Az ebédlőben már nagyban folyt a vacsoráztatás, orkok és tündék együtt ültek a hosszú asztaloknál, evőeszközök ütődtek a fémcsajkákhoz megalkotván az evés ritmusát. Arundel mint egy fekete párduc, hajtott hátal, sunyin kanalazta a levest, és aggódva lesett ki vastag, fekete szemöldöke alól. Aztán anélkül, hogy odapillantott volna, szigorúan megpaskolta a mellette ülő nyalka őrnagy felkarját, aki megtörölte a száját, és egy kelletlen grimaszt vágva felnézett.
– Mi az?
Arundel állával előrebökött Evindal felé. A parancsnok az ebédlősátortól távol, a tábor szélén álldogált egyedül, és fel-le sétált, miközben egy zöldalmát majszolgatott.
– Valami nincs rendben vele.
Murindel hetykén felvonta a vállát. – Én semmi különöset nem vettem észre rajta. – Aztán ismét belemerítette kanalát a levesbe.
Arundel azonban merengőn elfordult az ebédlőasztaltól, és fejcsóválva folytatta. – Nem. Valami nyugtalanítja. Méghozzá olyasvalami, amit még nekünk sem akar elmondani. Ez pedig engem nyugtalanít.
– Zöldségeket beszélsz.
A tábornagy orrát felhúzva, szemét lehunyva replikázott. – Az, hogy te nem látod, még nem jelent semmit!
– De az sem, hogy te igen.
Arundel csak az égre nézett, és inkább visszafordult Evindal alakja felé. – Rosszat sejtek. Azóta ilyen, mióta ott van nála az a nő.
Murindel erre mégiscsak letette a kanalat – Azt gondolod...?
– Azt. Az elején magam is úgy hittem, nem fog megártani neki, ha egy kicsit, khm, jól érzi magát, de...
Az őrnagy ironikusan mosolygott.
– ...de most már azt várnám, hogy felszabadult legyen. Vagy hencegő. Vagy...
– Hencegő? – hahotázott Murindel. – Te nem ismered!
Arundel lefitymálón nézett végig rajta. – Úgy beszélsz, minta mi ketten nem egy időben kerültünk volna a seregébe!
De Murindel csak mosolyogva hümmögött. – Talán magadból indulsz ki. De ő sosem kezdene el ilyesmivel hencegni.
Arundel pökhendien mustrálta még a huncut vigyort, aztán igyekezve a levese fölé hajolt, és a fogai közt odapörkölte az őrnagynak. – Az Erdő Istene áldjon meg téged, halkíts már! Nem látod, hogy éppen mifelénk tart?
Murindel közönyösen pillantott Evindal irányába, majdhogynem még a vállát is megrántotta. Arundel pedig inkább úgy tett, mint aki belefelejtkezik az evésbe, amikor pedig parancsnokuk eléjük ért, szélesen mosolyogva köszöntötte, és kissé aggódón megjegyezte. – Nem ülsz le, uram? Úgy láttam, nem sokat ettél.
– Éppen elég volt, köszönöm – szólt kurtán Evindal. – Fáradtnak érzem magam, most elvonulok. A takarodó előtti rövid esti szemle lebonyolítását rátok bízom.
– Számíthatsz ránk – mondta készségesen Arundel, míg Murindel két falat között bólogatott.
– Rendben van, jó éjszakát!
– Jó éjszakát, uram! – hangzott a válasz kórusban. Arundel megvárta, míg a parancsnok messze kerül tőlük, aztán sokatmondóan Murindelre bólintott, aki válaszul csak felvonta a vállát.
KAMU SEDANG MEMBACA
A tündeparancsnok
FantasiAz eddig a wattpadon szereplő könyvem most már kapható: https://vikonyv.hu/olvasnival%C3%B3/binder-anita-a-tundeparancsnok/