Színek és szívek - Larry Stylinson ff - 18+ - ideiglenesen visszatéve

21. Áttörés

Igazából volt kedvem hozzá. Ezer éve nem játszottam már, és mára úgysem terveztem semmit. Max bekapcsolta a játékkonzolt, és a kezembe adta az egyik kontrollert. Kiválasztottuk a csapatokat, és belemerültünk a játékba. Nem játszott ügyesebben, mint korábban, de én is kimentem a gyakorlatból. Fél óra múlva azon vettem észre magam, hogy Max-szel együtt nevetek, és folyamatosan húztuk egymást. Nem tudtam volna megmondani, mikor voltam ilyen felszabadult a társaságában. Talán valamikor, még kölyökkorunkban.

Harry

Már reggel azon töprengtem, nem kapkodtam-e el ezt a Gavin dolgot. Megint dühből cselekedtem, de végül úgy gondoltam, baj nem lehet belőle, hiszen csak elölről kezdjük az ismerkedést. Nem fogom újra az ágyamba cipelni, habár szerintem nem is hagyná. Barátkozunk, és meglátjuk mi lesz belőle, ahogy persze Louis-val is. Tisztában voltam azzal is, mennyire nem fair Gavinnel szemben ez az egész, mert számomra mindig Louis lesz az első, de ő egyelőre nem az enyém, és talán nem is Eleanoré. A kócos valahol kettőnk között lavírozott, nekem pedig ki kellett várnom, merre billen a mérleg nyelve. Viszont addig sem nézhetem ölbe tett kézzel, ahogy esetleg Eleanor visszaszerzi magának, és Louis sem dőlhet hátra nyugodtan azzal a tudattal, hogy én bármikor a rendelkezésére állok (na jó, ez valószínűleg így lesz), de harcoljon értem, ahogy én is érte.

A dolognak megvolt a hátulütője is, mert mi van, ha Louis éppen emiatt fog eltávolodni tőlem? Mégis bíztam benne, hogy ezzel rá tudom vezetni a helyes útra.

– Felhívott Liam – közölte váratlanul Niall.

– Mi? – néztem rá csodálkozva.

A második előadáson ültünk, ami közös volt.

– Tegnap rám írt, és képeket kért az alkotásaimról, aztán este felhívott, hogy üljünk be valahová ma – magyarázta suttogva.

– Talán téged is be akar vonni a kiállításba. Nem mondta, hogy mit akar?

– Nem, de majd este kiderül. Viszont a bulit elkezdtem szervezni. Már meghívtam vagy húsz embert, de te is szólhatnál az ismerőseidnek – tért át a szombat estére.

Rövid ideig csendben kellett maradnom, mert közben jegyzeteltem.

– Jó, majd szólok nekik – rendeztem le ennyivel a dolgot.

Nem mondanám, hogy túl sok haverom volt, de néhányukkal napi szinten beszélgettem a szünetekben. Azokat majd mind elhívom, illetve természetesen Gavint is.

Louis üzenete ismét felzaklatott, pedig nem írt semmi olyat, amin fel kellett volna húznom magam. Aggódott, ami jólesett, de mégis dühös voltam rá. Az első leckét rögtön meg is kapta tőlem azzal, mikor megírtam neki, hogy Gavinnel találkozok. Sajnáltam, mert tudtam mit érezhet most, de muszáj volt kegyetlennek lennem vele.

A vörös srác, ahogy ígérte, valóban ott várt kettőkor a főbejáratnál. Nem mosolygott, mikor felé közelítettem. Nem bízik bennem, amiért nem tudtam haragudni rá.

– Remélem, nem kocsival vagy – léptem oda hozzá, mire ő csak a fejét rázta. – Akkor gyere, ugorjunk el valahová kajálni.

– Én is ezt akartam javasolni – értett egyet velem.

Gavin a kellő távolságot megtartva lépkedett mellettem a parkoló irányába. Fehér póló volt rajta, melyhez zöld, vékony dzsekit vett fel, ami igazán jól állt a vörös hajához. Hozzá sima farmert, és világosbarna bakancsot viselt. Hétköznapi volt a szerelése, de nekem tetszett. Udvariasan kinyitottam előtte az ajtót, és még a táskáját is elvettem tőle, hogy ne kelljen az ölében cipelnie, és bedobtam az enyémmel együtt a csomagtartóba.