Színek és szívek - Larry Stylinson ff - 18+ - ideiglenesen visszatéve

15. Vallomás

Már teljesen eláztam, mikor végre világosságot pillantottam meg előttem. Sietősen haladtam tovább, és végre kijutottam annál az elhagyott faháznál, ami mellett Louval is elhaladtunk. Leugrottam a lóról, és kikötöttem a fedett oldalsó verandánál, aztán bementem a házba, hogy ott várjam meg, amíg eláll az eső.

Louis

Mérges voltam, amiért a göndör magunkra hagyott, de talán nem is rá haragudtam, hanem Maxre. Az a rohadék folyamatosan tette a szépet Eleanornak. Megjátszotta előtte a jófiút, hogy bevágódjon nála. Nem voltam féltékeny, csak éreztetni akartam vele, hogy ami az enyém, az az enyém, és a szemét is vegye le róla. Korábban is volt már vitánk a nők miatt. Amíg Max rendszeresen látogatott bennünket, többször buliztunk együtt, pontosabban ő is ott volt velünk, és állandóan az a nő kellett neki, akit én kinéztem magamnak. Nem tudom milyen kényszer volt ez nála, de egy alkalommal még össze is verekedtünk miatta, mikor rajtakaptam, hogy az éppen felszedett csajomat fűzi. Nagyjából az idő tájt mérgesedett el köztünk a viszony, bár előtte sem csíptem, mert apám előtt is mindig megjátszotta magát, holott már akkor tartozásai voltak, és állandóan balhéba keveredett, főleg, mikor túlságosan beszívott.

Amikor El kezét fogdosta, már akkor levágtam, hogy semmit sem változott. Alig jött meg, máris rákattant arra, ami az enyém. Ez várhatóan így lesz majd az örökségünkkel is, ha eljön az ideje, amit reméltem, hogy nem egyhamar fog bekövetkezni.

– Nem értem, miért vagy olyan rossz véleménnyel az öcsédről – mondta Eleanor, mikor Max elment, hogy felhordja a holmiját apám lakosztályába. – Udvarias, és kedves, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek leírtad.

Még mindig a teraszon ültünk. Semmi kedvem nem volt Eleanornak is elmagyarázni, hogy miért nem kedvelem Maxet. Korábban se sokat beszélgettünk róla, így El jóformán csak hallomásból tudott a létezéséről.

– Hagyjuk őt, inkább beszéljünk kettőnkről. Örülök, hogy itt vagy – nyúltam a keze után.

– Én is, de tegnap nagyon megbántottál – váltott azonnal duzzogásra.

Áthúztam magamhoz, és az ölembe ültettem.

– Nagyon hiányzol, El. Tényleg alig látlak, és szeretnék már összebújni veled – néztem bele a sötét szemeibe.

Magam sem tudtam igaz-e, amit a számon kiejtettem, hiszen még most is Harry után epekedtem, de ha rendezni akarom az életem, tovább kell lépnem. Rövid idő alatt túl sok fájdalmat okoztam a göndörnek, és nem akartam még többet. Mindenkinek így lesz a legjobb. Ő összejött azzal a sráccal, én pedig kibékülök a barátnőmmel. Minden úgy lesz, mint régen.

– Nézd, édesem, megbocsájtok, de ez nem így működik – állt fel Eleanor. Döbbentem néztem rá. – Az ilyesmit nem lehet néhány kedves szóval lerendezni – folytatta. – Még le kell ülnünk tisztázni ezt a dolgot kettőnk között. Nekem igenis fontos a munkám, és nem szeretném, ha újra és újra a fejemhez vágnád, hogy nem tudok elég időt szakítani rád.

– De El, azért azt te is beláthatod, hogy ez közel sem normális így. Lassan már távkapcsolatban élünk, annyira keveset látlak. – Próbáltam nem kiabálni vele, mert azzal ismét csak elrontanék mindent.

– A jövőhetem lazább lesz, és akár már holnap éjszaka itt tudok maradni. Akkor majd átbeszéljük ezt, rendben? – nézett rám szokatlanul kedvesen.

Mindig csak halogatta a dolgot. Annyira untam már...

– Gondolom, már megint indulnod kell – tértem ki a válasz elől.