Sírig és tovább (BEFEJEZETT)

14. Piknik I/II

Kránicz András szemszöge

Erik már legalább két hete ideköltözött, eddig egész jól kijövünk, nagyon alkalmazkodó. Megbeszéltük, hogy a házimunkát felváltva csináljuk, de nem tartunk semmilyen szigorú beosztást. Szerencsére mind a ketten olyanok vagyunk, hogyha koszt vagy kupit látunk, akkor azt azonnal eltakarítjuk. Még a macskát is felváltva etetjük, aki, amióta Erik itt van, valamiért állandóan velünk akar aludni egy ágyban, de általában nem hagyom neki. Erik nagyon sokat tanul. Van, hogy késő este jövök fel a pincéből és látom, ahogyan a konyhaasztalnál ülve, a könyveire borulva alszik. Ha még elég korán van, akkor felkeltem, és ágyba küldöm, viszont, ha már csak pár óra lenne hátra az ébresztőig, akkor csak betakarom. Hűvösek a hajnalok.

Most, hogy itt lakott velem, sokkal többet tudtunk gyakorolni. Túlvoltunk egy teliholdon is, ami során végig nagyon sikeresen vett minden akadályt. Eljutottunk odáig, hogy már teljesen az eszénél marad azonnal, onnantól, hogy átváltozott, a visszaváltozás végéig. Az ösztöntréninget a csúcsra járattam a kapott kiképzőkönyv alapján, rengeteg szagot ismertettem meg vele, már semmi nem tudta elvonni a figyelmét. Ezért nagy árat kellett fizetnem. Igen, nekem. Azok az elítélő tekintetek, amikor a használt alomért könyörögtem a kisállatkereskedésben és macskaszarért a menhelyeken... Soha többé nem fogok egyik helyre sem visszamenni ezek után.

Szóval igen, az ösztöntréning teljesen sikeres volt, Erik jól reagált az idegen szagokra. Lassan ideje volt kivinni őt a szabadba.

Mostanság sokkal stesszesebb voltam, mint az eddigi életemben gyakorlatilag bármikor. Nem egyszer riadtam fel az éjszaka közepén arra, hogy verejtékben úszom és a pániktól kipattan a szemem. Rettegtem attól, hogy megtalálják Renátát. Minden nappal egyre közeledett a Lindával megbeszélt találkozó is, gyakorlatilag számoltam a perceket. Nagyon furcsa volt az a telefonbeszélgetés. Ahogy bemutatkoztam, az asszisztens rögtön adott időpontot, de nagyon specifikusan csak egy időpont volt jó Lindának. Arról szó sem lehetett, hogy valamennyire rugalmasan beszéljünk meg egy nekem is megfelelőt. Gyakorlatilag az egész havi munkámat újra kellett szerveznem miatta, és ez kiborított. Annyira rettegtem a következményektől, hogy még a szüleimet is beavattam egy ideje a részletekbe, hogyha bárki keresne, ne adjanak ki neki információkat.

Új zombimat nem rongálták meg azóta, aminek nem tudtam eldönteni, hogy örülnöm kell vagy aggódnom miatta. Olyan, mint a vihar előtti csend.

Egy átlagos szombat reggelnek indult. Erik még aludt, én pedig egykedvűen kanalaztam a gabonapelyhem. Ez volt a kedvencem, aminek kis csokiskeksz formája van, de akár egy adag faforgácsot is ehettem volna, egyáltalán nem figyeltem az ízére. Renátán gondolkodtam és azon, hogy legalább a lány végre felveszi a telefonját. Viktorral nagyon jól kijöttek, egyikük sem szólt bele a másik dolgába, de délutánonként sok közös programot szerveztek. Pancsoltak a medencében, vacsorát készítettek, szappanoperákat néztek, most talán a Macskát, úgyhogy nem aggódtam túlzottan. Nem csak annak örültem, hogy a zombi biztonságban van, hanem annak is, hogy Viktor nincs egyedül. Ő nagyon társasági lény és szereti, ha van kihez szólnia otthon is. Biztos vagyok benne, hogy a hangulatának is jót tett a helyzet, Renáta biztosan rengeteg izgalmas történetet tud mesélni neki a munkájáról.

Arra eszméltem a gondolataimból, hogy Erik is kijött a konyhába, és félálomban nekiállt saját magának is szedni egy kis gabonapelyhet, majd töltött egy csésze teát is.

Nagyon aranyosnak láttam így kora reggel a konyhaablakon beszűrődő fényben, ahogy a párnától gyűrött arccal, kócosan kanalazta a reggelijét. Önkéntelenül is arra gondoltam, hogy milyen csodálatos lenne minden reggel így együtt kezdeni a napot. Engedtem magamnak, hogy egy percig álmodozzak erről a lehetőségről, de utána szándékosan elhessegettem a gondolatot. Még csak az kellene, hogy beleéljem magam egy ostoba álomba, egy mesébe, aminek megvalósulására nincs semmi reális esély.