Fogalmam sincs, hogy mióta énekeltem a dalt. Percek? Órák? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy gyengülök. Nem figyeltem a külvilágra, csak a dalra és persze Lee-re. Sajnos nem úgy nézett ki, mint akire hatott a dal. Mosolyogva bámult rám, ami idegessé tett. A következő pillanatban mintha elfogyott volna a hangom. Elnémultam. Tágra nyílt szemekkel erőlködtem az énekléssel, de egy hang sem jött ki többé a számon. Pár másodperc próbálkozás után végül feladtam az erőlködést, majd tehetetlenül omlottam a földre. Mintha minden erő elfogyott volna a testemből. Láttam, ahogy Derek rémülten ugrik fel, de nem jöhetett ide hozzám. Ellentétben Klaus-szal, aki pont azelőtt kapott el, mielőtt a fejem koppant volna a padlón.
- Paige, jól vagy? - kérdezte
- Minden erőm elfogyott - suttogtam - Mit tettél velem? - néztem Lee-re
- Én semmit - mosolygott - Te tetted ezt magaddal. Mond csak Paige! Mi történik akkor, ha a szirén elveszti az uralmát a dala felett? Mit tesz ez azzal, akit megbűvölt?
Először nem értettem, hogy miért kérdezi, de akkor megláttam Scott-ot, Boydot és Elijaht. Először szinte sóvárogva néztek rám, ami azt jelentette, hogy nem sikerült elkerülni, hogy a dal hatása alá kerüljenek. Aztán a tekintetükben őrületet láttam.
- Megőrülnek - mondtam gyorsan - Féltékenyek lesznek és az általuk riválisnak vélt személy ellen fordulnak.
Ekkor Scott és Boyd Derek felé fordult, Elijah pedig Klaus felé. Sajnos tudtam, hogy támadni fognak. Ám most a láncok nem jelentettek akadályt. Ugyanis Derek egyik oldalán Scott, a másikon Boyd volt. Vagyis ha támadnak, akkor el fogják érni és Derek hiába Alfa két vérfarkas ellen semmi esélye nem lesz.
- Most mi fog történni? - kérdezte Lydia, de le sem vette a szemét Scottékról
- Megtámadják Dereket és Klaust, mert úgy gondolják ők a legfőbb riválisuk - mondtam Ekkor Scott és Boyd nekiugrott Dereknek, Elijah pedig Klausnak. Erica és Isaac igyekeztek visszafogni a két vérfarkast, míg Rebekah Elijaht próbálta megfékezni.
- Miért? Mit akarnak? - kérdezte most Freya
- Engem - mondtam - A dallal elcsábítom a férfiakat, de ha túl sokáig hallgatják, akkor beleőrülnek. Annyira le akartam győzni Lee-t, hogy nem érdekelt, hogy más is áldozata lehet.
- Hogy lehet ezt leállítani? - kérdezte Erica miközben Boyd hátába vájta bele a karmait
- Elég volt - kiáltottam el magam Erre mindenki megállt - Csak egyféleképpen lehet megtörni az átkomat. Elijah! - néztem az Ősi vámpírra - Gyere ide! - mondtam csábosan
Elijah gondolkodás nélkül elém lépett, én pedig megpróbáltam újra énekelni. Ezúttal sikerült. Ám ezt most csak ő hallotta, majd mikor már teljesen a dal hatása alatt volt, megcsókoltam. Pár másodperc elteltével ő szakította meg a csókot és most már a régi komoly Elijah nézett vissza rám, bár eléggé össze volt zavarodva.
- Engedj oda Scotthoz és Boydhoz - néztem Lee-re
- Ugyan miért tenném?
- Mert tudom, hogy ez csak elterelés volt. Pontosan tudtad, hogy Hope életben van. Ez csak egy csali volt. Azt akartad, hogy énekeljek, hogy ezzel visszacsalhasd Hope-t.
- Ez igaz - mondta - Azonban a kis Hope és a testőrei nem fognak ideérni, mert addigra mind halottak lesznek.
Klaus felmordult, majd megindult Lee felé, de a boszorkány gyorsabb volt és egy kézmozdulattal falhoz vágta a Mikaelsonokat.
- Lassan a testtel - mondta
- Ki vagy te? - kérdeztem - Mert biztos, hogy nem boszorkány. Egy boszorkányt sem ismerek, aki ilyen erős lenne. Még Freya sem.
YOU ARE READING
Halhatatlan szerelem
LobisomemA TÖRTÉNETET NEM LOPTAM! ÉN ÍRTAM, CSAK PROFILT VÁLTOTTAM! Paige Krasikeva, az első késszúrás Derek Hale szívében. A született farkas soha nem tudta túltenni magát első és talán egyetlen szerelme elvesztésén, főleg, hogy neki kellett elvennie az él...