46.rész

480 52 1
                                    

Már álmomból keltem fel arra, hogy Louis hazajött. Bement a fürdőbe és letusolt, majd nagyon halkan próbált bejönni a sötét szobába, de közben több mindennek is nekimegy. 

-Fent vagyok.- kuncogok fel, mire ő is megáll a mozgásban és én felkapcsolom neki az éjjeli lámpát, mire már könnyen telepszik be mellém az ágyba. 

-Aludjunk baby.- motyogja fáradtan és lekapcsolja a lámpát.

-Hol voltál?- kérdem halkan.

-Majd holnap megbeszéljük.- csókol bele a nyakamban és átölelve engem mögém fekszik. 

Nagyon nyugtató érzés újra az ő karjaiban elaludni viszonylag fesztelenül.  

***

Reggel amikor felkelek Louis már nincs mellettem. Egyből elkap a rettegés, mert attól hogy tegnap nyugodtan kezelte, az még nem jelenti azt, hogy el is nézi ezt nekem. Gyorsan pattanok fel és rohanok le a lépcsőn. A nappaliban nincs, majd meghallom a hangját a konyhából.

Futva teszem meg a két helyiség közötti távot. Az ajtóban óriási sóhaj szakad ki belőlem, amikor meglátom Louist reggelit készíteni. Felháborodottan fordul felém.

-Ágyba akartam vinni neked.- puffog. 

Mosollyal az arcomon sétálok oda hozzá és karjaim közé vonva csókolom meg őt. Nem érdekel, hogy reggeli szájízünk van és az sem, hogy ő picit izzadt a sütéstől. Lágyan csókolom és kezeim közben a derekát simogatják. 

-Jó reggelt Lou.- hajolok el tőle.-Mit csináltál?- nézelődök szét a tálcán.

-Csináltam pirítóst, tettem hozzá lekvárt, vajat, zöldségeket, meg főztem kávét és friss narancslevet. - sorolja.- De ez akkor lett volna az igazi ha fel tudom vinni az ágyban és úgy kelteni téged.- morogja majd nyúl a  tálcáért, hogy felvegye. 

Eközben a mozdulat közben feltűnik nekem hogy a kézfejein sérülések vannak, így egyből a kezembe veszem őket. 

-Mi az isten történt Lou?- kérdem aggódva.

-Ne legyél ideges.- kezdi.- De tegnap meglátogattam Hardot.- mondja én pedig már tudom a folytatást. Lesütött szemmel ölük le a pulthoz. 

-Nekem végem van ezután Lou.- mondom őszintén az első gondolatomat. 

-Nem tudtam megállni Harry. Bántott téged. Csak azért élte túl mert a börtönben nem lehetnék veled. - ül le mellém. 

-Nem kellett volna ezt tenned.- nézek rá, de nem vagyok ideges,mert értem tette. 

-Nem fog többet bántani sem téged,sem senkit mert ki fogom rúgatni, erre mérget vehetsz.- mondja idegesen.

-Neki nagyon nagy hatalma van ott Lou.- rázom meg a fejem.

-Történetesen az iskola dékánja egy nagyon közeli ügyfelem.- kacsint rám én pedig elmosolyodom.- Eltávolítom azt a faszkalapot a közeletekből.-mondja.

-Közelünkből?- kérdezek vissza értetlenül.

-Zaynt is bántotta, de Zayn nem engedte, hogy bántsam akkor, mert fontos volt neki.- mondja, nekem pedig kikerekedik a szemem. 

-Jézusom.- kapom a szám elé a kezemet. Zaynt is megerőszakolta? És ő ezek után még egy légtérben tudott vele lenni. Sőt. Még engem is megvédett vele szemben. 

-Együk meg a reggelit baby.- karolja át a derekam és közelebb húz magához. 

Stylist StylesWo Geschichten leben. Entdecke jetzt