni, letettem a telefonomat magam mellé és újból elkapott a sírás.
Ekkor éreztem hogy zizeg a telefonom.
Hanna volt.

-Igen? - Szóltam bele sírós hangon.

-Lili... - Sóhajtott. - Oké megértem miért nem akarsz vele beszélni, de előbb utóbb muszáj lesz mert egy házban laktok.

-Tudom... De most nagyon nem akarok.

-Jó. Készülj el a bulira. Egy óra múlva ott leszek érted.

-Mivel? Nincs is kocsid.

-Greg kölcsön adja az övét. Aztán vagy kimászol az ablakon vagy én rángatlak ki. Na igyekezz! - Azzal pedig letette.

-Pff.- Jött ki belőlem. Ennek a lánynak is eszement ötletei vannak. Nedves törlőkendővel áttöröltem az arcom. Használtam egy kis szempilla spirált és egy kis rúzst. Nem akartam sok sminket, főleg hogy valószínűleg lefogom sírni ezt is. Nem nem nem. Így nem lehet hozzá állni. Nyugtáztam magam.

-Lili! Még mindig itt vagyok. - Jött a hang kívülről.

-Nem baj, maradj csak ott! - Szóltam vissza dühösen.

-Mi bajod van? Miért vagy rám dühös?

Erre sajnos nem tudtam válaszolni. Vagyis elméletileg igen, de gyakorlatilag nem akartam.
Átfésültem a hajam, majd azon gondolkodtam mit is vegyek fel. Meleg volt kint szóval egy sötétkék rövid szoknyát és egy fehér toppot vettem fel. Ezt még megspékeltem egy denevéres nyaklánccal és a fehér puma cipőmmel. Valami kis sötétség mindig kell. Főleg mivel most olyan a lelki állapotom is. Megelégedve a tükörben vártam hogy Hanna érkezzen. Jó, nem voltem teljesen megelégedve. Szerettem az alakomat, az orr karikámat, de a hajamat... Nem. Ekkor bevillant a kép amikor Adam végig simított a hajamon és forró lehelete mardosta a bőröm. A szívem hevesen kezdett verni. Talán a barátja vagyok de nem hiszem hogy egy sima játékszernél érhetek neki többet, főleg ha elvileg barátnője van. Még taszítóbbá teszi az egészet az hogy egy időben folyamatosan más és más nőket hozott ide. Néha láttam is őket. Lehet ez a Rebeca is köztük volt,de teljesen mindegy agyba főbe megcsalta a barátnőjét. És ha akarnék vele lenni sem lehetek... Hiszen...

*Beep - Beep*

H: Itt vagyok! Juss ki a házból!

Végülis nem olyan magas az erkély.
Óvatosan nyitottam ki az erkély ajtaját. Nem akartam hogy Adam meghallja. Felkaptam a kicsi kézi táskámat majd lassan elkezdtem a keritésen lefelé mászni.

Próbáltam nem bénázni. Sem magamat nem akartam összepiszkolni sem pedig a szép fehér cipőmet sem. Vagy 5 perc szenvedés után sértetlenül lejutottam. Kirohantam a nagy kapuhoz, meg jó hogy a kulcs is nálam van.

-Gyere már! - Kiabált a kocsiból Hanna.

-Ne olyan hangosan! - Szálltam be a kocsiba.

-Óvodás vagy Lili? Bújócskát játszol? Úgy is észre veszi hogy nem vagy ott!

-Az nem érdekel! Csak ne kelljen vele beszélnem.

-Na mesélj csak! - Adott gázt Hanna. - Mi az fene történt pontosan?