Álmodnak-e a rókák sült bárányokkal?

Szürkület

- Bocsi főnök. Lenne egy perced? – vonta félre Alex a felettesét.

- Áh, persze. Úgy is beszélni akartam veled. – kezdte. – Az utóbbi túlórákkal túlzásba estél. Nem volt semmi munka, oszt mégis bent basztad a rezet.

- Sajnálom.

- Említetted pár hónapja, hogy gyűjtesz valamire, mindegy, de kikötöttem akkor is, hogy csak akkor legyél bent, ha értelme is van.

- Ezzel kapcsolatban...

- Még nem fejeztem be. – szórt villámokat a tekintetével. – Jövő hónaptól részmunkaidőbe mész át. Nincs annyi megrendelésünk mostanában.

- Jövő hétvégén és hétfőn nem jönnék.

- Kezdetnek jó. – bólogatott mosolyogva. – Egy héten négynél többször meg ne lássalak itt.

- Rendben. – tört össze Alex.

Ezután főnöke sarkon fordult és dolgára indult. Ott maradt egyedül a hideg raktár egyik sarkában. „Ez oszt fasza." – gondolta, majd a falba ütött egyet. Röviden megforgatta magában a gondolatot, majd a telefonjáért nyúlt.

- Hali! – szólt bele Jazon.

- Helló! Hétvégén számoljatok velem. – mondta határozottan Alex.

- Oké. Péntek este nyolckor, Boris felvesz téged a nagypályaudvarnál.

- Mivel készüljek?

- Ha a múltkori cuccaid megvannak, azt hozd. – majd rövid szünet után hozzátette. – A többit megoldjuk.

Alexet egyszerre öntötte el a hűvös nyugalom és az égető izgatottság. Nyugodt volt, hogy forrást tud szerezni a gyógykezeléshez, de már az Alter gondolatától is görcsbe rándult a gyomra. De valahol, mélyen belül, formát öltött benne az adrenalin utáni vágy, hogy újra ott lehessen.

Talán ez utóbbi rémisztette meg a legjobban.

---

- Megjöttem! – köszönt be a lakásba.

- Isten hozott! – hangzott a szobából. – Korán hazaértél.

- Ma nem kellett túlórázni. – mondta, majd habozás után folytatta. – Meg ezen túl, lehet nem is fog kelleni.

- Na, ennek örülök. Végre lesz egy kis szabadidőd.

- Na, igen. – morogta az orra alatt Alex.

- Van valami baj? – váltott hangnemet az öreg.

- Igazából nincs. – kezdte, de nem igazán tudta, hogy hogyan folytassa. – Hétvégén, pár kollégámmal elugranánk.

- Merre?

- Vi-viszonylag messze. – habozott. – Lenne egy alkalmi munka, jól fizet és oda.

- Amíg tudom, hogy jól vagy, nem bánom. – hagyta annyiban a dolgot Shoda.

Alex ezután a szobájában ment. Előszedte a szekrény aljáról a táskát. Ahogy a korházból hazaért és kivette belőle az ezüstöt, bevágta oda és hozzá sem nyúlt. Ahogy a földre tette, egy pillanatra elkapta a hányinger. A kezére ráragadt a száradt vér, mely még mindig pörgött az anyagról.

Az egyszerű, sárgászöld színű anyagból vart táska, a régi filmekben látott katona málhazsákokra emlékeztette, annyi különbséggel, hogy nagyjából fele akkora volt. Így pedig, hogy tele volt, egy méretes, szikkadt pázsithurkára hasonlított.