A tündeparancsnok

12

Az ebédlőben már nagyban folyt a vacsoráztatás, orkok és tündék együtt ültek a hosszú asztaloknál, evőeszközök ütődtek a fémcsajkákhoz megalkotván az evés ritmusát. Arundel mint egy fekete párduc, hajtott hátal, sunyin kanalazta a levest, és aggódva lesett ki vastag, fekete szemöldöke alól. Aztán anélkül, hogy odapillantott volna, szigorúan megpaskolta a mellette ülő nyalka őrnagy felkarját, aki megtörölte a száját, és egy kelletlen grimaszt vágva felnézett.

– Mi az?

Arundel állával előrebökött Evindal felé. A parancsnok az ebédlősátortól távol, a tábor szélén álldogált egyedül, és fel-le sétált, miközben egy zöldalmát majszolgatott.

– Valami nincs rendben vele.

Murindel hetykén felvonta a vállát. – Én semmi különöset nem vettem észre rajta. – Aztán ismét belemerítette kanalát a levesbe.

Arundel azonban merengőn elfordult az ebédlőasztaltól, és fejcsóválva folytatta. – Nem. Valami nyugtalanítja. Méghozzá olyasvalami, amit még nekünk sem akar elmondani. Ez pedig engem nyugtalanít.

– Zöldségeket beszélsz.

A tábornagy orrát felhúzva, szemét lehunyva replikázott. – Az, hogy te nem látod, még nem jelent semmit!

– De az sem, hogy te igen.

Arundel csak az égre nézett, és inkább visszafordult Evindal alakja felé. – Rosszat sejtek. Azóta ilyen, mióta ott van nála az a nő.

Murindel erre mégiscsak letette a kanalat – Azt gondolod...?

– Azt. Az elején magam is úgy hittem, nem fog megártani neki, ha egy kicsit, khm, jól érzi magát, de...

Az őrnagy ironikusan mosolygott.

– ...de most már azt várnám, hogy felszabadult legyen. Vagy hencegő. Vagy...

– Hencegő? – hahotázott Murindel. – Te nem ismered!

Arundel lefitymálón nézett végig rajta. – Úgy beszélsz, minta mi ketten nem egy időben kerültünk volna a seregébe!

De Murindel csak mosolyogva hümmögött. – Talán magadból indulsz ki. De ő sosem kezdene el ilyesmivel hencegni.

Arundel pökhendien mustrálta még a huncut vigyort, aztán igyekezve a levese fölé hajolt, és a fogai közt odapörkölte az őrnagynak. – Az Erdő Istene áldjon meg téged, halkíts már! Nem látod, hogy éppen mifelénk tart?

Murindel közönyösen pillantott Evindal irányába, majdhogynem még a vállát is megrántotta. Arundel pedig inkább úgy tett, mint aki belefelejtkezik az evésbe, amikor pedig parancsnokuk eléjük ért, szélesen mosolyogva köszöntötte, és kissé aggódón megjegyezte. – Nem ülsz le, uram? Úgy láttam, nem sokat ettél.

– Éppen elég volt, köszönöm – szólt kurtán Evindal. – Fáradtnak érzem magam, most elvonulok. A takarodó előtti rövid esti szemle lebonyolítását rátok bízom.

– Számíthatsz ránk – mondta készségesen Arundel, míg Murindel két falat között bólogatott.

– Rendben van, jó éjszakát!

– Jó éjszakát, uram! – hangzott a válasz kórusban. Arundel megvárta, míg a parancsnok messze kerül tőlük, aztán sokatmondóan Murindelre bólintott, aki válaszul csak felvonta a vállát.