Maradj Velem! (Itachi x reader)

9.fejezet

Reggel a nap simogató melegjére ébredtem. A ruháim elszakadt darabjai mindenhol ott vannak.

Itachihoz fordultam, ő már kitudja meddig engem bámúlt.

-Jó reggelt.-Mosolyodtam el, és az állánal fogva megcsókoltam. Itachi mintha egy picit elmosolyodott volna, de mikor vége lett a csóknak az a mosoly már nem volt az arcán. Belesimított a hajamba, majd felállt, amire persze én is.
Lassan végig mért, majd fel húzta a szemöldökét.
Szétnézett maga körül, felkapta az akatsuki köpenyét és a kezembe adta.

-Vedd fel.- A szívem hirtelen hevesebben kezdett verni, halványan elpirultam, mire ő vette az adást és elfordult.

Miután felvettem az akatsuki köpenyét ő is felöltözött,de én már persze elindultam.

-Hová mész?- Jött utánam.

-Vissza a relytekhelybe- ahogy láttam, nem igazán tetszett neki a válaszom.

-Tegnap éjjel azt mondtad hiányzik a falu.- fordult hozzám.

-Igen, pontosan.-

Egy nagyot sóhajtott, majd mélyen a szemembe nézett, egy ideig csak bámúlt rám a hideg tekintetévél.

-A köpenyemet ma éjjel kérem vissza.- Szökkent egy nagyot, amivel jóval lehagyott. Értetlen fejet vágtam. Vajon miért ilyen mérges? Meghúztam a vállam, gondolván, biztos csak bal lábbal kelt. 
Felnéztem az égre, majd én is szökeltem egy nagyot. Ahogy a szél megfújta a bőröm, az akatsuki köpenyen az ő illatát éreztem. Rájöttem...hogy ténylegesen beleszerettem Itachiba...már kiskorom óta oda meg vissza vagyok érte. Egy pár perc után vissza értem a relytekhely bejáratához. Itachit nem láttam sehol, ezért azt gondoltam már rég benn lehet. Beléptem, és éreztem, ahogy minden szem rám szegeződik. Értelmetlenül néztem mindegyikőjükre, de aztán rájöttem, hogy azért, mert Itachi akatsuki köpenyén kívűl semmi nem volt rajtam. Éreztem, ahogy egyre jobban és jobban elpirulok és szerencsémre még Pain is betoppant. Idegeségemben csak úgy álltam ott és néztem.
Meglepően sóhajtott egyet Deidara.
Egy pillanat alatt mellettem termett és felkapott, persze szerencsére Itachi sehol sem volt.

-Mit...-Az ujját a szám elé tette, majd a kezemnél fogva vezetett a szobámhoz. A szorítása annyira fájdalmas volt, hogy már majdnem felsikítottam.

Hirtelen a szobámban voltunk, mire ő finoman lehelyezett az ágyamra.

-Köszönöm...-Alig mertem megszólalni, mióta itt vagyok, Sasorival nem is beszéltem annyit...sőt, egyáltalán nem is beszélünk. Igaz, egyszer kétszer rajtakaptam ahogy bámúl rám. Mint akit kész megkínozni.

A szemével lassan végigmért, majd közelebb lépett hozzám. Az államat érintette meg, amit maga felé fordított.

-Ne köszönj meg semmit, ettől még nem lettünk barátok.- A kezét lassan lecsúsztatta a nyakamra, majd elvette azt onnan. Mielőtt bármit is tudtam volna tenni, vagy mondani, ő már ott sem volt.

Már nem is volt kedvem gondolni semmire. Mégis, a kezemmel a nyakamhoz nyúltam, pontosan oda ahol ő is megérintette.
Hirtelen vissza tértem a valóságba, bezártam a szobám ajtaját, kivettem egy pár ruha darabot és a fürdő felé indultam.

...

Miután elkészültem, másra sem tudtam gondolni, csakis Itachira. Miért viselkedett így velem? Vajon tettem valamit, amivel megbántottam? Ha igen is, már nem igazán számított. Az edzésre következett a sor. Mióta itt vagyok vagy Itachival, vagy Deidarával edzek. Ma például Itachi a soros. Emiatt is vagyok zavarba. De, elkelett indulnom. mikor meggyőződtem arról, hogy készen vagyok máris Itachi szobájához vettem az írányt.

-Te meg mit gondolsz mit csinálsz?- Kapta el a kezem Deidara.

-Oh, Itachival edzésünk van.- Mosolyodtam rá Deidarára.

-Nem, velem van edzésed.- Vigyorodott el.

-Tessék? De hisz ilyenkor mindig Itachival van.- fordultam hozzá.

-Hát, úgy látszik nem, gyerünk. Pain nem szereti ha az edzésre szánt időt elcsevegjük. Meglepődve követtem Deidarát, majd megkezdődött a fárasztó edzés. Deidara beleadott mindent. És egyébként is, nagyon erős. Kész szenvedés emiatt vele együtt edzeni.

Annyira elhúzódott az edzés, mire végeztünk már beesteledett.

-Öhm...Deidara...- Szólaltam meg.

-Igen?- felém fordult, majd közelebb hajolt hozzám. Mintha azt nézte volna, hogy megsérültem-e.

-Valami baj van?-

-Nem, nincs...csak kérdezni szeretnék valamit.-

-Akkor köpd már ki, ne félj, nem harapok.-

Sóhajtottam egyet, majd végül teljes testel felé fordultam.

-Szerinted...Pain engedné, hogy hazatérjek...?- Deidara meglepődött képet vágott, majd megszorította a karom.

-Megőrültél? Abban a pillanatban végezne veled. Hálás lehetsz, hogy csatlakozhattál az akatsuki-hoz és nem vesztetted az életed.- Suttogta, mielőtt beléptünk újra a relytekhelybe. Persze már késő volt és senki sem volt kinn, Deidara elköszönt és a szobája felé sietett.

Muszáj, hogy vissza menjek, nem ragadhatok itt életem végéig! Tegnap nem sikerült, de ma fog. Muszáj újra vissza térnem a faluba. De azelőtt még el kell búcsúznom Itachitól.