Coming Home - Larry Stylinson

7.

- Higgs! Higgs, istenem, mi van? Mi történt? - rohamozom kérdésekkel a bőrdzsekis férfit, aki ahogy meglát a folyosó végén, felpattan a műanyag székek egyikéről.

- Tűzharc volt. Meglőtték. - feleli azonnal, kertelés nélkül.

- Istenem! - fogom a két kezem közé az arcomat. - Az akció sikeres volt? - kérdezem először.

- Igen. Már a jelentést írják. - mosolyodik el nagyon halványan.

- Ő hogy van? Műtik? Mi van vele? Mikor láthatom? - bombázom tovább a kérdésekkel.

- Valószínűleg most. - biccent a hátam mögé, ahol egy orvos sétált felénk.

- Mr. Styles, Louis Tomlinson férje? - kérdezi felém fordulva azonnal, mire bólintok. - Dr. Anderson vagyok, a férje orvosa. Eltávolítottuk a golyót, összevarrtuk a sebet. Gyenge, sok vért vesztett, de túléli. Bemehet hozzá, lassan kimegy belőle az altató.

- Köszönöm. - biccentek nagyot sóhajtva megkönnyebbülésemben. Éppen nyitnám a számat, amikor az orvos mosolyogva megszólal.

- 228-as szoba, a folyosó végén jobbra fordulva az első szoba. - mondja készségesen, mire azonnal megindulok a megadott irányba.

Higgs még beszél valamit a doktornővel, de már nem hallom, mert sietős léptekkel haladok a szoba felé, és szinte berontok. Lou az ablak felé fordított fejjel pislog laposakat, amikor pedig meghallja az ajtó nyílását, felém fordul. Istenem, az arca tiszta lila, és sebes!

- Mit csináltal te magaddal? - nevetek fel könnyek között, mire halványan - amennyire a sebei engedik - elmosolyodik, és felemeli a kezét nem törődve az infúzióval a karjában.

- Gyere ide! - kéri, mire azonnal megindulok az ágya felé, és két lépéssel át is szelem a köztünk lévő távolságot. Leülök az ágya melletti fotel szerűségre, és kezeim közé fogom az övét.

- Úgy aggódtam... - suttogom óvatosan az arcára simítva a kezem. A könnyeim lassan az arcomra száradnak, pedig nem is vagyok sírós fajta. Ő hozza ki ezt is belőlem.

- Minek? Hisz egyszerűen pótolhatsz egy Louis Vuittonnal. - válaszolja, mire felnevetek.

- Hülye vagy. - ingatom a fejem, majd mielőtt válaszolhatna, az ajkaira hajolok. - Ez szörnyű volt.

Felnevet, és a kezem simogatja, még akkor sem engedi el, amikor egy nővér jön hozzá.