Mi ketten

9. fejezet

Hétfő reggel bedagadt szemekkel mentem iskolába. Sajnos anyu nem engedte meg, hogy otthon maradjak, pedig jobb lett volna. Az osztályteremben Balázs éppen a fiúkkal beszélgetett, amint beléptem azonnal abbahagyta és odasietett hozzám.
-Mi a baj?-kérdezte kedvesen, majd a padomhoz vitte a táskáját.
-Semmi - válaszoltam. - Fáradt vagyok.
-Akkor aludjál! - nevetett. - A Kovács órája kihagyható.
A tanárnő nevének hallatára újra könnyek gyűltek a szemembe, ezért inkább a padra hajtottam a fejem. Nem sok ideig tudtam azonban pihenni, mert elkezdődött az óra. Klaudia tanárnő aznap is makulátlan öltözéket viselt. Haját kontyba rakta a feje tetején, blúzának felső két gombját kigombolva hagyta, így betekintést nyerhettünk a felső alá. A szoknyája a térde fölé ért, magassarkúja pedig vadi újnak tűnt. Jó reggelt kívánt, majd frissen manikűrözött kezével végigfutott a naplón és hangosan kimondta: -Horváth Kirát várom a táblához.
A mondat olyan volt, mint egy halálos ítélet. Reszkető térdekkel kisétáltam a tanári asztalhoz. A tanárnő húsz percen át könyörtelenül feleltetett. A hétvége után semmit nem tudtam, ezért nem volt véletlen, hogy megkért, óra után maradjak ott egy kicsit.
A csengő hallatára nagy sóhajjal léptem oda hozzá.
-Kira, mi a baj? - kérdezte gyönyörűen ívelt szemöldökét felhúzva.
-Rossz hétvégém volt tanárnő! - suttogtam.
-Ez így nem lesz jó. A mai egyes nem fog bekerülni a naplóba, de a jövő órán kérdezni foglak. - mosolygott rám és intett, hogy elmehetek.
A többi órán még több feladatot kaptunk, ezért tudtam, hogy egész éjszaka tanulni fogok. Matekból és földrajzból másnap dolgozatot írtunk, informatikából pedig prezentációt kellett készíteni aznap kilenc óráig. Fáradtan indultam hazafelé, amikor Balázs megállított.
-Gyere, ugorjunk el valahová! - fogta meg a kezem, mire leráztam.
-Nem lehet. Tanulnom kell...
-Hagyjuk már! - legyintett, majd erősebben megragadott és a suli hátsó parkolójához húzott. Errefelé ilyenkor nem nagyon járt senki, mert itt a tanárok parkoltak, akiknek még óráik voltak. Nem értettem Balázs mit akar erre, de követtem, amerre vitt. Egy ablakmélyedésbe húzott, ahol szembefordított magával.
-Kira figyu! Tudom, hogy leszbikus vagy, de valójában nagyon bejössz nekem. Biztos vagyok benne, hogy jó pár lennénk és egy idő után én is tetszenék neked.
-Bocsi, de én tényleg a lányokat szeretem, köztünk sajnos nem lehet több, csak barátság - simogattam meg Balázs karját. Egyáltalán nem akartam megbántani, hiszen nagyon kedves fiú volt. Mindig tudtunk valami jót csinálni és nem szerettem volna a barátságát elveszíteni. Ezért nagyon meglepett a következő másodperc. Balázs a falhoz nyomott, kezével erőszakosan megragadta a vállam és megszorított.
-Nem érdekel. Ezt a fogadást meg kell nyernem te kis ribanc! - sziszegte a fogait összeszorítva.
Rettegés futott végig rajtam. Hogy fogok innen megmenekülni? A fiú arca egyre közeledett felém, majd száját erőszakosan az enyémre nyomta. Ijedten kapálóztam, de nem voltam képes erős szorításából kiszabadulni. Tudtam, hogy másnapra kék foltokkal lesz tele a nyakam.
-Fiatalember! Maga mit csinál, ha megkérdezhetem? - hallatszott egy fagyos női hang Balázs háta mögül. A fiú remegve fordult meg, de nem tehetett semmit, Klaudia tanárnő haragját már nem lehetett elkerülni. Hihetetlen volt az az indulat, amivel Balázshoz beszélt. Én is mérges voltam, csalódott és ijedt, de amit a tanárnő mondott, az még az én érzelmeimnél is több volt. A fiú fejéhez vágta, hogy így nem viselkedhet, hogy tiszteletben kell tartani mások szexualitását, hangja vészjósló volt és szeme szikrázott. Nemsokára az igazgató is megérkezett és az irodájába hívott minket. Egy órát voltunk bent, el kellett mondanom a történteket és meg kellett mutatnom a kezdődő véraláfutásokat a nyakamon.
A suliból kilépve hazafelé indultam volna, aznap már másodjára, de ezúttal is sikertelenül. Egy autó fékezett előttem. Hatalmas fehér kocsi volt, benne pedig Klaudia tanárnő integetett nekem.
-Kira? Nem szeretnél átjönni hozzám? Elmagyarázom az anyagot és ihatsz egy teát. Biztosan nagyon ideges vagy...
Erőtlenül bólintottam, miközben a szívem dobbant egy nagyon és beszálltam mellé.
-Köszönöm! - mondtam halkan, mire gyönyörű mosolyt villantott rám.
A tanárnő háza kívülről és belülről is csodaszép volt. A kertben rózsák illatoztak, a fű egyformára nyírtan zöldellt. A házban halvány rózsaszín tapéta borította a falakat, az előszoba és a konyha díszes edényekkel és bútorokkal volt tele. Leültünk a konyha asztalhoz és vagy fél órát tanultunk. A tanárnő sokkal türelmesebb és figyelmesebb volt, mint az órán és firkás füzetemet néhány csodaszépen írt segítő megjegyzéssel tarkította. Kíváncsian nézte az utolsó teleírt oldal szélén lévő szívecske áradatot, de nem kérdezett rá, kinek szól.
A tanulás után egy teát is készített nekem. A konyhában húsz féle teafüve volt, amelyek közül végül egy afrikai teakülönlegesség mellett döntöttünk. Megálltam a konyhapult mellett és belekortyoltam a finom lébe. Csodás íze volt, akármennyit meg tudtam volna inni belőle.
-Ízlik? - hallottam meg a tanárnő hangját.
-Igen - bólintottam mosolyogva. - nagyon finom!
-Örülök neki - lépett mögém és elvette a cukrot a konyhapultról. Megfordultam, arcunkat csak egy pár centi választotta el. Odahajoltam hozzá, lágyan megcsókoltam puha ajkait, belélegeztem az illatát és hozzásimultam. Megnyaltam az alsó ajkát, mire kinyitotta a száját. A nyelvünk szinte összeforrt. Közben ő is átölelt, hátamat a pultnak döntötte és belesóhajtott a csókba. Hajtincseivel játszottam, majd a kezem lassan lecsúszott és megfogtam egyik formás mellét. Ekkor a szeme kinyílt, riadtan tolt el magától, majd elfordította a fejét.
-Menj el Kira - suttogta, mire könnyek szöktek a szemembe.
-Miért?
-Csak menj el! És felejts el mindent, amit rólam gondolsz. Én a tanárod vagyok, van párom. Keress magadnak egy barátnőt, olyan sok csodálatos lány van még a földön. - mondta és a kezembe adta a füzetemet és a táskámat.
-De hát a tanárnő is élvezte... - motyogtam.
-Nem, nem élveztem! - kiáltotta. - Menj el!
-Nem akarok mást, csak önt! - zokogtam, mire megfogta a könyököm és kitessékelt az ajtón, mikor kint voltam az utcán még csak rám sem nézett úgy ment vissza a házba.
-Neeee! - sikoltottam és a földre rogytam. Annyira fájt, hogy az már elviselhetetlen volt. Csak percek múlva tudtam hazaindulni.