A tűz védelmezője II. A sárkánytűz alfája

1.fejezet: Kezdetek..

Ryan szemszöge:

Sikítás. Ennyit hallottunk a szoba előtt. A nővéremmel Sammel kint a folyosón vártuk hogy végre megszülethessen a húgunk.

-Már nagyon régóta tart. Sam, kezdek aggódni. - néztem fel nővéremre.

-Figyelj öcskös, nem lesz semmi baj. Anya már kétszer végig csinálta, harmadszorra is sikerülni fog. - guggolt le hozzám.

-Tudom, de akkor is.. mi van ha valami történik? - aggódtam tovább.

-Ne agyalj ilyeneken. Gondolj arra hogy mennyit játszhattok együtt és hogy te leszel a nagyobb, így vigyáznod kell a húgunkra ha én nem tudok. - simogatta meg az arcom.

-Miért mondasz ilyet? Miért ne tudnál vigyázni rá? - rémültem meg.

-Ry, egy dolgot ígérj meg. Mindig legyél ott neki ha szüksége van rád, rendben? - nézett komolyan a szemembe.

-Rendben.. - feleltem halkan.

-Kisujj eskü? - nyújtotta felém a kezét.

-Kisujj eskü. - pecsételtük meg az ígéretet.

Néhány perc múlva már nem hallottuk anya kiáltozását. Megijedtem mert nem tudtam hogy ez most jó vagy rossz.

-Gyerekek, most már bejöhettek. - dugta ki a fejét apa az ajtó mögül.

Szépen lassan bementünk, majd megláttam hogy anya nagy hasa eltűnt és valamit tart a kezében.

-Ne félj Ryan, nem akarod látni a kishúgod? - mosolygott rám anya amikor látta hogy megálltam.

Sam megfogta a kezemet és együtt odamentünk az ágyhoz, ahol megláttam hogy anya a kishúgunkat tartja a kezében.

-Samantha, Ryan, bemutatjuk a kishúgotokat, ő Emília Anderson. - lépett az ágy végébe apa.

-Megfoghatom? - kérdeztem halkan.

Erre apa és anya egymásra néztek, majd anya mosolyogva adta a kezembe Emíliát. Olyan aranyos és apró volt még az én kezemben is. Már akkor tudtam hogy őt sem fogom a teljes nevén hívni. Én Samnek szólítom a nővérem, ő pedig Rynak hív. Még nem tudom hogy fogom becézni, de biztos jól megleszünk, már alig vártam hogy ne én legyek a legkisebb. Mosolyogva néztem a kishúgomat aki úgyszintén mosolygott rám és nevetett rajtam. Az arcvonásai olyan aranyosak lettek, mintha megmutatta volna a személyisége egy darabját. Lia. Igen, ez az. Liának fogom hívni. Már mondani akartam Samnek amikor az egyik őr berontott a terembe.

-Felségek el kell menniük, a perzseltek.. megtámadták a palotát. - mondta, majd elterült a padlón.

Ijedtemben még jobban magamhoz szorítottam Liát és elfordultam.

-Samantha, vidd biztonságos helyre a testvéreidet és bármi történjék ne gyertek vissza, majd mi megyünk értetek. - mondta apa ellentmondást nem tűrve.

-Ne Steven, te is menj velük. Még csak gyerekek. - szólt közbe anya.

-Alice, tudod hogy nem tehetem. Nekem itt a helyem. - ölelte át anyát.

Erre a húgom sírni kezdett.

-Samantha, elkezdődött. Menjetek, amikor pedig visszatértek.. méltók lesztek a trónra. - mondta apa küszködve a könnyeivel.

-Értettem.. vigyázzatok magatokra. - felelte Sam.

-Ti is kicsikéim. - sírta el magát anya.

Köpni nyelni nem tudtam. Sam kivette a kezemből Liát, engem pedig kézen fogva húzott maga után. Nem tudtam és nem is mertem megszólalni. Csak úgy rengett a föld, a palota falai pedig omlottak szét folyamatosan. Már a földszinten voltunk amikor Sam félrehúzott egy kisebb zugba és a kezembe nyomta Liát.

-Ry, maradj itt. Bármit hallasz vagy látsz ne érdekeljen. - mondta halkan.

-Nem, ne menj el. Nem tudok egyedül vigyázni Liára! - estem kétségbe.

-Szóval már kitaláltad a becenevét.. Figyelj rám, meg tudod csinálni, csak rád számíthat és senki másra. Nagyon vigyázz rá, ti vagytok Dominó jövője. Mindennél jobban szeretlek titeket, ezért kell ezt tennem. - ölelt meg.

Csak később tudatosult bennem hogy most utoljára öleltük meg egymást. Amint elengedett már rohant is az ellenkező irányba. Nem akartam ellenkezni vele, de valami azt súgta hogy menjek utána. Nagy hiba volt. Egy perzselt abban a pillanatban szúrta keresztül a testét amikor utolértem. Láttam ahogy üveges tekintettel mered a plafonra és nem pislog. Lia sírása térített magamhoz és emiatt kezdtem futni. Futottam, ameddig csak bírtam. Már az ajtó előtt voltam amikor láttam hogy az emelet.. leszakadt.. Nem volt időm rá hogy kimenjek. Talán akkor tudatosult bennem hogy a szüleim és a nővérem meghaltak.. azért haltak meg hogy mi éljünk.. Nem hagyhattam hogy kárba vesszen az áldozatuk. Az utolsó pillanatban belenéztem Lia zöld szemébe ami olyan ártatlanságot és törékenységet sugárzott hogy arra nincsenek szavak, majd.. eldobtam.. Az ajtón kívülre és csak reménykedtem benne hogy a pokróc felfogja az esését. Éreztem ahogy rám szakad az egész palota. Utolsó perceimben még azon gondolkodtam hogy mi lett volna ha ott maradok ahol Sam mondta? Mi lett volna ha nem hagy ott? Mi lett volna ha anyáék velünk jönnek? Mi lett volna ha be tudom tartani az ígéretemet? Ha ott tudtam volna lenni Lia mellett? Mi történt volna ha egyáltalán nem támadják meg a palotát? A legutolsó dolog amit éreztem az a.. sajnálat és a bűntudat volt. Megszegtem az ígéretem. Sajnálom Lia, nem lehetek ott melletted. Viszont ha túléled remélem valaki olyan vesz magához aki tiszta szívéből szeretni fog és vigyáz rád. Sajnálom.. sajnálom hogy alig tíz perce lettem a bátyád, de máris elveszítettelek.. Majd elmerültem a sötétségben...