51.rész

440 50 4
                                    

A másnap feszülten telik. Louis már reggel elment és este nagyon későn fog csak hazajönni. Én ma itthon voltam, mert nem kellett mennem dolgozni. Nyilván a tegnapi kérdésem nem légből kapott volt. Tervem van az élőzéssel, ezért ma rendeltem magamnak egy maszkot. Ebéd után be is mentem Louis forgatási szobájába, hogy jobban szét tudjak nézni. Egyesével nézem végig a kellékeket és az egész szobát. Két kamera szögből lehet forgatni, amik ha teljesen az ágy közepén vagy, akkor ugyanazt a képet adják. Miután feltérképeztem a helyet visszacsukom az ajtót és felmegyek az emailjeim közé, mert az egyetemről nem tudok semmit, hogy mikor kell bemutatni a ruhákat. 

Az levelek között ott van egy frissítés az egyetemtől, ami nem a bemutatóról szól. Hardról szól. Leírják benne, hogy egy jobb lehetőség miatt elhagyta az egyetemet és egy másik divattervező veszi át a helyét. Fel kell röhögnöm ezen a magyarázaton. Közben meg pedig hálát érzek, mert tudom, hogy Louis csinálta ezt. És ezt értem tette. 

Este úgy döntöttem megvárom őt és nem leszek hisztis. Fél 10 után ér haza, én pedig lent várom a konyhában. Tudom, hogy ilyenkor mindig eszik és rendelni szokott itthonról,de most főztem neki. 

-Szia.- köszön csendesen és nem tudja mit várjon.

-Szia.- mosolygok rá.- Főztem vacsit.

-Látom.- mondja értetlenül és leül velem szembe.- Nem kellett volna megvárnod, késő van. 

-De akartam.- nyomok egy csókot a szájára és leülök vele szemben.- Hardot kirúgták. Köszönöm.

-Megérdemelte.-kezd neki az evésnek és én is követem őt. Csendben esszük meg a vacsorát és nem beszélünk a mai napról. Csendben fekszünk le és egymás karjaiban alszunk el. 

***

Reggel izgatottan kelek fel több szempontból is. Ugyanis az első érzés ami elönti a testemet az Louis szája a farkam körül. Észveszejtő tempóban veszi kezelésbe a reggeli merevedésem és látom, hogy közben magán is dolgozik. Nem kell sok egyikünknek sem hogy eldurranjon. Lou reggeli gyanánt nyeli le minden egyes cseppemet. Mosollyal a száján jön fel hozzám egy csókra.

-Jó reggelt baby.- motyogja a számra.

-Ennél jobb nem is lehetne.- kuncogok és most én húzom a számra. - Mit csinálsz ma?- kérdem miközben még a mellkasomon fekszik,én pedig a hajával játszom. 

-Papírmunkáim vannak ma. Miért?- néz fel rám.

-Mára végzett már Ditke a ruhákkal, gondoltam hogy bejöhetnél megpróbálni. 

-Rendben, délután bemegyek majd.

Reggeli rutinunk után Lou engem eldob a szalonba, ő pedig elmegy az irodába. Amint belépek az épületbe egy nagyon nem várt hang üti meg a fülemet.

-Szép napot Harold.- köszön a rémálmaim főszereplője. 

Stylist StylesWhere stories live. Discover now