Barbár Kacchan, a hős szerelmes - Bakugou Katsuki fanfiction - BNHA - MHA

11. Ayamin és az ifjú herceg

– Felség, a hercegnő megbízott, hogy vezessem körbe a rózsakertben, ameddig ő visszaér. Ugye nem bánja? – Misuzu enyhén megemelte a szoknyáját, hogy mélyen meghajolhasson a herceg előtt.

A herceg megértően elmosolyodott, de igazán halványan. Misuzu pedig elindult a rózsakert felé. Ügyelt rá, hogy valamivel a herceg előtt sétáljon, aki nem tudta az utat, de ne kerüljön mellé. Így sétáltak a rózsakert felé. Egy szólt sem szóltak, ameddig Misuzu ki nem nyitotta a fehérre festett kovácsoltvas kaput.

– Igazán szépek ezek a rózsák – jegyezte meg a herceg, és lassan lépkedett, leelőzve a lányt, amíg az visszazárta a kaput maguk mögött. Figyelmesen megvárta aztán, de nem szólt.

Misuzu pillanatokig csak próbált fel-fel nézni, hogy elemezhesse tökéletes vonásait, de nem merte hosszan bámulni, mert az illetlenség. Nem értette, hogy lehet, hogy a hercegnő még mindig nem akarja a házasságot, miután látta és beszélt a herceggel. Érezte, ahogy kipirul az arca a házasság gondolatára. A herceg udvarias volt, kedves és figyelmes, még ha Misuzu csak egy szolgáló volt is.

– Úgy hallottam, te vagy a hercegnő kedvenc szolgálója – mondta, miközben megsimította egy vörös rózsa elegáns szirmait, akár egy macskát.

– Nem merészkednék ennyire messzire, felség. Nagyon sokan szolgálunk itt a palotában – hajolt meg a lány.

– A királytól úgy tudom, hogy minden téren kifejezetten ügyetlen vagy, a hercegnő mégis téged tart magához legközelebb – Misuzu arcáról le olvadt a tartózkodás és kínjában elhúzta a száját.

– Így igaz, felség – szedte össze magát végül, de továbbra sem nézett fel a fiúra. Magában azonban bosszankodott az őszinte beszéden.

– Úgy tudom, hogy a hercegnőnek egyetlen testvére sincs – jegyezte meg a herceg.

– Ez nem egészen így van – mondta Misuzu meggondolatlanul, majd végre felnézett a herceg döbbent arcába, aki azt hitte, hogy kifogástalan kutatómunkát végzett – Úgy értem, volt egy öccse, aki sajnos eltávozott, felség – mondta, de a herceg arcára nézve különös érzés öntötte el. Valamiféle bizalom. Mintha ismerné, mintha tudná, hogy benne megbízhat – Legalábbis... Eddig így hittük. Egészen addig, ameddig őfelsége a hercegnő rá nem talált egy fiúra, akiről úgy véli, hogy talán a testvére lehet.

– Úgy érted... Lehetséges, hogy valaki szándékosan állította félre a herceget? – lépett közelebb a herceg, Misuzu pedig meghátrált félelmében, ám a herceg mozdulataiban nem volt indulat, így bólintott.

– A szolgáló, aki a kisherceg gondját viselte volna, nyom nélkül eltűnt, miután a baba... A király nagyon bánatos volt, és talán éppen ezért, őfelségének sosem jutott volna eszébe, hogy esetleg átverték őket valahogyan.

– A szolgáló eltűnt?

– Nyoma veszett. Azóta senki sem hallott felőle. Voltam a királyi könyvtárban, és megkérdeztem mindenkit, aki akkor is itt szolgált.

– Érdekes.

– Ez nem egészen az a reakció, amire számítottam – hökkent meg Misuzu, majd észrevette az udvariatlanságát és gyorsan hozzátette, hogy – felség.

– Elnézést, nem akartam érzéketlennek tűnni, csak...

– Csak? – vonta fel egyik szemöldökét a lány, ismét elfelejtve, hogy a fiú egy herceg.

– Az anyám kedvenc szolgálója is ebből az országból származik. Sok időt töltött a nevelésemmel egykor, így ragaszkodtam hozzá, hogy ő is tartson velem, hiszen rengeteg történetet mesélt nekem erről a helyről. Azt gondoltam, hogy örömmel fogadja majd a meghívásom, de... Nem akart eljönni, és hallani sem akart erről az országról – magyarázta elgondolkodva. Misuzu tanácstalanul nézte az arcát. Megfeledkezett magáról, és elkalandozott a felemásszínű szemeken. Ezt a herceg értetlenkedésnek vette, így folytatta, meg sem fordult a fejében, hogy a lánynak esetleg tetszik – Úgy éreztem, hogy valamit titkol.

– Úgy érted, arra gyanakszol, hogy – hirtelen a szája elé kapta két kezét a szemtelenségre – Elnézését kérem, felség – mondta és többször is meghajolt a herceg előtt, de az nem törődött a tiszteletlenséggel, csak bólintott.

– Azóta nem megy ki a fejemből... Sikerült kiderítenetek a nevét?

– Amennyiben a valódi nevét használta.

¤

A hercegnő léptei sietősek voltak. Todoroki herceget Misuzu gondjaira bízta, így csak rövid idő állt a rendelkezésére, hogy megtalálja a fiút. A testvérét. Aki talán a testvére. Egy embert, aki képes lehet arra, hogy irányítson egy országot. Az ő országát. Legszívesebben elsírta volna magát, de tudta, hogy annak még nem jött el az ideje. Berontott a kocsmába, a pékhez, kérdezősködött a kofáknál.

Az ifjú kovácsinas azonban jól ismerte a fiút, habár az sosem vásárolt fegyvert a kovácstól. Ayamin pedig átcsörtetett a főtéren a fiú szüleinek házához, és türelmetlenül bekopogott. Az ajtó szinte azonnal kinyílt, a lány pedig ugyanolyan kék tekintettel találkozott, amilyen az övé is, ezt nem ismerte fel, az első találkozásukkor. Akkor nem nézte meg egészen jól. Mindketten döbbenten néztek egymás arcába, és nekik kettőjüknek már semmi kétségük nem volt azzal kapcsolatban, hogy testvérek.

– Hercegnő? – nyögte ki a fiú?

– Yoru! – kiáltott a hercegnő és egyszerre ölelték át egymást, mint akik csak fél évre váltak el egymástól.

¤

Bakugou becsatolta az övét, izmos felsőtestén, ahogy máskor, most sem viselt a paláston kívül mást. Kidolgozott mellkasán egy pillanatra megérezte a lány tenyerének fantom érintését, ahogy az korábban próbálta eltaszítani magától. Ismét érezte a taszításban a lányból áradó vágyat, és a tény, hogy most mennyire kívánta azt az érintést, és Ayamin szájaskodását maga mellett, felmérgesítette. Morgott egyet maga elé, és nemtörődöm mozdulatokkal elhagyta sátrát. Meztelen felső testének szépségét a nap halovány délutáni fénye kiemelte, izmainak tekintélyes árnyai még több női szemet vonzottak, mint általában. Ezen a délutánon volt benne valami, ami magára vonta a tekinteteket. A törzs női lakói elkerülték, de távolból csodálták a fiút. Abban mind egyetértettek, hogy kifogástalan testében az ördög rejtőzik, éppen ezért senki sem akarta őt. Rossz természetéért senki sem igazán rajongott. Ennek ellenére összesúgtak a lány háta mögött, akit azután a pártfogásába vett. Mert ez nem volt a szokása. Bakugou Katsuki a barbár, elkerülte a női társaságot, és megvetette azt a néhány nőt, akik nem kerülték el őt kellemetlen természetért. Így mindenkinek feltűnt, amikor egy fiatal lányt vett a pártfogásába, aki jószerivel semmihez sem értett. Segítette, a távolból figyelte és védelmezte akkor is, amikor a lány nem tudott róla.

A fiú kisétállt az üres tisztásra. Füttyentéssel jelezte a vörös kissárkánynak, hogy szükség van rá.

Ezen a napon... habár belőle sosem lenne herceg, s nem lesz fehér lova sem, a barbár megszerzi a lányt, akire titkon vágyott. Akit magával hurcolt, és magához akart láncolni, csak túl gyenge volt ahhoz, hogy akarata ellenére erőszakkal vissza tartsa. Most az egyszer valamihez nem volt elég erős. A hercegnő hibájából. Ismét feldühödött. Azok a kellemetlen érzések, amik a belsőjéből sugároztak, nem engedték, hogy olyat cselekedjen, ami a lány ellenére lett volna. S habár nincs fehér lova, vörös sárkányán átszeli az égboltot, hogy kimentse a hercegnőt a kényszerű házasság köteléke elől.

Egy pillanatnyi kétely futott át az agyán. Vajon a hercegnő örül-e neki, ha megmentik attól a kényszerházasságtól? Mi van, ha a hercegnő nem is viszonozza a szokatlan érzéseket, amelyek Bakugout arra ösztönözték, hogy a megmentésére induljon? Hirtelen megrázta magát, és levetette a képtelen gondolatokat. Hiszen a hercegnő csakis odáig lehet érte, és ezt csak az ország sorsa befolyásolhatja.