KageHina-Szárnyaljunk együtt

Út hazafelé

Hinata:

Soha nem gondoltam volna, hogy Kageyama ezen megy keresztül...nagyon durva a helyzet és minden erőmmel szeretnék neki segíteni, hogy túl legyen rajta.
Rám mindig számíthat és itt leszek neki amikor szüksége van rám.
Nagyon szívszorító érzés volt ránézni amikor sírt...még nem láttam így...de nem is akarom soha többé...

-Köszönöm Hinata, hogy segítesz nekem...

-Persze hogy segítek, ezt nem kell megköszönni. Számíthatsz rám bármi is legyen.

*Elsétáltunk a buszmegállóba*

Próbáltam picit felvidítani közben és megnyugtatni, Kisebb nagyobb sikerrel.

-Kageyama?-szólítottam meg egy picit félénken.    

 -igen?                                                                                                                                                                                          

-Miért mondtad el nekem mindezt?                                   

-Azért mert...

*Ebben a pillanatban érkezett meg a busz*

Felszálltunk és leültünk.
A buszon alig volt valaki mert már elég késő volt.

Kageyama elég fáradtnak tűnt szóval inkább nem kérdeztem meg mégegyszer, hogy miért mondta el nekem, nem akartam mégjobban leterhelni.

-Hinata, nagyon messze laksz innen?          

-Hát elég messze, igen. 

  -és kb mennyi idő amíg odaérünk? 

  -Olyan 2 és fél óra nagyjából...

   -oh az jó sok... 

  -Remélem nem baj, csak elég későn indultunk el meg minden...

  -dehogy baj! Szívesen vagyok veled és igazából...jól érzem magam melletted...

Ezek után Kageyama mosolygott és éreztem az arcomon, hogy elpirultam és próbáltam eltakarni valahogy.

Annyi gondolat volt a fejemben és olyan érzések kavarogtak bennem mint még soha máskor. Nagyon fura volt és hirtelen fogalmam sem volt arról, hogy mit is kéne tennem. Miután úgy éreztem, hogy már nem vörös az arcom, fordultam volna vissza de amikor már majdnem sikerült ránéznem, észrevettem, hogy határozottan engem néz és mielőtt elkaphattam volna a fejem, összeakadt a tekintetünk. Na bakker most mégjobban érzem, hogy ég a fejem. Kageyama csak mosolygott, amennyit láttam belőle. Amikor végre összekaptam magam, hogy odanézzek akkor látom, hogy meredten bámul lefelé és abból a mosolyból ami pár perce volt, már nem maradt semmi... 

Ezután jött a kínos csönd. Fogalmam sem volt arról, hogy mégis mit kéne ilyen helyzetben mondanom mert nem akartam rontani az egészen.

Kezdtem érezni magamon, hogy fáradok és egyre nehezebb nyitva tartani a szemem. Elég fárasztó volt a mai nap, de főleg agyban fáradtam le, a suli elég sokat kivett de leginkább nyilván az, hogy ez történik Kageyamával... nagyon sajnálom és aggódok érte. Igaz, hogy azt mondtam, szeretnék neki segíteni és hogy számíthat rám, de ötletem sincs mit tudnék kezdeni most. Nem mondott nekem semmit arról, hogy hogyan néztek ki azok akik bántották az anyját, alig tudok valamit a családjáról és még igazából róla sincs annyi információm, hogy hasznos legyek bármi rendőrségi ügyben. Nem tudom, hogy tudja e a nevüket az illetőknek, gondolom nem. Még azt se mondta hogy hányan voltak, lehet már pontosan nem is emlékszik... szívem szerint most azonnal megkérdezném őt ezekről de nem hiszem, hogy olyan állapotban lenne...

-Hinata?-zökkentett ki a gondolatmenetemből.

-i-igen?-az őszíntét megvallva picit megijedtem mert eléggé belemélyedtem a gondolatokba és attól féltem, hogy valami kihallatszott. 

-Te gondolkoztál már azon, hogy mi lenne akkor ha minden ember jó lenne, és nem kéne azon aggódni, hogy egyszercsak... nem is tudom csinálsz valami olyat ami megváltoztathatja  azoknak is az életét akik nem is tudnának róla, hogy te bármikor is kerültél olyan helyzetbe...?    

-Én...-nem tudtam mit kéne mondanom hiszen tudtam, hogy a nemrég történtekre utal és nem is tudom, teljesen megzavart. összezavarodtam és nem volt ötletem mit reagáljak...

-Mindegy, bocsi Hinata csak tudod...olyan nehéz ez az egész...

Láttam rajta, hogy mindjárt visszaesik abba az állapotba mint amikor elmondta nekem ezt az egészet, szóval inkább gyorsan eltereltem a témát valami teljesen nem oda illővel és áh elég gáznak éreztem magam.

-Nézd! az nem egy olyan automata mint amiből te szoktál mindig tejet venni? Nem is tudtam, hogy errefelé van ilyen.-na ezt szépen megcsináltad Hinata, bakker. talán még túl hangosan is mondtam.

Kageyamára néztem és lesült a bőr a képemről éppen. Láttam, hogy egy halvány mosoly jelenik meg az arcán. ezután megszólalt:

-Nehéz elhinni hogy te még ilyenkor is simán képes vagy totál hülyét csinálni magadból. -szólt hozzám picit gúnyosan, majd kinevetett.

Őszíntén szólva azt hittem le fog cseszni, hogy van pofám ilyenkor ,,viccelődni". egészen meglepett, hogy nem így történt.

Egyre inkább éreztem, azt hogy mindjárt elalszom és rendkívül fáradt vagyok. Kageyama aki pedig elég kimerültnek tűnt amikor felszálltunk, most mintha kevésbé lenne kifáradva. Nem tudom mi történik de lassan érzem azt, hogy csukódik le a szemem és egyre nehezebb a fejem...következő pillanatban azt éreztem, hogy ,,valami" vagy inkább valaki megtámasztja a fejem és amennyire kellemes érzés volt az, olyan hamar el is sikerült aludnom, még ha nem is akartam...