Kerge kor - Kimondatlanul /Befejezett/

Első fejezet

Találkozások

Márk borzongva állt az iskola előtt, ahonnan két évvel ezelőtt úgy menekült el, mint akit üldöztek. Nem volt büszke arra, amit tett. Így utólag belegondolva rosszul volt saját magától. Két embert próbált tönkre tenni, kicsinyes sértettsége miatt. Ez a nyár azonban elhozta a békét, legalábbis, ami Milánt illeti. Az a fiú kitárta a lelkét és lenyelte a történteket. Sok időt töltöttek együtt. Próbálta megismerni a felnőtté váló, régen oly irritáló fiút. Kimentek együtt az apjuk sírjához és meglátogatták a nagyszüleiket is. Az idős házaspár nagyon örült, hogy megismerhették a fiút, aki ezután hetente meglátogatta őket, mivel Márk náluk lakott. Rá kellett jönnie, hogy a fiú nagyon értelmes. Elhagyta a kamaszos dacosságát, sértettségét és mosolyogva fogadta mindig. Valahol a szíve mélyén tudta, hogy Milán lelke nem tiszta. Elnyomja az érzést, ami tüskeként bökdösi minden áldott nap miatta. Ott volt a párja, aki ellen Márk megbocsájthatatlan dolgokat tett. Elnézést kért nem egyszer, nem kétszer. A fiú bólintva elfogadta, de érezte, hogy egy életre megpecsételődött a kapcsolatuk. Örökké, míg forog a föld, közöttük fog feszülni a múltban történt események sora és az egyetlen dolog, amiért hallgat, az a kedvese.

Márk nagy levegőt vett és belépett az iskola épületébe. Az aulában nagy volt a nyüzsgés, mindenki próbálta túlkiabálni a másikat a nyári események mesélésével. Elmosolyodott, hisz emlékezett rá milyen izgalmasak voltak ezek az első tanítási napok számára is. Nem tegnap volt gimis és a technika sem volt olyan fejlett, de mosolyogva látta, hogy az okosodó készülékek világában is milyen vidáman szaladgálnak egymáshoz a gyerekek.

Egy kupac lány felé fordult, akik izgatott kuncogással, motyogással bámulták őt. Ők voltak a jelenlegi végzősök, akiket tanított kilencedikben. Nem volt számára titok, hogy oda és vissza voltak érte a lányok mindig. Egy ideig frusztrálta ez, de mivel meleg volt, egy idő után túllendült a pusmogásukon. Egyenletes léptekkel felsétált a nevelőibe. Egy kicsit megtorpant előtte, de végül lenyomta a kilincset. Új életet akart kezdeni, aminek egyik fontos momentuma volt elfeledni a régit. A hely ugyanaz volt, de kapott egy új esélyt javítani mindenen. A nevelőiben nyüzsgés volt, először észre sem vették a belépő férfit, aki igyekezett megkeresni a helyét. Nem volt itt a tanévnyitón, mert vissza kellett utaznia Angliába, illetve a tanévet megelőző testületi üléseken sem. Nem pályázott az állásra. Eredetileg más kapta, de a tanévnyitó előtt pár nappal visszamondta. Épp ekkor futott össze Milán volt osztályfőnökével, aki lelkesen érdeklődött hogyléte felől. Mikor kiderült, hogy itt szándékozik maradni, azonnal elújságolta, hogy sürgősen angol tanárt keresnek. Innentől minden simán ment. Elfogadta. Az igazgató pedig azt, hogy vissza kell még mennie Angliába. A második tanítási napra vissza kellett érnie. Így került ide.

Letette a cuccait az asztalra, majd körbenézett. A tantestület nem változott, ugyanazok az emberek voltak, mint két évvel korábban.

- Szia, Márk! - üdvözölte Milán volt osztályfőnöke. - Örülünk, hogy újra itt vagy. - Mindenki felé fordult és vidáman üdvözölték. A férfi kollégák kezet fogtak vele. Ők nem tudták, hogy mi történt. Ők úgy emlékeztek rá, mint egy lelkes, jó tanárra, de ő érezte, hogy soha nem volt az. Mindig is lenézte azokat, akik nála gyengébb képességűek voltak, így nem is lehetett jó tanár. Ezt próbálta az elmúlt két évben kiküszöbölni. Logisztikai vonalon dolgozott, de a szíve visszahúzta tanárnak. Tudta, míg nem képes felülkerekedni ezen a gyengeségén, nem térhet vissza erre a területre. Bizonytalan volt, hogy sikerült-e maga mögött hagynia mindent, de egy próbát tennie kellett. Nem akart újra olyan lenni, mint volt. Nem szeretett volna olyanná válni, mint az anyja, akivel két éve nem is beszélt már.