5.rész

514 45 2
                                    

Kicsit idegesen szarakodok a kulccsal a bejáratnál Louis pedig szorosan mögöttem várja, hogy bejussunk végre. Amint bentről becsukom az ajtót, már az ajtóra felkenve is találom magamat. Hevesen csap le a számra és most nem halad lassan, egyből befurakodik a nyelve a számba és őrült táncot jár az enyémmel. 

A szikra most is meg van és az egész testem ég érte. Hangosan nyögök bele megint a csókba és keze egyből a farkamra csúszik. Ekkor muszáj elválnom a szájától és lenézni a forró kezére a merev farkamon. Még a nadrágon keresztül is érzem őt és ettől újabb sóhajokat és nyögéseket hallatok. 

-Balra..- nyögöm, amikor a nyakamra tapad.- Balra van a háló.- mondom, addig amíg tudom. Hamar kerül le rólam Gucci és már meztelen felsőtestemet borítja be csókokkal. Érdeklődve nézi folyamatosan az arcomat és várja a reakciókat, ami nem is marad el. Eltátott szájjal zihálva élvezem, ahogy egyre közelebb ér az ágyékomhoz. Amikor kigombolja a nadrágom és egy mozdulattal lerántja az alsómmal együtt, már el vagyok veszve. 

Farkamból már csöpög az előnedv és törődésért könyörög, de nem kapja meg.

-Fordulj.- morogja Louis és pedig az ajtóval szembe fordulok és pucsítok felé. Pár csókot nyom a fenekemre és végig nyal párszor a vágatomon.

-Oh basszus.- nyögöm és a farkamra kell szorítanom, mert már régen volt ilyenben részem.

-Van síkosítód?- kérdi, miközben végig puszilja a hátamat. 

-A hálóban.- lihegem előredöntött fejjel. Erre kiléptet a nadrágból és  a csípőjére kapva indul el velem a hálóba, közben pedig a számat teszi magáévá.

-Mikor voltál utoljára valakivel?- kérdi útközben és pedig elpirulok.

-Régen..- mondom halkan.- De szoktam..öhm..játszani.- motyogom és a nyakába temetek az arcom.

Erre elvigyorodik és a nyakamba harap. Éhesen szívja a bőrt és közben harapdálja is. 

Az ágyra dobva kérdőn néz rám én pedig az éjjeli szekrényem felé intek.

-Áh szóval ő a kis barátod?-kérdi a vibrátoromat felemelve, nekem pedig még a fülem is elpirul.- Naa.- mondja miközben fölém mászik.-A legjobb ha te tapasztalod ki, hogy mit szeretsz baby, ez nem ciki.- súgja a fülembe, kezét pedig bőségesen keni be síkosítóval és magunk közé nyúl. 

Lábaimat majdnem a nyakamig tudom húzni így teljesen kitárulkozva fekszem alatta. Mutató ujjával lassan kőröz az ánuszomon, majd lassan nyomja be, én pedig összeszorított szemmel és elnyílt ajkakkal élvezem. Évek óta nem nyúlt hozzám így senki. Annyira jó.

Lassan kerül hozzá egy második is és én elveszek. Nem fogom sokáig bírni ezt. 

-Rohadt jó..- nyögöm önkívületi állapotban, miközben olló mozdulatokkal tágít, közben pedig néha megforgatja az ujjait. Elég volt ebből.- Gyere.

Roham tempóban kapkodja le a ruhákat és mielőtt az óvszert felhúzná hirtelen ülök fel. Kibaszott jól néz ki én pedig meg akarom kóstolni. 

-Harry..-kezdi értetlenül, majd hirtelen elhallgat amikor végig nyalok a hosszán. Lassan engedem be a számba amennyit tudok, a többit pedig a kezemmel kényeztetem. Nincs hosszú farka, ellenben baromi vastag. Ütemesen mozgatom rajta a fejem, majd a torkomra engedem. A régen érzett érzéstől picit öklendeznem kell, ő pedig elhúzza a fejemet. Utána már nem is enged vissza, hanem visszadöntve az ágyra mászik felém. Farkára ráhúzza a gumit és határozottan feltolja a lábaimat. Újra zihálva várom hogy bennem legyen.

Lassan töri át a kis rózsát és egy picit jön csak beljebb mert fájdalmasan felszisszenek. 

-Szólj ha jó már.- mondja rekedt hangon és hallom, hogy ő is nehezen bírja. Lehúzva hozzám egy csókkal enyhítem a fájdalmat, majd pár pillanat múlva a sarkammal nyomom tövig magamba.- Baszki.- nyög fel és hátraveti a fejét.

-Mozogj.- morgom, ő pedig ütemesen kezd el mozogni. Nem halad lassan, hanem az élvezetet hajszolja mindkettőnk számára. Egyik kezét levezeti a farkamhoz és azt pedig lassan kezdi el verni. 

-Úr isten.- zihálom miközben az alkarjába kapaszkodok, mert már őrült gyorsan pumpál. A keze lassúsága és a csípője gyorsasága kibaszott gyorsan kerget az orgazmus határára. Remegni kezd mindenem és veszedelmes intenzitású orgazmust élek át. Ő még mozog bennem párat, majd látom hogy megfeszül a nyakán az ér, mozgása ütemtelenné válik és remegve robban belém. Hangosan lihegve lök pár mélyet és az én még mindig lihegő mellkasomra borul.

-Ez..-kezdem, de nem tudom befejezni. Pedig be tudnám, isteni, kibaszott jó, felejthetetlen és baromi intenzív volt. 

-Ja..- ért egyet ő is és a használt óvszert a kukába viszi, majd a fürdőből egy törülközőt hoz nekem. Tetszik, hogy így kiismeri magát, bár nem nehéz, mert a szobából nyílik a fürdő. Gyorsan letörlöm magamtól az élvezetemet és egyből el is nyom az álom. 

Stylist StylesWhere stories live. Discover now