A fantázia erdejében

11. rész vissza a földre

Miután megebédeltem Éjfél társaságában,elkészültem a vadászatra.
-Kész vagyok,mehetünk-álltam mosolyogva Ármin elé.
-Jó,de ha elcseszed...-tartott szünetet.
-Igen tudom soha többet nem mehetek veled sehova-mondtam unottan. Fél mosollyal indult el,tudva hogy úgy is mögötte jövök. Az erdő sűrűbb részénél jártunk,amikor Ármin észrevett egy nyuszit. Sajnáltam elkapni de hát ez a sors. Hirtelen erőmmel elkaptam a lábát így könnyű volt elkapni.
-Ügyes-dicsérte meg tettem. Mosolyogtam egyet rá. Odaértünk,ugyan ahhoz a barlanghoz ahol megkaptam az erőm. A kő vibrált,és a nevemet írta ki.
-Ez meg mit csinál-kérdeztem Ármint válaszra várva.
-Fogalmam sincs-nézett ő is furán a kőre. Kezem a kőre tettem,így kivetítette az egyik barátnőm.
-Réka?-kérdeztem inkább magamtól.
-Liza vissza kell jönnöd-szólalt meg ilyedten  Réka-Tudom hol vagy. Szüleid eltűntnek gondolnak,amivel semmi gond nincs. Meg fogsz halni ha nem adok be a szívedbe egy varázslatot. Eltitkoltam eddig előled,de boszorkány vagyok-kezdett el könnyezni. Meghökkentem. Mindig is tudtam hogy furi egy lány volt,de nem gondoltam volna hogy boszorkány.
-Ha elengeded a követ és ujra hozzá érsz visszatérsz a földre. Utánna én visszahozlak-fejezte be az utolsó szavait. Hirtelen  a vetítés leállt. Árminra néztem. Ő is rám.
-Vigyázz magadra és Éjfélre amíg nem vagyok-mondtam mikor elengedtem a követ.
-Már most mész?-látszott az arcán az ijedtség.
-Meghalok ha nem megyek-hajtottam le a fejem-éreztem a fájdalmat. A tudat hogy meghalok ha nem megyek vissza.
-Hát akkor..-majd magához ölelt. Úgy szorította a derekam,mintha nem lenne holnap. Visszaöleltem.
-Na csinálj hülyeséget amíg nem vagyok-súgtam a fülébe majd elengedtem. A kő felé fordultam,majd kezem lassan rátettem. Hirtelen nagy fényességet láttam. Zuhanni kezdtem valahova. Kinyitottam a szemem és amíg zuhantam minden fekete volt. Becsuktam vissza félelmemben. Valamire huppanva érkeztem. Réka ágya volt az. Felálltam és a földön voltam. Elmosolyodtam örömömben. Réka nagy mozdulattal vágta ki az ajtót,majd azzal a lendülettel borult a nyakamba. -Annyira hiányoztál-mondta.
-Te is nekem-mosolyogtam ölelésünkbe.
Mikor elengedett körbenéztem a szobájában. Megváltozott. Minden varázskönyvekkel,gyertyákkal volt kirakva. Az ablakon is kinéztem. Ugyan az a látvány amit egy évvel ezelőtt láttam amikor nála nyaraltam. Szüleim háza innen két mérföldre volt,úgyhogy oda nem láttam el. Ők abban a tudatban vannak hogy eltűntem. Aznap pont összevesztem velük. Eszembe jutott hogy egy hülyeségen. Bekönnyeztem. Jött a felismerés,hogy Rékával egy légtérbe vagyok,másnéven a szobájába. Nagy lendülettel fordultam vissza felé.
-Üdv ujra a földön-mosolygott huncuta.