Színek és szívek - Larry Stylinson ff - 18+ - ideiglenesen visszatéve

11. Fájdalom

Először attól hidaltam le, hogy Zayn meleg. Másodszor pedig attól, hogy azonnal levágta, tetszik nekem Harry.

A kurva életbe!

Nyolc kibaszott éve messzire elkerültem az ilyen srácokat, erre tessék. Máris három került a közelembe... és nagy valószínűséggel én vagyok a negyedik.

Valaki lőjön fejbe!

Harry

Elmondani nem tudom, mennyire untam ezt a rohadt meccset. Egyáltalán nem kötött le, így gyakran elkalandoztak a gondolataim. A legtöbbször természetesen a mellettem ülő kócoson agyaltam. Most megint olyan normális volt, még annak ellenére is, hogy cukinak nevezett. Igyekeztem nem kiakadni a dolgon, de azért még mindig haragudtam rá.

Később már a holnapi randimon agyaltam. Nem tudtam, hová vihetném Gavint. Ebéd után találkozunk, tehát étterembe semmiképpen. A mozihoz túl korai a két óra, a sétához hűvös az idő, és esőt is mondtak holnapra, úgyhogy bajban voltam. Esetleg beülhetnénk egy csendes kávézóba. Első randinak nem olyan rossz, úgyis csak ismerkedni akartam vele.

Gondolkozás közben a bal kezemmel a hajamba túrtam, a jobbomat pedig magam mellett pihentettem, aztán hirtelen megdermedtem. Louis is leengedte a kezét maga mellé, és félig az enyémre csúsztatta. A véletlen érintés letaglózott, és moccanni sem mertem. Úgy meredtem a képernyőre, mintha tényleg érdekelne, ami ott zajlik, csak éppen semmit sem fogtam fel belőle. Louis finoman végigsimított a kézfejemen.

Te jó ég! Ez nem véletlen!

A szívem zakatolni kezdett, és azt hittem, mindjárt átszakítja a mellkasomat. Mit csináljak? Húzódjak el? Egy újabb lágy simítás a hüvelykujjával. Behunytam a szemem, és próbáltam nem infarktust kapni. Már abba sem hagyta. Nézte a meccset, és közben a kezem cirógatta. A vér vészesen száguldani kezdett egy bizonyos pont felé. Elrántottam a kezem, és előrehajolva a térdemre támaszkodtam. Louis szinte velem egy időben csinálta ugyanezt.

Felé kaptam a fejem, és lassan ő is rám nézett. Nem akartam elhinni, amit a szemeiben láttam. Louis kíván engem? Vagy csak a képzeletem játszik velem, és azt látom, amit látni szeretnék? Nem. Azok a kékek vágytól csillogtak, és azok az ajkak hívogatóan nyíltak el, az a mellkas pedig a zaklatottságtól járt fel-alá.

Szinte szédültem a hirtelen ért sokkhatástól. Ismét a tévékészülékre néztem, ahogy Louis szintén. Mi történik? Talán tényleg igaza volt Zayn-nek? Vagy ez megint csak játék, és még mindig ugyanott tartunk? Soha nem voltam még ennyire összezavarodva, mint most. Észre sem vettem, ahogy telnek a percek. Louis és Zayn időnként beszélgettek, de nem tudtam volna felidézni, hogy miről. Csak arra eszméltem, hogy a kócos felállt mellettem, és én úgy néztem rá, mint aki szellemet lát.

– Nos, megyünk? Vagy még maradni akarsz? – kérdezte.

– Ööö, nem – pattantam fel. – Mehetünk. Kösz, az estét, Zayn – köszöntem meg a nem tudom mit.

– Hát, igazán nincs mit, de szerintem, inkább én tartozok köszönettel nektek – nevetett Zayn.

– Akkor holnap tíz körül bejön érted az egyik lovászunk – mondta neki Louis.

Ezt is most beszélték meg? Ennyire lemaradtam volna?

– Rendben. Nem felejtettem el – kísért el bennünket az ajtóig.

A friss levegőn kezdtem kicsit magamhoz térni az előbbi kábulatból. Louis csendben lépkedett mellettem. Nem tudtam mit tegyek. Kérdezzek rá a dologra? Miért nem mond semmit? Miért tesz úgy, mintha semmi sem történt volna? Lesz, ami lesz. Ki kell derítenem, mi a fene folyik itt. A kérdés csak az volt, hogyan.