KageHina-Szárnyaljunk együtt

A titok.

Kageyama:

Egész nap az járt a fejemben...
Nem tudtam koncentrálni, még edzésen is rosszul teljesítettem...
Attól tartok, hogy csalódniuk kellett bennem.
Nem tudom mit kéne tennem, most érzem először azt, hogy...félek.

NEM, NEM LEHET!
Nem szabad gyengének látszanom, nem vagyok gyenge!
Össze kell szednem magam bármi is van!

***

*Péntek délután 6*

Ezt csak Hinatának fogom elmondani, komoly dologról van szó és ő az egyetlen ember akiben megbízok.

Azért hoztam ide mert itt senki nem hallhat meg és nem igazán ismerik az emberek ezt a helyet.

Leültem a földre és bármennyire is próbáltam visszafogni, elkezdtem sírni...

-Figyelj Hinata...-próbáltam megszólítani miután kissé visszafogtam a könnyeim.

-Igen?-válaszolt rá ijedten és látszott rajta, hogy nagyon aggódik.

-Az a helyzet, hogy...nagy bajban vagyok én és a családom. Apámnak komoly adósságai voltak régebbről amit nem tudott soha visszafizetni. Egyik nap megtalálták az "ügyfelek" akiknek tartozott rengeteg pénzzel, és...megfenyegették azzal, hogyha nem fizeti vissza akkor bántani fogják anyámat és engem... Apukám nem bírta és öngyilkos lett...ezek után anyámat bántották, ő mondta nekem hogy menjek el, nem tudtam mit kellett volna tennem, elfutottam és gyengének éreztem magam...gyáva voltam...nem tudtam megvédeni anyámat...most kórházban van és nem biztos hogy túléli...soha nem fogom ezt megbocsájtani magamnak...

-Ez nem a te hibád!-kiabált rám hangosan Hinata.
-Nem tehetsz arról hogy apád eladósodott, nem miattad...

-Hagytam hogy bántsák anyámat...ELFUTOTTAM MERT GYÁVA VOLTAM!-szakítottam félbe

-De...apád miatt volt, te nem tehetsz róla. Te még csak egy gimis diák vagy, mit tudtál volna tenni több felnőtt ember ellen? Nem volt más választásod...

-DE LETT VOLNA! MEGVÉDHETTEM VOLNA ANYÁMAT!

-De....mégis hogyan...? Nem tudtál volna mit kezdeni ellenük, ha ott maradsz akkor téged is bántottak volna...

-Kussolsz törpe...

Hinata leült mellém és látta, hogy mégjobban sírok...
Sajnálom hogy úgy ráordítottam.

***
Eltelt több mint negyed óra teljes csöndben.

Gondolom arra várt hogy lenyugodjak picit vagy csak nem tudta mit mondjon...

-Ne haragudj Hinata, hogy rádordítottam...

- Nem haragszom és nem kell bocsánatot kérned, megértem, hogy most nehéz neked, sajnálom.

-Nem szívesen kérem ezt de t-tudnál valahogy uhm se-segíteni?-motyogtam oda neki bármennyire is éreztem magam gyengének közben

-Persze, segítek neked. Segítek túl lenni ezen és megpróbálom a lehető legtöbbet megtenni amit csak tudok.

-Köszönöm...

-Gondolom így nem igazán akarsz vagy mersz hazamenni.

-Igen...félek hazamenni mert egyedül lennék és megtalálnának...-ezt aztán pláne nem szívesen mondtam ki.

-Azt hiszem erre tudok egy megoldást.
Mit szólnál hozzá ha ideiglenesen beköltöznél hozzánk amíg nem találunk megoldást?-mondta Hinata és egy kis mosoly jelent meg az arcán.

Ettől egy minimálisan jobban éreztem magam és elfogadtam az ajánlatát.

-Köszönöm törpe, ez kedves tőled...