24. rész

459 48 4
                                    

Torkomat megköszörülve indulok meg felé egy lappal a kezemben. Méretlevételhez egy előre elkészített sablonom van, így könnyen be tudom rá írni az adatokat. Először a két karját mérem le, majd következett a háta, utána a mellkasát és a hasát jegyzem fel. 

Ez után következnek a méretek a nadrághoz. Először előtte állva mérem le a csípőjét, amit felvont szemöldökkel néz ő is. Ezután lemérem a lába hosszát három hosszúságú nadrághoz is. Ez után le kell mérnem a derekától a feneke aljáig a hosszt. Eközben önkéntelenül is végig simítok a fenekén, mire hallom ahogy élesen szívja be a levegőt. Én is kezdek kipirulni itt mögötte térdelve. 

Ha lehet a következő pozíciótól még jobban zavarba jöttem, ugyanis elé kellett térdelnem, hogy lemérjem a combja körfogatát. 

-Tedd szét a lábad.- mondom neki előtte térdelve. Elnyílt ajkakkal teszi amit mondok és látom hogy izgatja a helyzet. Lassan vezetem végig a kezemet a szalaggal a combján és közben érzem, ahogy megremeg a lába. Kíván engem. 

Az az igazság hogy én is kívánom őt. Egy kicsit elidőzök a combja méregetésével, majd torkomat megköszörülve állok fel előle és lépek az asztalhoz, hogy felírjak mindent és csatoljam a terveimhez. 

-Köszönöm, hogy segítettél.- fordulok vissza Louis felé, aki még mindig engem bámul. Izzó szemekkel indul meg felém én pedig egyből hátrálni kezdek addig amíg a pultnak nem ütközöm.- Louis?- kérdem halkan, mert ő még ekkor sem áll meg.

Szó nélkül tapad az ajkaimra és keményen kezd el csókolni. Nyelvével pillanatok alatt furakodik be a számba és kezeivel már a csípőmet markolássza. Hangosan nyögök bele a csókba és kezeimmel én is a testét kezdem el felfedezni. Számtól elválva a nyakamra tapad és erősen kezdi csókolgatni, szívogatni és nyalogatni. Farkam már ennyitől fájdalmasan feszül a gatyámban. Ezt jelezni is akarom neki és felé lököm a csípőmet. Amikor ágyékához érek , érzem hogy ő is hasonlóan szenved. Hangosan élvezem a  dörgölőzést és azt hogy a nyakamat kényezteti.

-Lou?-kérdem halkan.

-Hmhhm?- morogva a nyakamtól egy percre sem elválva. 

-Mit szeretnél?- kérdem miközben tempósan dögölőzöm hozzá.

Nyakamtól elválva néz a szemembe és ő is ellenmozog nekem, amitől egyszerre nyögünk fel. Nem szól semmit csak folytatja és érzem hogy már kezdem elérni a végem. Kezeivel a fenekembe mar és erősen szorít magához,de közben nem hagyja abba a mozgást. Ő is közel van. Hátravetett fejjel és összeszorított szemmel koncentrálok egyre jobban az orgazmusra. 

-Nézz rám.- morogja én pedig egyből a szemeibe nézek. Annyira sötét árnyalatot vettek már azok a tengerkék szemek, hogy teljesen elveszek bennük. - Emlékezz ki tette ezt veled Harry.- morogja halkan én pedig eldurranok.- Egy kibaszott pornós.- morogja a fülembe, miközben ő is elélvez. Ez a mondat visszhangzik a fülembe amíg le nem csillapodok az orgazmusban. 

Nagyon megbánhattam őt ezzel ha így büntet. Mindig emlékeztetni akar rá, hogy ki is ő valójában. Amikor ő is lecsillapodik hirtelen nyúlok a nyakáért és lágyan csókolom meg. Akarom hogy érezze, hogy sajnálom. Hogy nem akarom bántani. Hogy akarom őt. 

Stylist StylesOù les histoires vivent. Découvrez maintenant