Saver

PASSION

Aznap délután érzéseim szerint,minden a helyére állt. Őszintén úgy éreztem én vagyok a világ legszerencsésebb embere most. Viszont eléggé frusztrált voltam a holnapi meghívótól....
Nem tudtam mire számítsak,jóra vagy rosszra,félelem is volt bennem, de legbelül még ott lángolt bennem a vágy,hogy Harry-vel lehetek.
Este éjfél fele egy telefoncsörgésre lettem figyelmes. Az ismerős szám keresett.Harry volt az. Sietve,ám de enyhén félve vettem fel.
-Szia Harry...-köszöntem.
-Mabel,jó hallani...-üdvözölt viszont,kedvesen.
-Remélem eljöttök holnap...-említette meg a dolgot amit csak Zack-el beszéltem meg. Eléggé para,amit csinál,de ezzel csak még jobban hevíti bennem a vágyat.
-P..Persze-válaszoltam picit bizonytalanul.
-Tudod van egy kis meglepetésem számotokra...-mondta lágy hangon.
-Szuper,de honnan tud...-akartam befejezni a kérdésem,mire ő már letette.
Nem esett jól,hogy nem hallgatott végig,de megpróbáltam érteni,hisz ő amúgy is egy világsztár,van más dolga is.

Még aznap este átmentem Zack-hez,aki már alig várta a másnap estét.
-Azért geci remélem nem fognak megölni...-mondta Zack picit ijedten.
-Mi a fasz Zack,csak egy vacsorára hívtak.-nevettem el magam Zack mondatán,ám az ő arca még mindig zavarodott volt.
-Szerintem picit túlreagálod,nyugi csak eszünk valamit,meg beszélgetünk.-próbáltam nyugtatni,bár most már bennem is felkelt a feszültség.
-Meg amúgy is minek csinálna ki minket egy énekes.?-folytattam.
-Hmm,hát pl,mivel lefeküdtél vele,meg gyakorlatilag beleavatkoztunk az életébe...-válaszolt enyhén sértődötten,és gúnyosan.
-Nana,ő avatkozott bele a mi életünkbe,úgyhogy semmi oka nem lenne bántani minket!-állítottam le Zack-et.
Nem értettem Zack reakcióját,nagyon zavarodott beszélgetés volt,viszont megpróbáltam minden esetre higgadt maradni, és csak spontán felfogni a dolgot.
Aznap este elég nehezen tudtunk elaludni,mivel mindkettőnknek kattogott az agya a beszélgetésünkön...

Másnap reggel korán keltünk,mert már teljes stressz jött elő bennünk. Az egész délelőtt folyamán csak néztük egymást, de nem nagyon szólt semmit egyikünk sem. Lehet ez volt a legjobb megoldás,így legalább valamennyire meg tudtuk tartani nyugalmunkat.
-Bocsánat...-szólalt meg hirtelen Zack.
-Mivan?-válaszoltam vissza,ugyan is nem értettem a bocsánatkérését.
-Boccs,hogy tegnap megijesztettelek...-folytatta.
-Ahh Zack,tudom,hogy furcsa ami most történik velünk,de próbáljuk a legjobb módon felfogni.-válaszoltam.
Erre ő csak rábólintott majd kinézett az ablakon. A naplemente megvilágította a feketés göndör fürtjeit, és az azúrkék szemét,amiből egy könnycsepp csordult ki...
-Zack...mi baj?-kérdeztem halkan,értetlenkedve.
-Ah tudod,csak zavar,hogy én nem olyan vagyok,mint a többi ember...-folytatta.
-Zavar,hogy a saját nememhez vonzódok,és,hogy ezzel hibát követek el...-e mondat után,már több könnycsepp is végigfolyt az arcán.
-Tökéletes vagy!-fogtam meg a vállát,és mélyen a szemébe néztem.
-Bárcsak olyan lennék mint egy normális ember...-nevette el magát majd,kicsit oldalra hajtotta fejét,hogy ne lássam szomorúságát.
-Zack,igen,te nem ugyan olyan ember vagy,mint más, te egy igazi angyal vagy.-öleltem át.
Még pár percig ölelkeztünk,majd nagy levegő vétel után elkezdődött az este.
-Uh,najó induljunk...-szólított meg Zack,és kinyitotta az ajtót.
Beültünk a kocsijába,és elindultunk a megadott hely felé.
Az út közben rádiót hallgattunk,ez valamennyire oldotta a feszültségünket,de így is csak halkan utaztuk végig az utat.
-Szerintem megérkeztünk...-állította le Zack a kocsit.
Én csak ránéztem, mivel láttam,hogy még készül valamit mondani,kiszállás előtt.
-Mabel...,ha bármi rossz is történne bármelyikünkkel ma este...-kezdett bele, majd nagyot nyelt.
-Csak annyit szeretném ha tudnál,hogy "Szeretlek", és ez így is fog maradni...-mondta ki könnyeit visszatartva.
-Ha ma este...egyikünknek is baja lenne,össze kell tartanunk!..-folytatta Zack,elég tudatosan,mintha már tudta volna előre pontosan mi fog ma este történni...
Ismét zavarodottság lépett fel bennem,de inkább nem válaszoltam,csak hallgattam szavait.
Majd kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé indultunk.

Nem tudtam mire számítsak aznap este, de lassan-lassan a félelmem átment kíváncsiságba,és enyhe vágyba,majd a kezem finoman bekopogtatott azon a bizonyos ajtón...