Barbár Kacchan, a hős szerelmes - Bakugou Katsuki fanfiction - BNHA - MHA

06. Dolgozó nő

Bakugo Katsuki egy fa ágán ücsörögve nézte a lány munkáját. Elnézve esetlen mozdulatain, biztos volt benne, hogy korábban még sosem mosott. Most néhány másik nő társaságában egy patak partján mások ruháit suvickolta, és a többi lányhoz mérten lényegesen ügyetlenebb volt Bakugo, a barbár szemében. Sokszor felnézett, figyelte a többi lány mozgását, és így hamar beletanult. Azonban sokkal lassabban haladt a többieknél. A fiú rosszallóan csóválta a fejét. Egy szökött lány hibátlan ruhában, hibátlan bőrrel, és azt hitte, hogy bárki beveszi, hogy csak egy parasztlány?! - gondolkodott magában gúnyosan és azon gondolkodott, hogyan kellene rábírni a lányt, hogy színt valljon. Már átkozottul érdekelte, hogy honnan szökhetett meg ez a kényeske.

Azzal leugrott az ágról, és a saját dolgára indult.

Ayamin ezalatt a ruhát dörzsölgette a szappannal, de a folt nem akart eltűnni belőle. Vér volt. Érdeklődve nézte, hogy vajon a vérfolt állaté, vagy emberé lehetett-e, de hamar megrázta fejét, hogy kiverje belőle a zavaró gondolatokat. A víz hideg volt a kezének, és az anyag már kidörzsölte lágy bőrét. Óriásit sóhajtott, és azon tűnődött, hogy otthon még csak most fog kezdődni a családi reggeli. Most hirtelen aggódni kezdett Misuzuért. Vajon képes falazni néhány napig, vagy már el is árulta az eltűnését? Vagy ami még rosszabb, hogy nem árulta el, de már lebukott és... Nem. Ilyesmire nem is akart gondolni. Elhessegette a félelmetes gondolatokat. Most az ország sorsa volt az első. Alig tartózkodott a városban, máris megtudott egyet s mást. Például azt, hogy éjjel nem járkálunk egyedül házon kívül, és azt hogy a mosónők egészsége nem szolgál hosszú ideig, ha ezt a mosást a téli hidegben is csinálniuk kell. Összefacsarodott a szíve, ahogy a jeges vízre gondolt, amelybe bele kellene merítenie ezt az anyagot, amennyiben tél lenne. Hála az égnek tavasz közepe volt, és habár a víz hideg volt a kezeinek, a levegő már felmelegedett és távol tartotta a tüdőgyulladás lehetőségét. A kezében az ízületeket viszont ugyanúgy megdermesztette a hideg víz és a szorgos munkát jutalmazó hűs reggeli szellő.

A táborhely lakói állati bőrből munkált sátrakat vertek a városon kívül egy erdő melletti tisztáson igen közel a tóhoz. Egy ilyen sátorban kapott helyet éjszakéra Ayamin is, ágya egy szalmával tömött jókora zsák volt, és másik néhány lánnyal osztozott a helyen a sátorban.

A mosást elvégezve a lányoknak egyéb feladatot adtak. Ezek közé tartozott a férfiak által levadászott vad előkészítése és megfőzése is.

- Fogd ezt - nyomott a kezébe egy apró vaddisznót egy nő, ami kétségbeesetten jajveszékelt Ayamin ölében. A lány nyugtatgatni kezdte az állatot, megértően paskolta a hátát. Talán még rá is mosolygott.

- Ne babusgasd azt a disznót - zsörtölődött a nő - Az a dolgod, hogy levágd! - indult volna nő. Kócos hajszálak keretezték az arcát, melyek kegyetlenül lobogtak a szellőben.

- Azt akarja, hogy én öljem meg a disznót? - kérdezte döbbent és magához mérten igen vékony hangon a hercegnő, mire egy bólintást kapott válaszul és egy cinikus feleletet.

- Mi mást akarnék attól a disznótól, mint megenni? - gúnyolódott rajta, és elrohant a saját dolgára.

Ayamin arca hófehérre sápadt, és érezte, hogy a végtagjaiból minden erő elszáll. Pillanatokon belül súlytalannak érezte magát, és öntudatlannak, a disznó pedig visítva rohant el amerre a szeme látott.

Órákkal később rettenetes lázálomból ébredt. Egy szalmazsákon, amiről hirtelen azt sem tudta, hogy mi az, és miért szúr. Gyorsan körülpillantott, hogy magához térjen. Egy lánnyal találta szemben magát. Az egyik lánnyal, akivel együtt mosta a ruhát. A lány éppen egy kendőből csavarta ki a vizet és arra készült, hogy borogatást cserél a homlokán.

- Hát felébredtél - jegyezte meg a lány, felvette a teknőt, amelyben a víz volt, és elhagyta a sátrat. A nyílásnál a nyomában Katsuki alakja jelent meg, és közeledett felé morcosan.

- Reménytelen egy nő vagy - sóhajtotta. Ayamin próbált reagálni, de még mindig nem értette, hogy mi folyik körülötte így jobbnak látta, ha előbb hagyja szóhoz jutni a fiút - Biztos vagy benne, hogy egészséges vagy? - kérdezte.

- Teljesen - ült fel a lány, és a homlokára tette a kezét.

- Akkor miért estél össze? - Ayamin fejében végre tisztázódtak a gondolatok, és ráébredt, hogy mégsem álmodott.

- Megkértek, hogy végezzem ki a disznót - ismerte be szégyenkezve, és lehajtotta a fejét. A fiú feje ismét görcsbe rándult.

- Te tényleg teljesen használhatatlan vagy, igaz? Ezek az emberek szállást és ételt adnak neked. Te magad is megeszed azt a húst - Ayamin mérgesen az arcába nézett, de hamar elpárolgott a hirtelen jött harag. Szégyen vette át a helyét.

A fiú hirtelen mozdulattal megragadta az állkapcsánál fogva és az arcát túl közel kényszerítette a sajátjához. Vörös szemeivel mélyen a lány lelkébe nézett, de az arca egyáltalán nem volt kedves. Dühösnek nézett ki, mint egy éhes farkas.

- Ma megtanítom neked, hogyan készítsd elő a disznót a vacsorához - morogta az arcába - Képes leszel rá anélkül, hogy ájulásra pazarolnád a drága időm? - Ayamin félszegen bólintásra kényszerítette lefogott fejét, mielőtt rádöbbent volna milyen utálatos helyzetbe került már megint.

- Csak ha elengeded végre az arcomat - kapálózott minden csepp megmaradt önbecsülésért egy harcban, amelyet máris elveszített.

Rövidesen egy tűzrakás mellett találta magát. Végig nézte, ahogy a fiú megöli és leperzseli a szőrt a disznóról, amely korábban tévesen azt képzelte, hogy talán megmenekült.

- Gyere ide, innen te csinálod - szólította fel Katsuki, majd felé nyújtotta a vérrel mintázott kést. A látvány elborzasztotta, és az érzéstől felfordult a gyomra. Az érzéstől, amit az okozott, hogy az a kedves disznó milyen apró gyermek volt még, és mennyire szeretett volna élni. Az emlék, ahogy az életéért visított, ahogy hozzá bújt.

Könnyfátylon át nézett a véres tetemre, a késre és a kezekre, amelyek ebben a pillanatban akár drága teáscsészét is tarthatnának és egy könyvet vagy finom süteményt. A szőke most az egyszer egy kicsit megsajnálta, és csak halkan morogva a háta mögé lépett. Megfogta az egyik, majd a másik kezét is, és irányítani kezdte őket, miközben elmagyarázta a lánynak, hogy mit miért csinálnak. Ayamin végig csak a Kacchan közelségére koncentrált, az érintésére, légzésére, és a leheletére a nyakán, mely minden szó után a lelkéig csiklandozta.

Amint a hús illata a levegőbe szállt, a rossz emlékek is elpárologtak. Ayamin ismét szabadnak és boldognak érezte magát, ráadásul Kacchan is abbahagyta a morgást. Ettől az arca is kedvesebb lett, habár kevésbé vicces.

- Ha a marha lerágja és kitapossa az adott területen a füvet, mi is felbontjuk a sátrainkat és tovább állunk olyan területek felé, ahol rengeteg az egészséges fű, és a marha ismét képes lesz legelni - magyarázta, és a lány most már érdeklődéssel figyelte minden szavát. Azután megütközött egy aprócska részleten.

- Tovább álltok? - kérdezett vissza halkan.

- Igen. Mégsem maradhatunk örökké ugyanazon a helyen - mondta, mint aki számára egyértelmű, hogy képtelenség egy térségben letelepedni.

- De hát... - dadogott a lány - Én ezt nem értem.

- A környék forrásait kihasználva élünk egyik napról a másikra, és amint kiürülnek a készletek, olyan hely után nézünk, ahol új lehetőségeket találunk - magyarázta butának nézve a lányt, akinek pedig nem fért a fejébe, hogy miért nem termesztik meg azt, amire szükségük van, hogy ne kelljen máshová menniük és a természet kegyére hagyatkozniuk. Megszólalni azonban nem tudott többé, mert hirtelen aggodalom lett rajta úrrá.