Halhatatlan szerelem

18. rész

Repül az idő! Közhelynek hangzik, de igaz. Főleg ha rengeteg dolgod van. Orvosnak tanulsz, majd dolgozni kezdesz a városi kórházban. Emellett megszervezed az esküvődet és ennek tetejében még gyereket is nevelsz. Mert velem ez történt.

15 év elteltével most itt állok három gyermekes anyaként, a város Alfájának nejeként és a beacon hillsi kórház orvosaként és bár kimerítő mindent egyensúlyban tartani én boldog vagyok. Nem beszélve arról, hogy "falkamami" is vagyok. Legalábbis Stiles mindig így nevez. A falka minden péntek estét nálunk tölt. Falka megbeszélésnek nevezik, de a legtöbb esetben csak filmet nézünk, beszélgetünk, a gyerekek pedig késő estig játszhatnak.

Az esküvőt Hope érkezése után négy hónappal tartottuk meg. Ez Derek ötlete volt. Szerinte úgyis kis esküvőt akarunk, akkor ne húzzuk sokáig. Ezenkívül számomra fontosabb az orvosi és persze Hope. Szerencsére Lydia és Erica mindent kézben tartott. Így gyönyörű és meghitt esküvőnk volt az erdő közepén. Miután lediplomáztam kiderült, hogy terhes vagyok. Így Hope kapott egy kistestvért, aki az Elijah Hale névre hallgat. Igen nem véletlen a névazonosság az egyik Mikaelson fivérrel. A fiam immár 12 éves. Hope ekkor már 3 éves volt. Nem kellett sokat várni a legkisebb Hale érkezésére sem. Ugyanis két évvel Eli érkezése után megszületett a második kislányunk Talia Hale. Ő most 10 éves. Így hogy nem kell folyamatosan velük lennem sem könnyebb, hiszen három kamasz gyerekem van, akiket még az apjuk szemvillogtatása sem rémít meg, ha ordibálásról, vagy ajtócsapkodásról van szó.

Így van ez most is, amikor épp egy hosszú és nehéz műszak után tértem haza. Szerencsére csak a veszekedés végére értem haza.

- Tudod ez egy rohadt nagy kettős mérce, apa - kiabált Eli - De miért lepődöm meg, hiszen Ben a kis kedvenced - üvöltött, majd meg sem várva az apja válaszát felcsörtetett a szobájába és hatalmas robajjal csapta be az ajtót

- Wow, ez most jól esett a mentő sziréna és a kórházi gépek sípolása miatti fejfájásomnak - grimaszoltam

- Sajnálom, csak most közöltem vele, hogy Ben kezd szombaton a meccsen és nem ő.

- Á! A kis kedvenced - mosolyogtam rá Eli utolsó mondatára utalva

- Ne kezd te is - sóhajtott fel

- El kell ismerned, hogy van igazság abban, amit mondott. Tényleg másképp kezeled Bent, mint bármelyik másik játékosodat, beleértve a saját fiadat is.

- Ez nem igaz - rázta a fejét

- Bent ugyanúgy a szárnyaid alá vetted, mint ahogy évekkel ezelőtt az apját is. Külön edzéseket tartottál neki. Mikor foglalkoztál utoljára így Eli-jal?

- Igaz - hunyta le a szemét bűnbánóan

- Nézd! Én nem hibáztatlak érte. Én is sajátomként szeretem Bent, de ő nem az én fiam. Eli úgy érzi, hogy nem szereted őt. Pedig ez nem így van, ugye? Nem azért választottad Bent kezdőnek, mert ő jobb lenne, mint Eli, hanem azért, mert nem akarod, hogy a fiad esetleg megsérüljön.

- Még ennyi év után sem jöttem rá, hogy hogy csinálod - sóhajtott

- Mit?

- Azt, hogy ilyen gyorsan kiismered az embereket.

- Talán ez az én természetfeletti képességem - mosolyogtam rá

- Nemcsak ez - mosolygott vissza rám - Mindketten jól tudjuk, hogy nem ez a legerősebb szuperképességed.

- Én nem nevezném szupernek a dolgot - morogtam - Sokkal inkább átoknak.

- Bár rajtam sosem használtad, de tudom hogy csodálatos - lépett elém és kisimított egy hajtincset az arcomból