Barbár Kacchan, a hős szerelmes - Bakugou Katsuki fanfiction - BNHA - MHA

03. Barbár éjszaka I.

Érezte, hogy a fiú elengedi a karját. Megindult az ajtó felé.

Valamiféle rémült zsibbadás lett úrrá a teste felett, Olyan érzése támadt, mintha egy felhőben ülne és nem érezne semmit. Ilyen lett volna a magány? Csak létezett, ott állott a semmi közepén egyes-egyedül és ha ez a barbár alak is magára hagyja, mi lesz majd ővele? – gondolta. Mit tesz vele ez a sok részeg alak? Másfelől pedig, ha elhagyja a fogadót, mégis hol hajthatná álomra a fejét?

Meggondolatlanul a fiú után szökdécselt és elkapta a karját, az felé fordult és a szemébe nézett. Az izzó vörös szempár belefúródott a nyugodt, hideg óceánba, mely a lány tekintete volt. Erős karját a hercegnő törékeny dereka köré fonta, mint akit megbabonázott az ártatlanság, amely a lányból áradt. Ayamin még lélegzetet venni sem mert, csak nézte, ahogy a fiú közelebb hajol hozzá, de amint az arca elég közel ért, valami villámcsapásszerű érzés magához térítette.

Hirtelen fel is ült. Tanácstalanul kapkodta a fejét, és kétszer is körbenézett maga körül, mire felfogta, hogy csak szörnyű álmot látott az éjjel történtek hatására. A harmatos füvön feküdt egy kialudt tűzrakáshoz közel. Piros lepelellel letakarva a hűvös éjszakai levegő ellen, nehogy átfázzon. A nap első sugarai még nem bújtak elő a horizonton. Mellette nem messze a fiú szunyókált ülve, mintha csak véletlenül nyomta volna el az álom.

Ayamin ártatlanul nézte a fiú arcát, így békés és kedves teremtésnek tűnt. Nemsokára észrevette, hogy az őt takaró lepel valójában a palást, és a fiú most nem visel helyette semmit ebben a kora hajnali csípős hidegben. Rémülten lerántotta magáról a prémes palástot, és a fiú köré terítette, aggodalmasan, ahogy egy anya takargatja be a gyermeket. Visszaidézte emlékeiben, hogy mi történt az este, mielőtt zavarba ejtő álmát látta volna.

Mélyről feltörő pánik vette át a korábbi csodálkozás, vagy inkább csodálat helyét. Rövid tétovázást követően a fiú után szökdécselt. Úgy tűnt, nincs közöttük korkülönbség, vagy ha van, az csekély.

– Várj, várj meg – kiáltott utána, de a barbár vissza sem nézett rá, amíg el nem kapta a karját.

– Ugyan miért várnék én terád – köpte gúnyos szavait, és fél szemmel visszapillantott a lányra, miközben igyekezett lerázni a kezét.

– Miért mentettél ki onnan? – kérdezte a lány, mert vérig sértette ez a bánásmód.

– Hagynom kellett volna, hogy ingyen szállást adjon az a féreg? Hát olyan lány vagy? – gúnyolódott a szőke, de közben egy pillanatra sem állt meg. Ayamin továbbra is követte, próbált sietni, de alig érte utol. Közben kiléptek a fogadó ajtaján a nyílt utcára.

– Nem! – kiáltott felháborodva.

– Akkor? – A barbár most megállt, és a hercegnő ügyetlenül lendületből nekiütközött izmos hátának.

– Ha itt hagysz, megint rám fognak támadni, és akkor mit csinálok? Most már fel is idegesítetted őket!

– Nem vagy túl hálás típus – fordult szembe a lánnyal és szörnyű mogorva arcot vágott. Ayamin kék szemei azonban csodálatot tükröztek, habár, ha ő ezt tudta volna, valószínűleg másfajta arckifejezésre vált. A fiú megdöbbent a váratlan tekintet láttán. A nők általában vérig sértődnek az utálatos modorától, vagy meg is ijednek, amiért ilyen ocsmány hangnemben beszél. A hercegnő azonban másként nézett rá. Őt nem rettenthette el, hiszen éppen az imént mentette meg. Rossz ember már nem lehet, csupán modortalan szegény – Mit akarsz tőlem? – morgolódott.

– Vigyél magaddal, és ... – a lány elgondolkodott, hogy fejezze be a mondatot.

– Mégis miért akarnálak magammal vinni? Nekem abban mi a jó? – mosolygott kihívóan, amitől a hercegnő meghátrált. A józan esze azt súgta, hogy meneküljön vissza a palotába, a szíve mélyén egy kósza hang pedig azt, hogy kövesse ezt a fiút.

– Azt kérsz cserébe, amit csak akarsz – mondta a hercegnő, aki jól tudta magáról, hogy képes akármennyi pénzt, vagy akármilyen rangot megadni a fiúnak. A barbár azonban barbár módra félreértette az ajánlatot.

– Ha tudtam volna, hogy ilyen könnyűvérű vagy, otthagylak a részegeknek, tch – fordult el.

– Könnyűvérű? – ismételte a lány sértődötten. Nem ismerte a szó jelentését, de azt megértette, hogy a fiú sértésnek szánta a szavakat.

– Nő, aki bárkinek szexuális ajánlatot tesz – magyarázta lenézően a szőke, mire egy hirtelen és jól irányzott pofon kisgazdája lett egészen hirtelen, hogy még védekezésre sem akadt módja – Most mi a fene bajod van? – kiabált hisztérikusan és elkapta Ayamin kezét.

– Nem tettem semmiféle ajánlatot. Pénzre gondoltam, vagy akármi másra. Soha nem tennék olyan ajánlatot egy magadfajtának – húzta fel az orrát a lány.

– Parasztlány létedre elég öntelt vagy – morogta sértetten a fiú – Nem mintha nagyon kelendő lennél az úri körökben... jól mondom? – eleresztette a lány kezét, ami élettelenül zuhant a lány mellé a helyére. Arca még mindig sajgott a kapott pofontól.

Ayamin hercegnő nagyonis kelendő lett volna a hercegek között, ugyanis az édesapja az országot kínálta fel vele hozományként. Azt azonban nem tudhatta, hogy ezek a férfiak és fiúk vajon hajlandóak lennének-e úgy is elvenni, ha csak őt magát kapnák meg. Valószínűleg semmit sem jelentett ezeknek az embereknek. Belegondolva egy jövőbe, amelyben ő csak egy tárgy a palota körül... Az otthonában, szeretet nélkül. Igazán magányossá tette. Igyekezett elfojtani ezeket az érzéseket, hogy a fiú ne láthassa. Nem sírt, csak kihúzta magát, és elindult a fiúval ellentétes irányba. Az arca majd' felgyulladt az elzárt érzelmek égették belülről. Csuklójára erős marok fonódott.

– Várj – sóhajtott – most hova tervezel menni?

– Nem tudom – nézett vissza a lány – Elszöktem otthonról.

A fiú barbár módra, gúnyosan felnyögött.

– Mégis miért?

– Az nem a te dolgod!

– Mi van a kosaradban?

– Egy fél cipó – emelte meg a kosárkát Ayamin.

– Nem kell a pénzed, de az a cipó jól fog jönni – válaszolta megadóan – Erre gyere.

– Egy fél cipó? Ennyi az egész? – vitatkozott Ayamin, de nem kapott választ.

A fiú egy pillanatig sem volt kedves, vagy gyöngéd, hercegnő mégis biztonságos támaszt látott benne ebben a világban, ahol csak ő volt, és a szülei valószínűleg azt még azt sem tudták, hogy elkóborolt. Kisvártatva a város végéhez értek, és egy tisztáson álltak meg.

Ezalatt Misuzu fel-alá járt a szobában, de Ayamin hercegnő még mindig nem érkezett meg. Alig néhány percen belül be kell ismernie a királynak, hogy a lánya már reggel eltűnt. Végzetes kifejletre számított. Biztos, hogy megbüntetik, felakasztják, megkövezik vagy száműzik az országból, mint árulót. Mit fognak szólni, ha kiderül, hogy ő egész nap tudott a hercegnő eltűnéséről? Gondolkodj – bíztatta magát, majd felkapta a fejét a jónak vélt ötlet hatására.

Egyelőre elhúzhatja az időt, ha azt a benyomást kelti, hogy a hercegnő haragszik a kényszerházasság miatt, és nincs kedve a közös vacsorához. Öklét izgatottan a tenyerébe csapta. Csak megegyék ezt az óriási baromságot! – gondolta vidáman.