Álmodnak-e a rókák sült bárányokkal?

Éjfél

Alex és Jazon már egy jó fél órája, a kantinban üldögélt, mikor Nikolai előkerült. Elmosódott arccal lebbentette fel a sátrat, majd rövid nézelődés után kiszúrta őket.

- Kávéztok? – kérdezte rekedted hangján.

- Túl vagyunk rajta. – mondta egy csipkelődő mosoly mellett Jazon.

- Mindegy. – mondta kicsit sértődötten. – Én iszok egy duplát.

- Nekem... - kezdte Alex. – Hozhatsz még egyet. Köszi. – mondta, majd a zsebéhez nyúlt.

- Vendégem vagy. – intette le. – Tegnap esett pár potya pia.

Arcára próbált kedves mosolyt varázsolni, mert úgy érezte, hogy társra lelt a másnapi szenvedésben. De csak egy bágyadt vicsorgás sikeredett, majd kimért léptekkel a pulthoz indult.

- Azt mondtad nincs baj. – vonta kérdőre Jazon.

- Nincs is. De, nem bíznám a véletlenre. Azért a tegnapiból kiindulva, sokkal parásabb lehet a mai menet. – révedt a távolba. – Amúgy, Boris merre van?

- Nem tudom.

Nikolai visszaérkezett a kávékkal. Beszélgettek még egy darabig. Szóba került az aznapra tervezett művelet, de ennél ügyeltek, hogy ne említsenek meg semmi olyat, ami később problémát jelenthet. Nem figyelték az órát, de ahogy telt az idő, úgy lettek egyre idegesebbek. Ugyanis a csapat negyedik tagja, csak nem akart előkerülni.

- Jólvan. – mordult fel Nikolai, aki a duplakávé hatására szinte megtáltosodott. – Még tíz perc, ha nem ér ide, megyünk hárman.

- De ő tudja legpontosabban a helyet. – csitította Jazon.

A látszat ellenére, őt is szétvetette az ideg. A pohárból, a megmaradt kockacukorból és a keverőpálcából próbált meg bonyolult építményt alkotni, ezzel elterelve gondolatait.

- Menjünk. – szólalt meg Alex. – A hegyet tudjátok, hol van. A tetején lesz fent. A zúgás alapján meg csak meglesz.

- Milyen zúgás? – kérdezték szinte egyszerre.

- Jó reggelt. – köszönt Boris fáradt hangon, ahogy a sátorba lépett.

Megtorpant a bejáratnál, de ahogy észrevette a társaságot, odament. Nem ült le közéjük, csak az asztal mellett megállt.

- Készen vagytok? – hangzott a kérdés.

A közönség soraiból érkező, csak megvető pillantások szolgáltak számára válaszul.

- Akkor menjünk. – vonta össze szemöldökét.

- Kávé? – érdeklődött Nikolai.

- Menjünk. – zárta le és kiviharzott a sátorból.

A csapat többi tagja egy rövid időre összenézett, de nem szólt senki. Ezt követően egy egyhangú vállrándítást követően elindultak.

---

A tegnapi iránnyal ellentétben, nyugatnak indultak. Az ellenőrzőpontot elhagyva, a másik két ösvényhez képest, jóval szélesebb úton haladtak. A talajt borító avaron, jól látszott, hogy két csíkban tisztább és jobban letaposott. „Járművekkel is járnak erre?" – gondolkodott Alex. Másodpercekkel később már, azonban minden figyelmét elvonta, az egyik bokor alján burjánzó virág. Az apró növény hasonlított az ibolyára, azonban ahogy kis szirmaival szétterült, szivárványszínben pompázott.

- Mérgező. – mondta a mögötte haladó Jazon, és továbblökte. – Ne szakadjunk szét.

Percekkel később véget ért az utat ölelő fák sora és egy hatalmas tisztásra lyukadtak ki. Az erdő szélén, jobb kéz felől egy nagy hangár állt. A tetőn körben kialakított állásokban fegyveresek strázsáltak. Némelyikük intett, de inkább a saját dolgukkal törődtek és pásztázták a messzeséget. Egyik ajtószárnya nyitva volt, belátást engedve a bent lévő járművekre és felszerelésekre. Méretes teherautók, paletták sorakoztak, de az épület mélye már sötétbe burkolózott így nem látszott minden. „Ezeket darabokban hozták át, vagy, hogy?" – ámuldozott Alex.