Kerge kor - Kimondatlanul /Befejezett/

Extra 18+

A feltámadt Főnix

– Miért is vagy itt? – kérdezte felvont szemöldökkel Milán Márkot. A férfi fel sem nézett a papírlapból, amit épp olvasgatott.

– Én meg még azt hittem, ahogy fejlődik a technika, fejlődik a gyerekek nyelvtudása is – sóhajtotta, majd felnézett. – Mi van?

– Azt kérdezem, hogy miért vagy itt? – ismételte meg Milán.

– Útban vagyok? – érdeklődött ártatlan képpel a férfi.

– Nem, nem vagy, csak a héten már negyedszer zsörtölődsz itt. Tehát?

– Ezek szerint csütörtök van – állapította meg viccesen Márk, de mikor látta Milán arcát, már nem volt kedve humorizálni. – Nagyiék az idegeimre mennek – vallotta be piruló arccal. – Azzal piszkálnak, hogy vigyem haza Nimródot.

– És? Mi az akadálya? – értetlenkedett Milán. Márk félt, de nem vallotta volna be semmi pénzért. Három hónap telt már el azóta. Sokat beszélgettek, találkozgattak, randiztak. A kapcsolatai eddig mindig másképp alakultak. Kimaradt az ismerkedős rész és általában ágyban kötöttek ki azonnal. Ez most más volt és tartott tőle. Nimród nem volt meleg, mint ő. Soha férfira rajta kívül rá nem nézett és ez valahol ijesztő volt. Szeretett vele lenni, de a pánik tüskéje folyamatosan szurkálta a lelkét. Ezt most nem akarta elkapkodni. Legalábbis, míg ezer százalékig nem biztos mindenben. Ha elvinné a nagyszüleihez, onnantól minden más lenne. Vágyakozva gondolt mindig arra, hogy megismerjék választottját, de csak és kizárólag azt az egyet, akivel leélni akarja az életét. Nem akart plusz köröket futni, csalódni. Most itt állt, oldalán egy férfival, akit biztos, hogy szeretnének a nagyszülei és számára is jó választásnak bizonyult, de akkor is ott volt, hogy mi van, ha meggondolja magát? Mi van, ha családot szeretne? Ő ezt neki nem tudja megadni.

– Annak is eljön az ideje – felelte végül Márk.

– Akkor úgy kérdem, hogy miért nem nála javítasz? – vágott vissza Milán. Tudta, hogy nem fog leszállni az öccse a témáról.

– Mert gondolkodnom kell, oké?! – vágott vissza kicsit élesebben Márk.

– Rosszkor jöttem? – lépett be a szobába Adrián. – Bár, amennyi időt mostanában itt töltesz, talán nincs is olyan, hogy jó vagy rossz idő – élcelődött Adrián. Márk lesújtóan nézett rá.

– Min is kell gondolkodni? – hagyta figyelmen kívül kedvese megjegyzését Milán.

– Kurvára nem egyszerű és kész – felelte durcásan Márk.

– Márk, három hónapja kerülgetitek egymást, már nézni is rossz – vágott a közepébe Milán.

– Lehet, ideje lenne ágyba rángatnod – válaszolta kissé nyersen Adrián.

– Nem akartam ajtóstól a házba rontani, de igaza van – értett egyet Milán is a párjával.

– Azt hiszem, legközelebb a könyvtárban javítok – kezdett el durcásan összepakolni.

– Azt hiszem, elevenbe találtál – jegyezte meg Milán.

– Hagyjátok abba! – csapta le a könyvét az asztalra, mint egy hisztis gyerek. – Szálljatok le a magánéletemről, jó? Foglalkozzatok a sajátotokkal! Baszottul nem értitek az egészet!

– Talán, ha elmondanád – ütötte tovább a vasat Milán komoly arccal, párja vette a lapot, bár örült is, hogy szekálhatja nyíltan egy kicsit a másikat.

– Vagy mennél és levezetnéd rajta a frusztráltságodat – kontrázott rá Adrián.

– Persze, utána meg egyet gondol és lelép – felelte gúnyosan Márk, majd észbe kapott. Már a gondolatra is szédülni kezdett, hogy esetleg a másik elmegy egy szó nélkül. Ha hallgat az ösztöneire már rég megjárták volna az ágyat, de az esze mást súgott. Időt akart adni a másiknak, hogy ha még is tovább akar lépni, tegye nyugodt lélekkel. Így kevésbé fájna, mint ha már megkapta volna és sóvárognia kellene utána. Túl jól ismerte ezt az érzést és nem akarta még egyszer átélni.