Maradj Velem! (Itachi x reader)

8.fejezet

-Y/n! Y/n!- Hirtelen kipattantam az ágyból a nevem hallatán és zaklatottan néztem körbe.

Nem láttam senkit? Azthiszem kissé össze zavarodtam. A szobámban semmi sem tűnt rendezettnek. Mintha valaki járt volna bent. És ekkor hallottam hangos csörömpölést kívülről. Úgy döntöttem kinézek. Kinyitottam az ajtómat, nem láttam senkit előszőr ezért úgy döntöttem lemegyek a nappaliba. Ahogy a lépcsőn sétáltam lefelé a lábamat kezdtem bámúlni, de ahogy tovább sétáltam éreztem ahogy valami folyékony dologba léptem bele. Észhez tértem, és lassan felnéztem. Itachi volt az, a kezében egy katana, mindenhol vér és az akatsuki tagok maradványai a földön. A vér megfagyott az ereimben. Libabőrös lettem mindenhol, és mozdulni sem mertem. Hirtelen Itachi véres kezéből kiesett a katana és könnyes szemekkel nézett rám.

-Sajnálom...-motyogta.

A félelemtől meg sem tudtam szólalni. Csak álltam ott mint egy szobor. Itachi közeledett hozzám. Nagyon megijedtem. Ahogy ő egyre közelebb jött én egyre csak távolodtam tőle, míg a falhoz nem értünk.

-Te hiszel nekem, ugye?- A véres kezével megfogta az arcom várva a válaszomra, amit soha nem kapott meg.

-Nem én akartam ezt Y/n! Ugye hiszel nekem?- az ajka egyre közeledett az enyémhez, mire észrevettem már megcsókolt. A keze egyre erősebben kezdett szorítani, már már az egész csók kínzóvá vált.

És...ekkor ébredtem fel.

Az ágyamon ültem, és csak próbáltam feldolgozni ezt az egészet. Vajon megint Itachi szórakozik a fejemmel? ...nem, nem hiszem. Ezúttal ez csak egy álom volt, tudom. De mégis, nincsenek szavak arra mennyire megvagyok jelenleg ijedve.

Észhez tértem, és gyorsan összekaptam magam. Azt sem értem miért vagyok itt. Vajon tényleg megérte hogy a kiváncsiságom miatt kerültem oda, ahol most vagyok? Hirtelen a torkomban egy nagy fazéknyi gombócot érzek. Persze, amióta itt vagyok gondoltam már arra, hogy megszökök. De Pain tisztán leszögezte, hogy ha erre kerül a sor, levadász és megöl. Szeretnék vissza térni a faluba...hiányzik a ramenes fickó...és úgy minden, hogy őszinte legyek...

De nem gondolkodhattam ezen, a napnak is el kell kezdődnie...fel pattantam, megágyaztam majd felöltöztem. Már a nap elején tudtam mit akarok...így hát copfba kötöttem a hosszú hajam, és ezúttal nem vettem fel az akatsuki kabátomat. Tudom, hogy Pain és a többiek is biztos megszólnak érte, de nem igazán érdekelt már. Nem is saját akaratamtól vagyok itt, nem nekem kell elviselnem őket, hanem nekik engem!

Kisétáltam a szobámból, be a nappaliba. Ahogy láttam már mindenki az asztalnál reggelizett. Mindenki éles szemmel nézett végig rajtam, már már majdnem zavarba jöttem.

-Hát te?- szólt kéjes hangon Hidan.

Nem válaszoltam neki, az asztalhoz siettem és elvettem egy gofrit.

-Nem ülsz le hozzánk?- Kérdezte Konan.

-Nem, megyek edzeni.-

Hirtelen Itachi felállt az asztaltól.

-Ez hülyeség, nem tudsz edzeni, ha nem eszel eleget.-

Nem figyeltem rá, arréb mentem az asztaltól, és éppen sétáltam volna el mellete mikor a karomnál fogva vissza húzott.

-Mi a baj?- suttogta.

Nem tudom mi jött rám, de valami miatt ideges lettem. A karomat kirántottam a kezéből.

-Említettem már, hogy te is olyan idegesítő tudsz lenni mint az öcsikéd?-

-Hűha, valaki bal lábbal kelt.- szólalt meg Deidara.

Láttam mennyire meglepődött, talán még meg is bántottam...közben elszégyelltem magam és kiviharzottam az ajtón.

A nap nagy részében csak edzettem és edzettem, nem gondolva semmi másra, csak hogy kijussak innen. Tényleg nem akartam itt lenni...tudtam ha elszököm fájni fog, hogy itt hagytam Itachit. De nem bírom tovább. Nem is tudom miért bízok benne, hiszen meggyilkolta az egész klánját... mire észhez tértem már esteledett. Itt volt az idő.
Fellopakodtam a szobámba és a kunaikat amiket még magammal hoztam eltettem. Készen álltam az indulásra.

Már kint voltam, egy pár lépés és megszöktem. Megfordult a fejemben, hogy kész vagyok-e magam mögött hagyni mindent és elfelejteni ami történt...nem, határozottan nem. Éppen mikor léptem volna, egy nagy suvallatot hallottam a hátam mögött, és vele eggyütt egy hang is érkezett.

-Mit művelsz?!- a hang alapján tudtam kiaz...lassan megfordultam. Pontosan a hátam mögött állt.

-Shh! Még felébreszted őket!-

-Ugye nem akarsz megszökni?- láttam a fájdalmat az arcán, amitől alig tudtam megszólalni.

-Itachi...kérlek, nem maradhatok itt...a faluban a helyem.- tudtam mennyire feldühítettem, pont vele nem akartam most találkozni.

-Nem.- szólalt fel hirtelen.

-mi?-

-Nem mehetsz el, nem engedem.- tudtam, hogy be fogja aktiválni a mangekyout, ezért is csuktam be a szemem.

-Itachi, csak halgass meg...-

-Nem mehetsz el!- hallottam a hangján mennyire megviselte ez az egész.

Lassan kinyitottam a szemem, a mangekyoát kikapcsolta, amitől megkönnyebbültem.

A kezemmel lassan megérintettem az arcát, meglágyult az érintésemre.

Éreztem ahogy a kezem nedvesedni kezd. Sír...? Itachi Uchiha sír?

-mielőtt elmész...csak egy valamire válaszolj.-

-igen..?-

-Tudnom kell...- Megfogta az arcom, és gyengéden simítgatni kezdte.

-Azon az éjszakán...amikor meggyilkoltam a klánt...-

-ne, Itachi, emlékszem.-

*Flasback kezdődik*

Három kopogást hallottam az ajtómon, siettem is kinyitni.

Itachi volt az. Az egész karja és lába vérben tocsogott.

-Itachi! Mitörtént? Bajod esett?!- hirtelen kaptam volna hozzá, de megláttam a kezében a katanát.

-I...Itachi...?- Lassan rám nézett, és belesimított a hajamba.

-Vigyázz magadra...- észre sem vettem hogy bekapcsolta a mangekyout, és ekkor sötétült el minden.

Másnap a kanapén találtam magam.

*Flasback vége*

Hirtelen magához húzott, és egy hosszan tartó csókban forrtunk össze.

-Azon az éjszakán...te is...te is azt érezted amit én..?- zihálta.

-Igen- válaszoltam rögtön.

-Szerettelek Itachi...- érzem ahogy könnyek folynak le az arcomról. Az öve és az enyém.

Fájdalmasan elmosolyodott, majd még egy párszor megsímitotta az arcom, és elengedett.

-Ha menned kell, menj, nem tartalak vissza.- Zavarodottan rá néztem, majd össze kaptam magam, letöröltem a könnyeimet, majd siettem el.

Ha most megfordulok az azt jelenti hogy gyenge vagyok...

Megfordultam.

Hirtelen vissza szaladtam Itachihoz, megfogtam az arcánál fogva és hosszasan megcsókoltam. A könnyek újra csorognak az arcomon.

Itachi a derekam köré tette a kezét, majd megtörtük a csókunkat, de csak egy pillanatra. Újra megcsókoltuk egymást...majd újra...és újra.

Hirtelen egy fához szorítva találtam magam. Itachival éppen a ruhát téptük le egymásról.

-Szeretlek.- zihálta zavartan.