A tűz védelmezője II. A sárkánytűz alfája

15.fejezet: Újra együtt

Ryan szemszöge:

Nem mondott semmit, csak pislogás nélkül meredt rám. Hallottam az egyre lassuló szívverését és az én gyorsuló légzésem. Másodperceken belül úrrá lett rajtam a pánik, az agyamat pedig rengeteg kérdés lepte el. Mi lesz ha nem ébred fel? Hogyan tudnék ezek után Logan szemébe nézni? Egyáltalán.. tudnék tovább élni nélküle? Mintha villám csapott volna belém. Nem tudnék élni nélküle. Úgy ragaszkodom az életéhez mint a sajátomhoz, vagy talán jobban is. Hirtelen kezdett értelmet nyerni minden olyan kétértelmű dolog amit Nestor mondott. Ez csak sejtés volt, ezért feloldottam a gátat.

-Ő az, ugye?

-Ryan..

-Ne terelj! Csak válaszolj egyenesen a kérdésre! Sarah.. a társam, igaz?

-Igaz.

Ahogy kimondta éreztem hogy sós könnyeim csípik a szemem.

-Kölyök, én..

Nem bírtam tovább hallgatni. Azonnal visszatettem az akadályt. Csak térdeltem a néma csendben és néztem. Néztem ahogy Sarah, a barátom, a családom, a szerelmem haldoklik.

-Bocsáss meg. Olyan ostoba voltam. Nem vettem észre, ki is vagy valójában. Ha hamarabb rájövök, boldoggá tehettelek volna. Mert ha valaki, te megérdemelted volna hogy boldog légy. Az én hibám hogy bele keveredtél ebbe az egészbe. Mégis milyen alfa vagyok? Még a neked tett eskümet sem tudtam betartani. Nem tudtam vigyázni rád. Ha valahogy képes lennék rá, hogy visszahozzalak megtenném. Ha a halálom kellene hozzá, habozás nélkül megölném magam. De nem tudlak.. sajnálom.. nem vagyok rá képes. Megbüntetem a felelőst, utána pedig találkozunk. Nem kell sokat várnod. - csókoltam meg a homlokát.

Nagy nehezen feltápászkodtam és az eszméletlen Brian felé léptem. Torkánál fogva felemeltem és megtettem. Kitörtem a nyakát. Nem tudom miért ezt a halált választottam. Megérdemelte volna a legrosszabb halált. Azonban nem akartam sokáig váratni Saraht. Elővettem a zsebkésem és visszamentem mellé.

-Itt az idő, szerelmem.. - emeltem a torkomhoz a kést.

Abban a pillanatban minden lepörgött előttem. Hogy mennyi életet tettem tönkre és mennyi ígéretet szegtem meg. Életemben először és talán pont a legrosszabbkor akartam azt tenni amit eddig soha, önző akartam lenni. Nem érdekelt hogy a birodalmam a pusztulásban marad. Nem érdekelt hogy mennyi háború lesz még a világunkban. Csakis az hogy újra együtt legyünk. Amint elszántam magam és lendítettem volna a kést megdermedtem.. egy vékony hang miatt.

-Ry..

Azonnal kiesett a kezemből a kés, én meg kapkodva hajoltam fölé. Ébren volt, a hasán lévő seb pedig varázsütésre elmúlt.

-Álmodom? Vagy a képzeletem szórakozik velem utoljára? - fogtam gyöngéden kezembe puha arcát.

-Nem álmodsz, én vagyok és minden rendben. - mosolygott rám bíztatóan.

-Ez.. ez hogy lehetséges? Én nem.. nem tudtalak megvédeni, meghaltál. - kapkodtam a levegőt.

-Ry, nyugodj meg. Igen, meghaltam. - ült fel és fogta meg a kezem.

-Dehát.. mégis hogyan? - kérdeztem hitetlenkedve.

-Miattad. Te voltál, visszahoztál engem. - simogatta meg a kezem.

-Én.. nem értem. - lélegeztem mélyeket.

-A könnyed. Amiatt sikerült. Talán elfelejtetted? A sárkány tüze nem csak pusztít, ha megtalálod a módját gyógyíthatsz is vele. - mosolygott rám.

Alig bírtam felfogni. Mindezek ellenére is amit mondott, attól féltem bármelyik pillanatban eltűnhet. Óvatosan, de határozottan magamhoz húztam és öleltem át.

-Nem olyan könnyű ám megszabadulni tőlem. - bújt az ölelésembe.

Erre megfeszültem és csak annyira toltam el magamtól hogy a szemébe tudjak nézni.

-Ilyesmivel még csak ne is szórakozz. Azt hittem elveszítettelek. Már el akartam dobni magamtól az életemet. - ráztam meg finoman.

-Ry.. miért akartál ilyet tenni? A te feladatod az hogy feléleszd a birodalmad és békét hozz a világra. Miért dobnál el mindent csak azért mert egy kis csitri meghalt? - értetlenkedik.

-Meg ne próbálj még egyszer csak hasonlót is mondani magadról! Nem vagy holmi csitri, sokkal többet jelentesz nekem annál. - szóltam rá keményen.

-Ezt meg hogy-

-Szeretlek! Szerelmes vagyok beléd és a társam vagy. - jelentettem ki.

-Mi? - tágultak ki a szemei.

-Én is csak néhány perccel ezelőtt tudtam meg hogy a társam vagy. Azt viszont hogy szerelmes vagyok beléd.. nem tudnám megmondani hogy mióta. Talán amióta ismerlek, csak nem mertem beismerni még magamnak sem. Kérlek, csak hallgass végig. Nem erőltetek rád semmit. Ha azt szeretnéd megpróbálok úgy hozzáállni ehhez az egészhez, a kapcsolatunkhoz mint ezelőtt. Azt biztosan tudom hogy nem lesz ugyanolyan, de ígérem hogy mindent megteszek. - magyarázkodtam kétségbeesetten.

Minden amit mondtam komolyan gondoltam. Viszont azt is tudtam hogy képtelen lennék ugyanúgy tekinteni rá. Vagy végig nézni ahogy egy másik férfival van. Hiába rendelt minket egymásnak a sors, nem akartam rá erőltetni olyasmit amit nem akar.

-Ry.. te annyira hülye vagy! - rázta a fejét mosolyogva.

-Tessék? - húzom össze a szemöldököm.

Válasz helyett átölelte a nyakamat, majd megcsókolt. Olyan sok mindent éreztem egyszerre. Döbbenetet, melegséget, örömet, szeretetet.. és még félelmet is. Féltem hogy minden újra megfog történni. Nem akartam újra átélni még csak hasonlót sem. Soha többé nem lettem volna képes együtt élni a tudattal, hogy miattam valami bántódása esik. Ahogy szétválnak ajkaink és mosolyogva tekint fel rám, közben azt suttogja:

-Én is szeretlek.

Azt hiszem az elmúlt huszonegy évben egyszer sem voltam ennyire boldog. Úgy éreztem ezek után bármire képes leszek. Megállítom a kitörni készülő háborút. Békét hozok a világunkra. Újjá építem a birodalmam. Megtalálom Liát. A családom teljes lesz. Egy szépnapon pedig Sarah a feleségem lesz és a gyermekeink anyja. És mindannyian boldogan fogunk élni. Amíg csak lehet.