Bevezető

16 4 0
                                    

Igen itt újra Kate! Gondolom már nagyon vártatok. Na persze képzelem, 13 évesen fordult fel minden a feje tetejére anya halála után. Én a húgom és apa nagyon nehezen tudtuk feldolgozni. Apa mindent megtesz, hogy boldogak legyünk de egyedül a családot is nehéz fent tartani. Próbálok neki mindenbe segíteni de ez édes kevés a húgom pedig mind össze csak 8 éves, szegény gyerek. Mégis talán ő az aki a legjobban viseli az egészet próbál úgy viselkedni mint anya halála előtt. Az iskolát is kihagytam úgy nagyjából 2 hónapig még képes voltam annyira feldolgozni az esetet, hogy utcára legyek képes lépni. A kérdés a következő, vajon milyen életem lehet az iskolába? Egyszóval szar, de ha szépen akarok fogalmazni van egy barátnőm Lia aki mindenbe próbál nekem segíteni. Anya halála után sokkal közelebb kerültem hozzá de talán még ő se volt arra képes amit akartam, mosolyogni. De ő ezek ellenére se hagyott egyedül. A többiek kedvesek mióta hallották a tragédiát azelőtt mindegyik egy bunkó paraszt volt. De az életem megváltozott mikor elkezdtem a 10. Osztályt. Új srác az osztályba, szerintem ez mindent elmond.

Beteljesületlen szerelem Donde viven las historias. Descúbrelo ahora