A tűz védelmezője II. A sárkánytűz alfája

5.fejezet: Ellenszegülés

James szemszöge:

-Siess, vidd biztonságba! - kiáltottam.

Amint kimondtam még egyszer egymás szemébe néztünk, majd eltűnt az átjáróban.

-Nem! - ordította Serena.

Nem tudom hogy a harc közben mi történt, de láttam Teresán hogy valami nagyon nyomasztja. Mivel sehol nem láttam Alicet vagy Stevent egyből a legrosszabbra gondoltam.

-Hogy mertek szembeszállni velünk? Elárultatok, ezért pedig halállal fizettek! - akadt ki.

-Árulás? Szimplán nem hagyjuk hogy megkeserítsd egy gyermek gyerekkorát. Gondolj amit akarsz. Soha nem értettünk egyet az elveiddel, már korábban is ellen kellett volna szegülnünk. - sziszegtem idegesen.

-Igazán? Nekem kellett volna előbb cselekednem. Most hogy árulók lettetek, nem hagyhatom hogy a gyerekeitek a rossz hozzáállásotokkal megfertőzzétek. - vigyorodott el ördögien.

Egy pillanatra megdöbbentem, majd a félelem és harag úrrá lett rajtam.

-Egy ujjal sem nyúlhatsz hozzájuk! - ordítottam torkom szakadtából.

-Ebbe többé nincs beleszólásod, egyikőtöknek sem. - nyitott egy portált.

-Ne! - vetődtem.

Nem voltam elég gyors és a portál bezárult mielőtt elérhettem volna. Ott maradtam Dominó kastélyának romjai között a perzseltek holttestével és.. vele.

-Mi van, Serena csak nem azt adta ki parancsnak hogy a kis pincsi kutyájaként szabadulj meg egy "árulótól"? - nevettem fel erőltetetten.

Nem bírtam a szemébe nézni, tudtam ha megteszem elfog az undor és a mérhetetlen gyűlölet. Az eszem megállt. Mindent látott és tudott amit Serena valaha véghez vitt, de mindezek ellenére is mellette áll és teljesíti a parancsait.

-Nem vagyok senkinek a pincsi kutyája. Azt akarom hogy emeld fel a kardod és dőljön el végre hogy melyikőnk a jobb. - mutatott felém a kardjával.

-Ugyan, mi értelme lenne? Ha harcolnék veled és megölnélek, tényleg azt fogják gondolni hogy áruló vagyok. Ami viszont a legrosszabb hogy mindenképp itt ragadok. - bosszankodtam magamban.

-James, ha kiállsz velem minden erőt beleadva és te nyersz, megesküszöm hogy odaviszlek ahol Serena van. - sóhajtott nagyot.

Kijelentésére azonnal felkaptam a fejem és az arcát kezdtem fürkészni, hogy eldöntsem igazat mond vagy hazudik.

-Miért tennéd ezt? Nem tudom pontosan mi a terved, de túl sok buktatója van. Az egyik és legfontosabb, hogy nem vagyok hülye. Szóval csak mondj egy jó és értelmes okot hogy miért egyezzek bele. - néztem mélyen a szemeibe, amikben talán sajnálat csillant.

-Mert ha nem teszed, búcsút mondhatsz a gyerekeidnek. - közölte egyszerűen.

Szavai a csontomig hatoltak. Az agyamban a fogaskerekek csak úgy pörögtek hogy minél gyorsabban végig vegyem a lehetőségeimet. Ha nemet mondok vagy elmegy, én pedig kénytelen leszek megvárni míg Teresa visszajön és valószínűleg már náluk lesznek a gyerekek, vagy csak egyszerűen megöl. Ha beleegyezem sem biztos hogy le tudom győzni időben és odaérek. Viszont ez volt az egyetlen lehetőségem hogy ne tudják szétszakítani a családomat.

-Rendben. - álltam fel.

-Háromra kezdhetjük. - vett nagy levegőt.

-Egy.. - kezdtem bele.

-Kettő.. - folytatta.

-Három! - ordítottuk egyszerre.

Kardjaink éle azonnal egymásnak csapódott, majd csikorogva szétváltak. Max meglendítette a kardot tartó kezét hogy egy mozdulattal ártalmatlanítson, de túl jól ismertem már minden trükkjét, így nem volt nehéz kitérnem előle és csapást mérnem rá. Hátratántorodott, de újra nekem támadt. Csak épphogy meglendítette a kardját, nem volt benne semmi erő. Azt hogy ezután mit akart csinálni nem tudtam, ezért a bal kezemmel elkaptam és válaszul a kardomat az oldalába szúrtam. Válaszul csak felordított és elterült a földön, én meg rajta térdeltem. Csak most vettem észre hogy nem egyedül maradt ott. Az egyik Soláriai katona a távolból figyelte a küzdelmünket, de nem akaródzott segíteni egyikünknek sem.

-Ezzel a katonával akartál haza teleportálni miután megöltél, mi? - kérdeztem gúnyos hangon.

Nem válaszolt csak morgott tovább az orra alatt. Erre csak még dühösebb lettem és beljebb toltam a kardom, fel a bordái közé.

-Most pedig, idehívod és elvisz engem a gyerekeimhez, megértetted? - nyomtam még feljebb a kardom.

Eszem ágában sem volt gyilkossá válni, de minél nagyobb nyomást helyezek rá annál előbb hazajutok.

-Jól van.. Kyle, gyere és vidd el Serenához! - a mondat első felét csak suttogta, a másodikat viszont ordította.

Biztos nem bírta már a fájdalmat.

-Uram, biztos benne? - kétkedett a fiatalkatonasrác, aki ezek szerint tündér volt.

-Csak csináld! - szólt rá erélyesen.

Felnéztem és Kyle már nyitotta is az átjárót. Egy pillanatra még elgondolkodtam és rájöttem hogy nem hagyhatom csak úgy szó nélkül itt Maxot. Mielőtt felálltam volna róla a füléhez hajolva suttogtam.

-Most megkíméllek, a régi barátságunk emlékére, de figyelmeztetlek ha még egyszer bántani vagy fenyegetni mered a családom bármely tagját, esküszöm megöllek.

Erre köpni nyelni nem tudott és csak tányér nagyságú szemekkel nézett rám. Felálltam és átléptem a portálon. Pillanatokon belül a szokásos kisgyerek szoba állt előttem, de annyi különbséggel hogy Serena épp áthajol a kiságy felett. Bepánikoltam és nem gondoltam át hogy mit teszek. A kardomat nekihajítottam, erre ő felborította a kiságyat, a gyerekek pedig két különböző irányba repültek. Esélytelen volt hogy mindegyiküket elkapjam, így amelyikük közelebb volt hozzám, őt kaptam el. Karjaim között a kislányommal, a szoba másik felén pedig Serena a kisfiammal. Tudtam hogy mit gondolok, ismert már ennyire. Elvigyorodott, majd egyszerűen.. eltűnt, eltűnt a portálon át a fiammal. El kellett menekülnöm. Teresa már biztos biztonságba helyezte a kislányt és most Dominón keres. Sajnos a portál már becsukódott, így nem tudtam visszamenni. Kénytelen voltam elmenni, de tudtam hogy ha Teresa nem talál ott akkor hol fog keresni. Nem tehettem mást, kezemben Neomival elindultam a titkos helyünk felé és azon gondolkodtam hogy miután elmondtam neki, hogy elvitték Adamet hogyan tartsam vissza, hogy ne keresse meg és legfőképp.. ne legyen belőle gyilkos...