Barbár Kacchan, a hős szerelmes - Bakugou Katsuki fanfiction - BNHA - MHA

02. A parasztlány

Ayamin korahajnalban szökött meg a palotából, hogy a reggeli órákban a piactéren vásárolhasson egy viseltes kosárkával, főkötőben. Világosbarna haja két kis parasztlányos fonatba rendezve pihent a vállán. Óceánkék szemében remény csillogott. Remény egy életre, amely irányítását maga veszi a kezébe. Remény egy igaz szerelemre, a tudás megszerzésére és jólétre, amely nem múlik el, ha a király egyszer végleg elaludt.

Végig nézett a piactéren, és ott minden emberen, a sürgésen mely itt minden napos volt. A palotában ilyet csakis akkor tapasztalt, amikor bált rendeztek, vagy valamiféle eseményt. Az udvari élet viszonylag unalmas és egyhangú volt számára. Ahogy egyre érettebb lett, a ruhák és a frizurák egyre kevésbé hozták lázba. Inkább szerelmekről álmodozott, olyasmiről, amiket a nevelőnője mesélt neki, amikor még kislány volt. S amiket a könyvekben lehet olvasni. Ez a szokatlan látvány is olyan volt számára, mint azok a történetek, egyértelműen úgy kezdődött ez a kaland, mint egy könyv valakiről, aki mindent fel akar adni. Kivéve, hogy ő nem erre készült. Csak meg akarta óvni, ami a számára legfontosabb volt. Az országát, és annak a népét. Közben pedig daliás hercegekről és finom urakról álmodozott, akik alkalmasak arra, hogy beléjük szeressen.

Barna ruhája és kendője alatt is feltűnhetett volna úri modora, ám az egyszerű ember ezt nemigen vette észre csekély értelmével, így könnyűszerrel parasztlány vált a hercegnőből. Misuzu pedig saját magának is vásárolt ruhát, de a hercegnő kikötötte, hogy egyedül akarja megtapasztalni a szegénysorsot, így a lányt hátrahagyva szó nélkül szökött meg, még őt sem avatva be.

Mialatt a hercegnő a piaci standokat járta, és beszélgetésbe elegyedett szinte bárkivel, aki elhaladt mellette, Misuzu az igazak álmát aludta mielőtt megkezdődött volna az élet az udvarban. Álmosan kelt, és valami baljós érzetet hozott az északi szél. Mintha valami megbocsáthatatlan bűnt követtek volna el a városban... Akkor még nem sejtette, hogy a hercegnő árulást követett el ellene. Erre csak akkor jött rá, amikor óvatosan bekopogott őfelsége szobájába, és nem kapott választ három próbálkozás után sem. Akkor bátorkodott benyitni, kihúzni a hatalmas függönyöket, ezzel beengedni a korai napsugarakat. Közben arról beszélt, hogy milyen szépen süt a nap, és a tervet pontosan egy ilyen napon kell végrehajtani és hogy estére vissza is érnek, hogy a vacsorát el tudják fogyasztani úgy, ahogy máskor is szokás volt. A hercegnő aztán erre sem felelt. Nem fordult a másik oldalára, nem dünnyögött, és nem húzta a szemébe a paplant. De nem is válaszolta azt, hogy Misuzu, olyan hálás vagyok, amiért vagy nekem. Márpedig ha nem válaszol, akkor a hercegnő biztosan beteg, gondolta a lány és óvatos aggodalommal merészkedett kitapogatni a méltóságos vállat, amely helyén krumpliszsák feküdt, a fej helyén pedig jókora sárgadinnye. Misuzut elfutotta a pulykaméreg és felfújta az arcát a csúfságra, amelyet ellene elkövettek. Hiszen ez árulás! Olyasvalaki árulta el, aki mellett felnőtt, és a legjobban megbízott benne. Azután hamar elvonta a figyelmét a gondolat, hogy esetleg a krumpliszsákot a hercegnő egymaga cipelte fel a lakosztályába, és kuncogott a viccesnek vélt jeleneten, amelyet még csak nem is látott.

Eközben a hercegnő a húspult előtt állt, és nézegette a szebbnél szebb háztáji húsokat. Volt ott pulyka, fácán, csirke és kacsa. Az eladóval szóba elegyedve Ayamin kiderítette, hogy a hús ára túl magas és csak kevesen engedhetik meg maguknak a hétköznapokban. Azok, akiknek nem jut pénzük a húsra, csereüzleteket próbálnak kötni, amibe csak akkor megy bele az árus, ha attól fél, hogy a hús megromlik. Ezek a csereüzletek, azonban nem jövedelmezőek. Van, aki zöldséget kínál a húsért cserébe, mások értéktárgyakat vagy munkát. Az értéktárgyak azonban legtöbbször csak eszmei értéket hordoznak, így az ilyen jellegű üzlet nem éri meg a kofáknak. Ayamin elborzadva hallgatta, hogy mi történik a hússal abban az esetben, ha nem találnak vevőre. Ilyenkor dög kutakba kerül az, ami már bűzlik. Habár az asszony hozzátette, hogy csak annyit vág le, amennyiről tapasztalatból el tudja képzelni, hogy elkel. A tapasztalatlan gazdák, azonban rajta veszíthetnek.

Egy másik pultnál kézzel készült rizspapírt és ecseteket árultak. Itt csak a gazdagok vásároltak, a szegényeknek nem jutott pénzük felesleges kedvtelésekre. Amikor Ayamin a felesleges kedvtelés szót hallotta, eltűnődött azon, hogy a dolgok, amiket szeret és amiket megtehet, vajon fölöslegesek-e a nép szerint. Ő ugyanis szeretett festeni és olvasni is. A papírostól kicsit balfelé könyveket pillantott meg, de itt egyértelműen el is utasították a közeledését a parasztlány gúnyája miatt. Felháborította az utálatos árus, de nem leplezte le magát és inkább továbbállott. A nap végére megtapasztalta a szegényeknek járó csúfos kinevetést, amikor drága holmi közelébe merészkedett. Azt a rossz modort, amivel a szegény embert illeti a gazdag. Ilyesmiben azelőtt sosem volt része, hiszen hercegnőként őt mindig tisztelték és kiemelt figyelmességben részesítették.

Misuzu ezalatt rendbe tette a hercegnő szobáját, és elhatározta, hogy árulkodás helyett inkább tartja a hátát. Igaz, hosszan tépelődött mire eldöntötte, de végül úgy határozott, hogy megbízik a hercegnő képességeiben és nem aggódja túl a dolgot. Ha vacsorára hazaér, végtére is senki sem fogja észre venni, hogy eltűnt. A reggelinél majd azt hazudja, hogy a hercegnő fejfájásra panaszkodik, a teánál pedig a hőségre. Vacsorára pedig úgyis megérkezik, hiszen imádja a családi vacsorákat amikor egy asztalnál ül az egész család és mindenki derűsen elcseveg egymással. Akkor még nem sejtette, hogy a hercegnőnek egészen más tervei vannak.

A hercegnő elérte a fogadót. Kosárkájában egy fél cipót takargatott, és zsebében némi pénzt arra az esetre, ha meg akarna szállni. A fogadó földszintje fa asztalokkal volt tele, és mindenhol ittas, koszos férfiak várták a sört és a bort. Az ajtótól legtávolabb két éneklő férfi koccintott össze söröskorsóját. Az egyik asztalnál pedig két kidolgozott izmokkal megáldott férfi szkanderezett, és a győztes kilátása további párbaj volt az őket körülvevő néhány ember egyikével. Ayamin néhány pillanatig bámulta a fiút, akin nem volt elég felső ruházat. Az udvartartásban senki nem hordott ilyen hiányos öltözetet, és a látvány kissé megbotránkoztatta, de nem tudta egyértelműen megfogalmazni magában, hogy a látvány nem tetszik neki. Az ittas kiabálás betöltötte a teret, Ayamin kipirult arcát megemelte és tekintetét a pultra szegezte, félszegen sétált oda, ahol a csapos és egyben tulajdonos nagy söröskorsót fényezgetett egy ronggyal. A pultnál könyökölő részegek azonnal kiszúrták a parasztgúnyába bújt hölgyet.

– Egy szobát szeretnék éjszakára – mondta a lány alig hallhatóan, de kifogástalan modorban. A részegeknek több sem kellett.

– Mi van cica, hogy keveredtél a mi kis városunkba? – dörmögte az egyik. Ayamin rá sem emelte a tekintetét.

– Gyere, aludj az én szobámban, az teljesen ingyen van számodra – folytatta egy másik. Egy harmadik pedig megpróbálta taperolni a mocskos praclijával, mire a lány a kezére csapott a kosarával és hátrébb lépett, oda, ahol a második számú felajánlkozó már tárt karokkal várta egy alkohol szagú szorításban, amelyet a férfi maga ölelésnek szánt.

A dulakodás felkeltette az unott barbár figyelmét, aki sorra győzte le az ellenfeleket szkanderban. Lassan felnézett a lányra, és elfintorodott a gyenge teremtés láttán. Felállt az asztaltól, és azt mondta;

– Mára elég volt, vesztettetek, szánalmas barmok – morgott leereszkedően, és a pult felé vette az irányt. Jókorát behúzott a részegnek, amelyik a lányt szorongatta. Az ájultan eleresztette a Ayamint, és hanyatt borult a pultról néhány poharat is lesöpörve. A barbár megragadta a lány karját, és cseppet sem finoman kirántotta a részegek közül, amitől az megbillent és majdhogynem el is esett, ám a kéz, amely a karját fogta, továbbra is erősen tartotta, így visszanyerte az egyensúlyt. A megmentő a szégyentelen taperoló irányába fordult.

– Te is kérsz egyet, baromagy? – kiáltozott mély hangján. A részeg visszalépett, és sűrűn elnézést kért. Látván gyávaságát, a többiek is jobbnak látták békében hagyni a lányt, akit a barbár véd, kit eddig még senki sem tudott legyőzni sem szkanderban, sem kocsmaverekedésben.